Kisorsolták az elődöntők párosításait a Pest Megyei Kupában

2016-05-18 17:54:42

Az eseményt Lázár Lajos, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottságának elnöke nyitotta meg, az MLSZ PMI részéről rajta kívül a sorsolást felügyelte Gallai Gergő, a Versenyiroda vezetője és Antalics Ádám grassroots koordinátor. Mind a négy elődöntőbe jutott csapat képviselője megjelent a helyszínen, s az aktuális bajnoki osztálynak, illetve tabellán elfoglalt helyezésnek megfelelő sorrendben húzták ki a négy csapat nevét tartalmazó lapokat, kialakítva ezzel a két párosítást. Ennek megfelelően a legalsóbb osztályban szereplő „megye-hármas” Fóti SE labdarúgója, Schlemmer Balázs húzhatott először, őt követte a – nemcsak a kupában, hanem a megyei másodosztály Keleti csoportjában is remeklő – Sülysáp KSK elnöke, Sülysáp város polgármestere, Horinka László. Harmadikként a két megyei I. osztályú bajnokságban szereplő gárda közül a Viadukt SE-Biatorbágyot képviselő Baranyai Ferenc technikai vezető, majd végül Szilágyi Szilárd, a Tura VSK másodedzője húzott. A sorsolás előtt már nem volt kiemelés, ám a véletlennek köszönhetően a megyei I. osztályú csapatok mégis elkerülték egymást, így az alábbi párosítások alakultak ki: Sülysáp KSK – Tura VSK Fót SE – Viadukt SE-Biatorbágy A versenykiírás értelmében, mindkét esetben az alacsonyabb osztályban szereplő klub a pályaválasztó. A mérkőzések időpontja: május 25., szerda 17:30.  A sorsolásról készült képek: Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság az idei évben is megrendezi a Pest Megyei Női Kupát, melyre előzetesen négy egyesület adta be a nevezését; a Környe, a Monor, a Tatárszentgyörgy és a Törökbálint LASE. A versenyiroda elkészítette az elődöntők párosítását, melynek értelmében az alábbi mérkőzésekre kerül majd sor: Törökbálint LASE – Környe SE Tatárszentgyörgy SE – Monori SE A találkozók tervezett időpontja: június 1. szerda 17:00 A finálé – immáron hagyományosnak tekinthető módon – a férfi felnőtt döntő előmérkőzése lesz a Pest Megyei Kupa-napon.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok