2017-01-31 11:19:42
Sorozatban negyedik, összességében pedig már a hatodik alkalommal került sor a minden igényt kielégítő Üllő Városi Sportcsarnokban a népszerű Pest megyei téli futsalsorozat fináléjára a torna másfél évtizedes történelme során. S ha már visszatekintünk, említést érdemel, hogy idén tizedik éve zajlottak 4+1-es futsalszabályok szerint a mérkőzések – előtte a hagyományosnak mondható 5+1-es kispályás szabályok alapján küzdöttek a csapatok. A négyes döntő jól bevált lebonyolítása az előző évekhez képest ezúttal sem változott, a negyeddöntők helyezései alapján alakultak ki az oda-visszavágós elődöntők párosításai, melynek értelmében a hidegkútiak a Garvittax-szal, az ócsaiak pedig a Szentendrével csaptak össze. Utóbbi párharc izgalmasabbra sikerült, mert bár a Dombay Zsolt irányította szentendreiek az első meccsen 4–2-re diadalmaskodtak, riválisuk nem adta fel, Kövér István alakulatának erejéből a visszavágón azonban „csupán” 5–5-ös döntetlenre futotta, így 7–5-ös összesítéssel az SZVSE jutott tovább. A másik ágon a Garvittax kettős győzelemmel kvalifikálta magát a nagydöntőbe, a négy gólig jutó Rusvai György vezérletével előbb 2–0-ra, majd 4–3-ra nyert a vigaszágról a „Final Four”-ba kerülő budapestiek ellen. A bronzmérkőzésen az 1–1-es eredmény miatt sokáig úgy tűnt, büntetők döntenek majd a harmadik hely sorsáról. Kövesi Máté azonban higgadtan értékesített egy időntúli szabadrúgást, melyet a halmozott szabálytalanságok miatt a fault helyéről, sorfal nélkül, körülbelül 6 méterre, szembe a kaputól végezhetett el, így a Hidegkút állhatott fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. A döntőt a Garvittax kezdte jobban, Gieber Gyula már az első percben vezetéshez juttatta csapatát, melyet a félidő közepén Szávuj Zoltán szép átlövéssel egalizált. Egy perccel később azonban újra Vitányi László alakulata került előnybe, egy szép támadás végén Rusvai György volt eredményes. Hogy mégis döntetlen legyen az állás a szünetben, arról Kurucz Tamás gondoskodott, aki egy remek egyéni akciót követően bombázott a rivális kapujába. A második félidőben inkább a Szentendre akarata érvényesült, újabb gólt azonban ők sem tudtak szerezni, pedig néhány másodperccel a lefújás előtt a később a torna legjobb mezőnyjátékosának megválasztott Szijj Krisztián kisbüntetőt végezhetett el, azonban nem tudta gólra váltani a tízméterest. A Futsal7vége történetében így tehát harmadszor döntöttek büntetők az első hely sorsáról (érdekes, hogy valamennyiszer 2–2 volt az eredmény a rendes játékidő végén). A hatmétereseknél a Garvittax játékosai koncentráltak jobban, így nem kellett zsinórban másodszor vesztes párbajt megélniük – 2016-ban ugyanis a Felsőpakony éppen velük szemben nyerte meg hasonló körülmények között a sorozatot.
A 16. Pest Megyei Futsal7vége bajnoka, a Garvittax csapata
Az ünnepélyes díjátadón Bukodi Károlytól, Ócsa város polgármesterétől, az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökségének tagjától, valamint Benkő Tamás Pest megyei igazgatótól vehették át megérdemelt jutalmaikat a játékosok és a szakvezetők. A torna legjobb kapusának Fehér Györgyöt, a hidegkútiak hálóőrét választották, a gólkirályi címet pedig a 12 góllal záró szentendrei Dalkó Soma szerezte meg. A történeti hűség kedvéért fontos megemlíteni, hogy a felsőpakonyi Wrábel József, valamint a hidegkúti Kovács Bence is ugyanennyi találattal zárt, holtverseny esetén viszont a versenykiírás értelmében a játékosok csapatának helyezése dönt, ezért nyert a szentendrei támadó. Így látták az érintettek... VITÁNYI LÁSZLÓ, a Garvittax játékos-edzője: – Ahogy a bajnokságra, úgy a döntőre is jellemző volt, hogy nem játszottunk igazán jól. Utolsó három meccsünkön is az akaratunk vitt minket előre, ettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk a sikerre, még akkor is, ha mezőnyben a Szentendre talán jobban teljesített nálunk, ám mint tudjuk, a győzelmet nem kell megmagyarázni. Köszönjük a lehetőséget és a kiváló szervezést az igazgatóságnak, ellenfeleinknek pedig további sok siker kívánunk! DOMBAY ZSOLT, a Szentendre VSE edzője: – Rutinos résztvevőként érkeztünk a döntőre, hiszen a sorozat évek óta a téli felkészülésünk részét képezi. Nem volt eredménykényszer a játékosokon, a terhelés és a játékban tartás volt a lényeg. Az előző évhez képest javítottunk, hiszen tavaly meg kellett elégednünk a bronzéremmel, most eggyel fényesebb medáliát szereztünk. Bízom benne, hogy ez a tendencia jövőre sem szakad meg, és a következő kiírásban elhozzuk végre az aranyat is. Külön öröm számunkra, hogy a torna legjobb mezőnyjátékosa és gólkirálya is tőlünk került ki, elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel. A szervezés és a lebonyolítás sem hagyott kívánnivalót maga után, amit ezúton is köszönünk a Pest Megyei Igazgatóságnak, a végső győztes Garvittax együttesének pedig még egyszer, ezúton is gratulálok! RÓSA VIKTOR, a Hidegkút SE edzője: – A harmadik hellyel alapvetően elégedett vagyok, ilyen sok jó csapat között bronzérmet szerezni dicsőség. Egy nyilvánvaló játékvezetői tévedés miatt azonban kissé keserű a szám íze, hiszen az a hiba az egész elődöntő párharcát meghatározta – elmaradt egy egyértelmű kiállítás, a vétkes játékos pedig azt követően a két mérkőzés alatt négy gólt lőtt nekünk.... Annak fényében viszont nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy a bronzmeccset a saját piros lapjaink miatt csere nélkül, hősies küzdelem árán nyertük meg. Példát mutattak a fiúk a csapat többi tagjának, valamint a fiatalabb korosztályoknak is. Köszönjük szépen a kiváló szervezést, terveink szerint jövőre visszatérünk! KÖVÉR ISTVÁN, az Ócsa VSE edzője: – Gratulálok a csapatoknak, hogy az elszomorítóan gyenge játékvezetés mellett is színvonalas, közönségszórakoztató játékot nyújtottak az egyébként remekül megrendezett Futsal7vége négyes döntőjében. Gratulálok saját csapatomnak is, hogy ebben az igen erős mezőnyben a legjobb négy közé kerültünk, és az eredményeket tekintve tisztesen helytálltunk. FEHÉR GYÖRGY (Hidegkúti SC), a torna legjobb kapusa: – Elégedettek lehetünk, hiszen vigaszágról harcoltuk ki a négyes döntőbe jutást, három hétvége alatt tíz mérkőzést játszottunk, amiből nyolcat megnyertünk, ennek fényében nagyon szépen csillog a bronzérmünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számít az egyéni elismerés, de aki ismer, az tudja, hogy ízig-vérig csapatjátékos vagyok, tehát a lényeg az, hogy az együttes, ahol védek, jól szerepeljen. DALKÓ SOMA (Szentendre VSE), a torna gólkirálya: – Természetesen van bennünk hiányérzet az elveszített döntő miatt, meg szerettük volna nyerni a Futsal7vége-sorozatot, de sajnos nem jött össze. Balszerencsénk is volt, a sérülések sem kerültek el minket, de remélem, hogy jövőre sikerül javítanunk. Természetesen örülök a gólkirályi címnek, de a győzelemért nem kárpótol! SZIJJ KRISZTIÁN (Szentendre VSE), a torna legjobb mezőnyjátékosa: – Mi elsősorban nagypályás csapat vagyunk, míg döntőbeli ellenfelünk, a Garvittax futsalcsapat, emiatt úgy érzem, hogy a döntetlen is nagyon jó eredmény. Természetesen szomorúak vagyunk, hogy a büntetőpárbajban alulmaradtunk, a következő kiírást már szeretnénk megnyerni! A 16. Pest Megyei Futsal7vége videó-összefoglalója: A négyes döntőn készült fényképek megtekinthetők igazgatóságunk Facebook-oldalán: - 16. Pest Megyei Futsal7vége döntő, Üllő, 2017.01.29.2026-02-02 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-28 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-01-29 15:37:32
Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.
2026-01-23 14:19:19
Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.
2026-01-23 14:16:18
A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
2026-01-15 15:02:36
Január 17-én és 18-án ismét kétnapos fordulóval, teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei, melynek újabb fordulója során tizenkét helyszínen összesen 274 találkozót játszanak a csapatok. Első alkalommal ezen a hétvégén ad otthont mérkőzéseknek a vecsési Halmy József Kézilabdacsarnok, ahol az utánpótlás mellett a férfi felnőtt mezőny is pályára lép, utóbbiaknál már a nyolcaddöntőket rendezik.