143 egyesület 233 képviselője vett részt az IFA-oktatásokon

2017-01-19 18:06:35

IMG_6911   Az Integrált Futball Alkalmazás öt oktatási napja során 143 sportszervezet összesen 233 képviselője (elnökök, szakosztályvezetők, technikai vezetők, felnőtt és utánpótlásedzők, ügyintézők, adminisztrátorok) vett részt, hogy elsajátítsa az új elektronikus ügyintézési rendszerrel kapcsolatos legfontosabb ismereteket. A legnagyobb érdeklődés január 11-én, szerdán, Nagykátán kísérte az oktatást, itt 53-an voltak, s nem sokkal marad el tőle a január 9-ei, hétfői budapesti nyitónap 52 fős létszáma sem. A legkevesebben a záró napon – ugyancsak Budapesten – voltak, amikor 21-en kísérték figyelemmel a továbbképzést. A legtöbben a Ceglédbercel KSE-t és a Nagykáta SE-t képviselték, mindkét egyesülettől egyaránt öten jelentek meg a klub részéről a január 11-i, szerdai, Nagykátán megtartott oktatáson. Ugyancsak „kitettek magukért” a felsőpakonyiak is, akik a bugyi művelődési házban négy sportszakemberük révén tették tiszteletüket, továbbá a veresegyháziak is kiemelt érdeklődést mutattak, hiszen Vácott négy fővel voltak jelen. Ugyanígy tettek az Alsónémedi SE-nél dolgozók, akik érdekes módon két különböző oktatási napon két-két képviselőjüket delegálták. A megyei I. osztályú Viadukt-Biatorbágy három megjelent résztvevője is két napra időzítette megjelenését. Az igazgatóság részéről Seida Csaba koordinálta az oktatást, az egyes helyszíneken Antalics Ádám, Gallai Gergő, illetve Rózsa Bálint segítségével.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Általános
Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

2026-04-15 11:59:58

Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.

Szponzorok