Futsal7vége: vasárnap két döntőre is sor kerül

2016-02-02 16:07:31

A felnőtteknél és az ifistáknál is új bajnokot avatnak vasárnap Üllőn, a Futsal7végék négyes döntőjében. Előbbieknél a tavalyi mezőnyből egyedül a Garvittax jutott el a torna végső szakaszáig idén is, míg az U19-eseknél pedig a Felsőpakony, a tavalyi U18-as első. További érdekesség, hogy az előző versenyévben U21-esek között aranyérmet szerző Dunakanyar-Szentendre idén a felnőtteknél küzdhet majd az aranyéremért.

Mindkét korosztályban két négyes csoportban mérkőztek meg előző hétvégén a csapatok a final fourba jutásért, mely a felnőtteknél a Szentendrének, a Felsőpakony I. és II. csapatának, illetve a Garvittaxnak sikerült. Az "ifistáknál" a Kistarcsa, a Pécel, a Felsőpakony és a Törökbálinti Focisuli verseng majd a végső győzelemért.

A négyes döntők helyszíne az előző évhez hasonlóan Üllő lesz, az U19-es korosztály 8 órakor kezdi meg a mérkőzéseit, míg a felnőttek 12.30-kor vágnak neki a végső megmérettetésnek.

Kedvcsinálónak tekintsék meg alábbi videónkat:



Értesítők, információk

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.19)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Általános
Fegyelmi eljárások kezdeményezése videófelvétel alapján

2026-02-20 13:35:16

Fegyelmi eljárások kezdeményezése videófelvétel alapján

Múlt hétvégén a Pest Vármegyei Kupa-mérkőzésekkel elkezdődött a nagypályás tavaszi labdarúgószezon. Az egyik ilyen találkozón a Dunakanyar SE-Szentendre és a Vác VLSE mérkőzött meg egymással, ahol végül a vendégek egygólos győzelmet arattak.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: három újabb korosztályban fejeződik be a torna

2026-02-19 13:23:25

Pest Vármegyei Futsal7végék: három újabb korosztályban fejeződik be a torna

Három újabb korosztály két osztályában fejeződnek be a Pest Vármegyei Futsalvégék február 21-én és 22-én. Az U15-ös korosztályban a II. osztály B-, D-, E- és H-csoportjaiban, továbbá az U11-es és az U13-a torna első vonalában zárul le a 2025/2026-os évad. A következő két játéknap során tizenkét helyszínen várhatóan 260 találkozót játszanak a csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Kupanap: idén is Cegléden rendezik a döntőket

2026-02-19 10:02:06

Pest Vármegyei Kupanap: idén is Cegléden rendezik a döntőket

Eldőlt, hogy a 2025/2026-os kupaszezon(oka)t lezáró Pest Vármegyei Kupanapra, azaz a női és férfi finálékra idén is Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor.

Szponzorok