2017-06-09 14:18:24
Programokban és remélhetőleg izgalmakban is gazdag hétvége áll előttünk, hiszen vasárnap délután jönnek a kupadöntők, ahol előbb 15 órától a szebbik nem képviseletében a Gyöngyösi AK méretteti meg magát a Törökbálinti LASE csapatával, majd a férfiaknál az idén bravúros menetelést bemutató, a Pest megyei II. osztályban vitézkedő UFC Gyömrő készülhet a végső összecsapásra az I. osztályban bronzérmet szerző Tura VSK-val szemben. A női mezőny – köszönhetően az új lebonyolításnak, mely a bajnokságban kiírt szabadnapok által lehetővé tette a hétvégi kupamérkőzéseket – immáron megnövekedett létszámmal indult, s így 27 egyesület közül „verekedte be” magát a két gárda a végjátékba, míg a másik oldalon 140 klub közül került ki a Molnár Tamás nevével fémjelzett gyömrői alakulat és az Aczél Zoltán által trenírozott turai csapat. A fináléra ezúton is külön színes kiadvánnyal készült igazgatóságunk, melyben edzői és játékos-nyilatkozatok, csapat-összeállítások és egyéb érdekességek is olvashatóak.
A döntőkön közreműködő játékvezetők:
Női mérkőzés
Játékvezető: Malik Dóra;
1. asszisztens: Németh Petra Anna;
2. asszisztens: Sziebig Nikoletta;
Tartalék-játékvezető: Bihari Rita.
Férfi mérkőzés
Játékvezető: Péli Ábel;
1. asszissztens: Ferenczi Dávid;
2. asszisztens: Sinkovicz Dániel;
Tartalék-játékvezető: Fodor Zsolt.
A mérkőzésekre a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a rendezők!
A finálék előtt azonban sor kerül egy másik rendezvényre is, 13.30 órakor kezdődik a hagyományosnak tekinthető Futballdíj-átadó Gála, ahol a fénypont a Pest Megyei Amatőr Aranylabda-díjak kiosztása lesz, de emellett számos, a Pest megyei labdarúgásban aktív egyesület és személy is kitüntetésben részesül az alábbi kategóriákban:
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-15 11:59:58
A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.