2016-04-08 15:15:22
Utóbbiak, azaz a nem várt eredmények közé tartozik a megyei II. osztályú Göd búcsúja Püspökszilágyon, a megyei I. osztályú Gödöllői SK aszódi gólnélküli döntetlenje, s így kiesése, vagy a Tápió-menti rangadó megnyerése a ’Szecső részéről az egy osztállyal feljebb szereplő Nagykáta ellenében (1–0). Nem mindennapi gólzáport ,,rendezett” csoportbeli vetélytársa, a Valkó otthonában (2–9) az Északi csoport éllovasa, a Verőce. A megyei I. osztály listavezetője, a Dabas-Gyón szoros mérkőzésen diadalmaskodott Százhalombattán (2–3), a bajnokságban őt üldöző Vecsés pedig Isaszegen abszolválta a kötelezőt (0–2).
Az MLSZ PMI Versenybizottsága elkészítette a következő, 5. forduló párosítását, ahol a hétközi utazási nehézségek megkönnyítése érdekében Északi és Déli régióra osztották a még versenyben lévő együtteseket, s ezt követően sorsolták ki a párosításokat. A legjobb nyolc közé jutásért akadnak rangadónak beillő összecsapások, elég csak a Dabas-Gyón – Taksony megyei I. osztályú derbit, az Aszód – Tura Galga-menti rangadót, vagy éppenséggel a Tápiószecső – Vecsés párharcot említenünk, ahol két, igaz egy osztálynyi különbséggel, de mégiscsak a bajnoki címért harcoló együttes néz majd egymással farkasszemet.
Az 5. forduló párosítása (hivatalos játéknap április 20., szerda): Zsámbok – CSO-KI Sport; Aszód – Tura; Püspökszilágy – Verőce; Dabas-Gyón – Taksony; Tápiószecső – Vecsés; Sülysáp – Pilis; Felsőpakony – Viadukt-Biatorbágy; Fót – Piliscsaba/Budakalász (a 4. fordulóbeli Piliscsaba – Budakalász találkozót április 13-án rendezik).
A további fordulók előreláthatólag az alábbi időpontokban lesznek: negyeddöntők május 4-én, elődöntők május 25-én, míg a döntő június 8-án.
További hír a kupával kapcsolatosan, hogy a jelenleg futó versenysorozat egyetlen helyezettje – így a győztese – sem jut fel (automatikusan) az MK főtáblájára. Ennek oka, hogy a következő évadtól megváltozik a Magyar Kupa és az Amatőr Kupa struktúrája. Nyártól egy úgynevezett egyidényes lebonyolítási rendszer lép életbe, amelynek köszönhetően augusztusban új kvalifikációt kell lebonyolítaniuk a megyei igazgatóságoknak.
Az új kiírást böngészve megtudhatjuk, hogy a Magyar Kupa területi selejtezőin kötelező elindulniuk az akkor aktuális „megye-egyes” egyleteknek, továbbá, hogy a párharcok lebonyolítására csak az augusztus hónap áll rendelkezésre. Az, hogy az egyes megyék, mennyi klubot delegálhatnak majd a 128 csapatos főtáblára, csak július végén (az NB II-es és NB III-as nevezések lezárta után) derül ki – jelenleg Pest megyéből 2-3 gárda indulása látszik reálisnak. (A Magyar Kupa és az Amatőr Kupa hivatalos versenykiírását IDE kattintva tanulmányozhatják át.)
Az MLSZ PMI Versenyirodájának előzetes – még nem hivatalos – állásfoglalása szerint a Pest Megyei Kupa intézménye továbbra is megmaradna jelenlegi formájában. A két esemény pedig úgy kapcsolód(hat)na egymáshoz, hogy az MK megyei selejtezőjének – mondjuk – 32 fős mezőnyét a kötelezően induló megyei I. osztályúak és az előző évadbeli PMK-ban legtovább jutott csapatok adnák.
2026-03-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-03-16 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-03-18 11:46:04
Az MLSZ számára fontos a Férfi „A” válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést.
2026-03-18 09:23:07
Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy 2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben (a Leány U10-U12-es tornák és a futsal U9-U11-es versenyek kivételével), akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal.
2026-03-16 13:08:05
Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.
2026-03-11 14:29:50
A Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2026. március 31-ig megtekinthető a főváros V. kerületében, a Városház utca 7. szám alatt található Pesti Vármegyeházán a „Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain” címet viselő utazó fotókiállítás, sőt, a tárlatra érkező látogatók a kiállításon kívül idegenvezetéssel egybekötött séta keretében megismerkedhetnek a 220 esztendős patinás épületegyüttes múltjával, történelmi szerepével is.