In memoriam Sulai Krisztina

2016-12-16 11:51:09

  Az alábbiakban Szimandl Gábor, a Tárnok KSK és a Bolha Focitanoda elnöke, Sulai Krisztina (képünkön) edzője emlékezik meg tragikusan fiatalon eltávozott labdarúgójáról, aki alighanem már életében példaképpé vált sokak számára. „Vajon hol is kezdhetném, hiszen Krisztina nagyjából annyi idős, mint a lányom? Vagy ott, hogy az egyesület elnökeként, ilyet kell megélnem? Vagy pedig mint a női csapat edzője, örökre elveszítettem egy kitűnő játékost? Ugye, ez nem egyszerű és nem is szeretnék ezekkel a dolgokkal megbirkózni, hiszen úgy gondolom, hogy az rólam szólna! De itt és most Krisztiről beszélünk, aki 27 évesen olyan dolgokra mutatott rá, melyek egy élet során csak idős korunkra világosodnak meg számunkra. Életöröm, kitartás, lemondás, önzetlenség, szeretet és elfogadás. Iszonyatos erő ez, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy egy nekünk nem tetsző szituációt milyen nehezen vagyunk képesek elfogadni el az előbb felsoroltak alapján. Mindannyian köszönettel tartozunk neki, hiszen állapota ellenére mindig azon munkálkodott, hogy feledtesse velünk azt, ami éppen zajlik körülötte. Köszönet a tanításért, és nemhogy vége van, hanem most kezdődik csak igazán a közös munka! Amit ránk hagyott, azokat kell mindenkinek tovább vinnie, aszerint kell élnie, és akkor Sulai Krisztina örökéletű lesz számunkra. A családnak csak azt tudom kívánni, hogy pontosan olyan erősek legyenek, mint ő, és akkor könnyebb lesz elviselni a maga mögött hagyott űrt a földi életünk során! Apaként pedig azt mondhatom, hogy a gyermekünket sohasem veszíthetjük el, elnökként, köszönöm Istennek hogy az én vezetésem alatt találkozhattam egy ilyen kiváló emberrel, sportolóval, edzőként pedig ígérem, hogy amíg csak lesz női futball Tárnokon, az igazolásod továbbra is ott lesz velünk a többiekével együtt, ahogy eddig is. Köszönjük neked, Krisztina!”

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok