A Pest megyei I. osztály 23. fordulójának legjobbja: KISS KRISZTIÁN

2016-04-21 17:00:41

– Edződ, Tóth Imre, valamint az MLSZ PMI Facebook oldalán szavazók szerint is Te voltál az előző forduló legjobbja. Hogyan értékeled a Gödöllő elleni teljesítményedet? – Nem igazan éreztem, hogy kimagasló lett volna a játékom, de örömmel tölt el, hogy a mester így látta. Persze a csapattársaim nélkül nem mentem volna semmire, úgyhogy ebben a megtisztelő elismerésben legalább akkora szerepük van nekik is, mint nekem. Az eddigi mérkőzéseken is igyekeztem legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot, ezek után pedig pláne megpróbálom meghálálni a belém vetett bizalmat. Tavasszal egyértelműen meggyőzőbb a Nagykáta játéka az ősszel mutatotthoz képest. Mi történt a télen? – Nagyon jó közösség alakult ki a szünetben Nagykátán, elsősorban szerintem ennek tudható be a formajavulás. Személy szerint én is remekül érzem magam, minden edzést és bajnoki mérkőzést nagyon várok, mert szeretek együtt lenni a csapattársaimmal, egyfajta plusz motivációt jelent, hogy nem csak magunkért, hanem a klubért és egymásért is küzdünk hétről hétre. – Hogy látod, helye van a megyei I. osztályban a csapatnak? – Teljes mértékben, egyrészt a körülmények és a lehetőségek is adottak minderre, másrészt, mint mondtam az összhang és a közeg is egyre jobb, úgyhogy minden erőnkkel azon leszünk a hátralévő fordulókban, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. – 19 évesen meghatározó játékosa vagy egy megye egyes csapatnak. Hosszútávon mik a céljaid a labdarúgással? – Boldog vagyok és megtisztelő, hogy számítanak rám, annál nekem egyelőre nincs többre szükségem, minthogy ilyen jó légkörben futballozhatok. Hogy mit hoz a jövő, arról szerintem egyelőre korai beszélni, most csakis a Nagykátára és a hátralévő mérkőzésekre koncentrálok. – Akkor végezetül áruld el, mit vársz a soron következő, Maglód elleni összecsapástól? – Egyértelműen győzelmet! Azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy a három pontért utazunk Maglódra és bár tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, minden erőnkkel azon leszünk, hogy sikerrel vegyük a következő akadályt, ez ugyanis elengedhetetlen a terveink megvalósításához.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Szponzorok