Kisorsolták a Pest Megyei Kupa elődöntőit (FILMMEL + KÉPGALÉRIÁVAL)

2015-05-14 07:27:46

Tegnap késő délután tartotta a 2014/2015. évi Pest Megyei Kupa-sorozat elődöntőinek nyilvános sorsolását az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége a vecsési Airport Hotelben. A sors(olás) szeszélye folytán mindkét elődöntőben azonos osztályú csapatok találkoznak, így május 20-án izgalmas, a végsőkig kiélezett csatákban dőlhet el, kik jutnak a PMK idei fináléjába. Az elődöntők párosítása: Nagykáta - Kisnémedi, Biatorbágy - Érd.

A sorsolást Szlahó Csaba, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnöke, Vecsés város polgármestere nyitotta meg, azt megelőzően a jelenlévők - mintegy "bemelegítés" gyanánt - megtekinthettek az elmúlt hat esztendő férfi és női PMK-döntőinek emlékezetes pillanataiból összeállított kisfilmet.
Az elnök köszöntőjében elismerését fejezte ki a megjelent négy klub képviselőjének mind kupa-, mind bajnokságbeli szereplésükért. A Kisnémedi "rekordgyorsaságú" bajnoki elsőségét Szlahó Csaba külön is kiemelte, régi ismerősként üdvözölve a csapat sorsoláson megjelent kiváló támadóját, Faragó Istvánt, aki korábban vecsési színekben is játszott, nem mellesleg pedig a II. osztály, Északi csoportjában 38 góljával jelenleg toronymagasan vezeti a góllövőlistát. Záró mondataiban a sportvezető bejelentette: ahogyan az elmúlt években az megszokottá vált, a kupagyőztes együttes egy garnitúra adidas-felszerelést vehet át, az ezüstérmes pedig adidas-labdákkal gyarapszik majd.

A sorsolás technikai részét Benkő Tamás megyei igazgató bonyolította le, előbb kivetítve a négy csapat elődöntőbe vezető kupaútját, majd ismertetve a sorsolás metódusát.
A megjelent egyesületi vezetők - az Érdet Romics Ervin elnökhelyettes, a Kisnémedit Davcsó Károly edző és a már említett Faragó István labdarúgó, a Nagykátát Hegedűs József elnök, míg a Viadukt-Biatorbágyot Vendégh Zsolt elnökségi tag és felesége képviselte - klubjuk alfabetikus sorrendjében előbb azt sorsolták ki a gömbből, hogy a párosításokhoz milyen sorrendben húzzák majd a csapatneveket. Ennek megfelelően a kisnémedi Faragó István a Nagykáta nevét emelte ki, míg az érdi Romics Ervin a Biatorbágyét. A harmadik húzásra hullt le a lepel: a Nagykáta neve mellé maga a klub elnöke sorsolta ki a hozzájuk hasonlóan megyei másodosztályú Kisnémedit, amely a három "megye-kettes" sportembernél örömöt, míg az Érd-Biatorbágy "tengelynél" kisebb bosszúságot okozott, lévén érthetően szerették volna elkerülni egymást az elődöntőben.

Benkő Tamás bejelentette, hogy az idei PMK-döntő helyszínével kapcsolatban előrehaladott tárgyalásokat folytat a Vác VLSE és a Vác FC vezetőivel. A helyszín és az időpont kijelölése hivatalosan az elődöntőket követő pénteken, május 22-én várható.

A sorsolás után az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége tartotta meg soros ülését.

- a sorsolás prezentációja
- KÉPGALÉRIA a sorsolásról


PMK-kisfilm 2015.



Értesítők, információk

2026-03-16 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.03.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-03-13 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.03.13)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

2026-03-16 13:08:05

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.

Általános
Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

2026-03-11 14:29:50

Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

A Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2026. március 31-ig megtekinthető a főváros V. kerületében, a Városház utca 7. szám alatt található Pesti Vármegyeházán a „Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain” címet viselő utazó fotókiállítás, sőt, a tárlatra érkező látogatók a kiállításon kívül idegenvezetéssel egybekötött séta keretében megismerkedhetnek a 220 esztendős patinás épületegyüttes múltjával, történelmi szerepével is.

Általános
Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

2026-03-10 16:21:38

Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú futsalválogatott március 8-án, vasárnap Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, amelyen három győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel zárta a napot.

Általános
Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

2026-03-10 10:59:53

Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2026/2027. évi NB III-as és Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban való indulásnak is feltétele az Amatőr Licenc megszerzését irányzó eljárás lefolytatása, a licencengedély megszerzése.

Szponzorok