2016-05-05 14:00:02
A beérkezett válaszok, vélemények többsége akkor a „megye-kettes” mezőny szűkítését tartotta üdvözítőnek. Mivel az akkori „közhangulat” totálisan egybeesett az igazgatóság, és azon belül a Versenyiroda álláspontjával, ezért a 2016/2017-es bajnoki évnek idén augusztusban már „csak” 3 csoport 48 másodosztályú gárdája vág neki. Ugyanakkor abból a közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a szavazók többsége a további csapatszám-csökkentést sem vetné el, ezért április végén – ahogyan azt immár hosszú évek óta megszokhatták az érdekeltek – ismételten megszondáztattuk a Pest megyei labdarúgó-társadalmat, azon belül is elsősorban az érintetteket, azaz a „megye-kettes” klubok képviselőit, hogy ezúttal mit is gondolnak a további csökkentésről. A „szavazást” május 2-án lezártuk, s összesen 82 érvényes véleményt regisztráltunk, melyeket összefésülve az alábbi eredményeket kaptuk: – egyelőre ne legyen további csökkentés, tapasztaljuk meg milyen lesz a 3 csoportos, 48 csapatos II. osztály: 40 fő (48,78%) – 2017 nyarától már csak 2 csoportos legyen a „megye-kettő”: 25 fő (30,49%) – egyértelmű, hogy a II. osztály 3 csoporttal az igazi: 17 fő (20,73%) A 82 kitöltő között 44 „megye-kettes” kötődésű véleményalkotót találtunk, kiknél a válaszok eloszlása már valamivel másabb képet hozott, mint az egészet nézve: – egyelőre ne legyen további csökkentés, tapasztaljuk meg milyen lesz a 3 csoportos, 48 csapatos II. osztály: 20 fő (45,45%) – 2017 nyarától már csak 2 csoportos legyen a „megye-kettő”: 11 fő (25,00%) – egyértelmű, hogy a II. osztály 3 csoporttal az igazi: 13 fő (29,55%) A felmérés eredményei – akárcsak tavaly – ismételten megerősítettek minket elképzelésünkben, így a 2016/2017-es évad után a 2017/2018-as versenyévben is 3 csoporttal rajtol majd el a „megye-kettő”. Egy év múlva ilyenkor azonban – akkorra már némi friss tapasztalattal – ismételten visszatérünk erre a kérdésre, hogy megtudjuk, bevált-e a háromcsoportos rendszer vagy a 2018/2019-es idénytől változzon ismét a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatlétszáma. MLSZ PMI Versenyiroda2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.