Közeleg a tél - indul a megyei futsalszezon

2015-10-06 09:32:54

Mindenképpen egy újdonság kívánkozik ezen tájékoztató legelejére, nevezetesen: Pest megyei férfi felnőtt futsalbajnokságot indít igazgatóságunk. Fontos megjegyezni, most nem a már közel másfél évtizedes múltra visszatekintő - egyébiránt kommunikációs partnerünk, a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap elődje, a Budapest Futball 7 című sportújság által 2002-ben útjára indított - Futball7végéről van szó, hanem egy új, bajnoki (őszi-tavaszi) rendszerben lebonyolítandó futsal-versenysorozatról; természetesen a téli Futball7vége-tornák mellett. Közeleg a tél - indul a megyei futsalszezon Felmerülhet a kérdés: vajon tényleg szükség van erre a megmérettetés-sorozatra? A választ majd a jelentkezők száma fogja megadni - ám akkor sem esünk kétségbe, ha esetleg idén nem sikerülne elrajtoltatni a majdhogynem egyedinek számító kezdeményezést (eleddig csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van ilyen liga 8 csapattal), akkor megpróbáljuk majd jövőre is. Ugyanakkor - többek között - azt gondoljuk, adjuk meg annak lehetőségét, hogyha van elegendő számú sportszervezet, amely ki szeretné próbálni magát ezen dinamikusan előretörő, ráadásul a közelmúltban szép magyar sikert - Eb-re jutást! - hozó szakágban, akkor az megtehesse azt szűkebb környezetében is. Az időjárási körülmények egyre zordabbá válása és a mind korábbi sötétedés miatt a nagypályás edzéslehetőségek beszűkülésére részint megoldást jelenthetnek a megyei futsalbajnokság mérkőzései, amelyek minimum heti egy, korrekt körülmények közötti intenzív mozgást biztosítanak, kiváltva ezzel a heti (egyik) tréninget. Az sem elhanyagolható szempont, hogy több neves honi és külföldi játékos, szakember is egyöntetűen állítja: a futsal remek kiegészítő a nagypályás labdarúgáshoz (terveink szerint a jövőben mindezt alátámasztó anyagokat - további kedvcsinálóként - is közzéteszünk majd fórumainkon). Arról már nem is beszélve, hogy akár baráti társaságok is összeállhatnak és elindulhatnak valamelyik megyei egylet futsalcsapataként. Az igazgatóság ezekben a napokban azon (is) fáradozik, hogy termeket szerezzen a legkorábban november elején rajtoló pontvadászat keddi, szerdai vagy csütörtöki játéknapjaira, ezzel is csökkentve az egyesületek rendezési költségeit. A megyei felnőtt futsalbajnokság részleteiről hamarosan újabb közleményt adunk ki, ugyanis a versenykiírás elkészítése már a finisben tart. Akárcsak az elmúlt (két-)három évben, Pest megyében ezúttal is decemberben rajtolnak az U11-es, U13-as és U15-ös korosztályos - központi irányelvek alapján, de a megyei igazgatóság által kiírt - futsaltornák, amelyek győztesei kvalifikálják magukat a tavaszi országos döntőkbe. A felnőttekhez képest itt még hatványozottabban arra biztatunk mindenkit, hogy éljen az indulás lehetőségével, mert a lebonyolításnak köszönhetően kellő játéklehetőség jut majd valamennyi csapatnak, ráadásul - egy idő után - hasonló szintű vetélytársak ellen. Itt sem győzzük hangsúlyozni, hogy a sportág ezen válfaja remek kiegészítő a labdarúgás tanulásában, illetve, hogy a téli időszakban a futsaltornák biztos játéklehetőség forrásai. Az előbbi három korosztályon túl a Futball7végék - jól ismert - keretein belül nyílik majd versenyzési lehetőség a többieknek, egész pontosan az U17-eseknek, az U19-eseknek, a hölgyeknek, az öregfiúknak és a felnőtt férfiaknak. Ezek a némileg egyszerűsített szabályrendszerrel kiírt futsaltornák várhatóan hagyományosan csak január elején kezdődnek majd el. Közeleg a tél - indul a megyei futsalszezon Akárcsak az elmúlt két évben, úgy ezúttal is lesz a felnőtt férfiaknak téli műfüves bajnokság, ezennel is január közepe környéki kezdéssel. A fentiek alapján - figyelembe véve a tapasztalatok szerint örvendetesen nagy téli Pest megyei futball/futsalaktivitást - minden érintett klub(vezető) érdeke, hogy alaposan gondolja át, melyik versenysorozatba adja be nevezését, illetve, ha mindkettőben (Futball7vége és műfüves) indulni szeretne, akkor vizsgálja meg, hogy meg tudja-e majd oldani, ha esetleg egy napra esnek a különböző mérkőzései. Bízunk abban, hogy az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága megfelelő kínálattal tud szolgálni a téli - egyáltalán nem - holtszezonra! A különböző versenysorozatok részleteiről folyamatosan tájékoztatjuk majd az érdeklődőket.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok