A Pest megyei I. osztály 27. fordulójának legjobbja: RIEDL JÓZSEF

2016-05-24 16:09:44

– Két fordulóval a bajnokság vége előtt talán már lehet összegezni; mennyire vagy elégedett a Tököl idei szezonjával? – Összességében nem lehet okunk a panaszra. Fiatal csapattal vágtunk neki a bajnokságnak, a felkészülésünk elég jól sikerült és ősszel sem vallottunk kudarcot, stabilan álltunk a középmezőnyben, lőtávon belülről követve az élmezőnyt. Tavaszra még inkább összeértünk, és bár néhány mérkőzésen nyilván nyújthattunk volna jobb produkciót, mindent egybevetve elégedett vagyok. – A saját teljesítményedet hogyan értékelnéd? – Úgy érzem, amit a szakmai stáb kért tőlem, azt nagyjából sikerült teljesítenem. Persze mindig van feljebb és mivel maximalista vagyok, a jobbnál is jobbra törekszem. – Hátvéd létedre nem csak a saját, hanem az ellenfelek kapuja előtt is feltalálod magad, hiszen már öt gólt szereztél idén. – A védekezés a fő feladatom, de ha van rá lehetőség, szívesen követem a támadásokat, és mint mindenki, én is szeretek gólt, gólokat szerezni. – A CSO-KI Sport elleni 4–2-re megnyert összecsapás után látott téged a Pest megyei futballtársadalom a forduló legjobbjának. Ez a találkozó sikerült a legjobban? – Igen, mind a védekezés, mind a támadás része elég jól ment, a gólom mellett két gólpasszt is kiosztottam. De ehhez a teljesítményhez természetesen a csapattársaim is kellettek, mindenki nagyszerűen játszott és már az első pillanattól kezdve mi irányítottunk, teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót. – Immáron öt éve szolgálod rendületlenül a tökölieket, a múltban viszont az NB III-at és az NB II-t is megjártad. Nem vágysz már a megyei első osztálynál magasabb szintekre? – Nyilván jó lenne, nem mondom, hogy a harmadosztályban nem húznék még le szívesen néhány évet, de az embernek tisztában kell lennie a korlátokkal. Számomra már nem a futball az első, persze ha mondjuk jövőre kiharcolnánk a feljutást a Tököllel, az egy új helyzet elé állítana... – Egy pilis túra, valamint az Üllő elleni szezonzáró vár még az együttesre, adott esetben pedig egy jó hajrával a 4. pozíciót is megszerezhetitek. Van ennek realitása? – Abszolút, egyértelműen meg szeretnénk nyerni a hátralévő két bajnokit, aztán a riválisok eredményeitől függően majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ősszel a Pilistől és az Üllőtől is vereséget szenvedtünk, emiatt is szeretnénk most nekik visszavágni, ha pedig két sikerrel búcsúzunk a szezontól, akkor mindenki elégedett lesz a zárással.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok