MÁTÓL ÚJRA: SPORTSZELET!

2016-03-10 16:11:58

1993 novemberében Budapesti Foci néven kezdődött, 2003 tavasza óta – megszakítás nélkül – Sportszelet megnevezés alatt jelenik meg hol sűrűbb (jellemzően hetente kétszer), hol ritkább (heti egy alkalommal) ütemezésben a Pest megyei amatőr és utánpótlás labdarúgás fóruma. Csak a történeti hűség kedvéért: a jelenlegi néven a történeti első lapszám 1996. március 20-án, azaz idestova kereken húsz esztendeje látott napvilágot Kistarcsán. Az újság jövőjének biztosítását célzó előkészületeink a múlt héten révbe értek, így kijelenthető: a Sportszelet változatlanul szolgálhatja a Pest megyei labdarúgást. A Magyar Labdarúgó Szövetség annak Pest Megyei Igazgatósága által – mint ahogy eddig, úgy ezután is – biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a régió utánpótlás és amatőr futballjának jól ismert, közkedvelt fóruma, a Sportszelet a jövőben is állandó, hiteles, megbízható, elfogulatlan, állandó médiafelületként álljon a megyei sportszervezetek és tagjaik, a sportszerető közvélemény, a játékvezetők, a szponzorok és a szövetség képviselőinek rendelkezésére. Mi változott tavaly ősz vége óta a Sportszelet életében? A legfontosabb: március elejére megszűnt a bizonytalanság, amit a hosszú távú szerződés – a kiadó és a mindenkori Pest megyei futballszervezetek (PMLSZ, MLSZ PMI) között 2006 óta élt folyamatosan a sajtómegjelenést szolgáló együttműködés – 2015. december 31-ei „kifutása” idézett elő. Eldőlt: mostantól közvetlenül az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága felel a lap kiadásáért – annak mind gazdasági, mind szakmai vonatkozásában. Az újság tehát – annak küldetése, célja értelmében – „hazatér”. Oda, ahonnan puszta létezése értelmet nyer, és akként, ahogy hatását leginkább kifejtheti: az amatőr és utánpótlás labdarúgást irányító szervezet stratégiai kommunikációs csatornájaként. A játék népszerűsítése, a játékban résztvevők „pártfogása”, az események tudósítása, a sportélmények közkinccsé tétele, a futballkultúra építése, fejlesztése és közvetítése érdekében. Az idén tavasszal végbe menő szervezeti átalakulás személyi változásokkal is jár. A Sportszelet szakmai irányítását mostantól – egyelőre nyárig – háromtagú szerkesztőbizottság veszi át (egyéb igazgatósági feladataik mellett), köztük Adamcsek András lapalapító-társam, továbbá Lázár Lajos személyében egykori Nemzeti Sport-szerkesztő, korábbi MLSZ-elnökségi tag, ismert, rutinos sportújságíró, lapunk állandó munkatársa. A Sportszelet főszerkesztői feladatait 2007. szeptember 28-tól ellátó legrégebbi kollégánk, B. Nagy Zoltán a jövőben olvasó- és tördelőszerkesztőként változatlanul a lapkészítés felelősségteljes feladatainak garmadáját látja el. Az előttünk álló – átmenetinek tekinthető – időszakban a Sportszelet hetente egyszer, csütörtökönként fog megjelenni, oldalain kiemelt helyet szánva a Pest megyei felnőtt és utánpótlás-bajnokságoknak, a megyei futballélet érdekességeinek, az olvasók számára leginkább érdeklődésre számot tartó egyéb tartalmaknak. Vegyék, vigyék, terjesszék a Sportszeletet minél többet, minél többen! Benkő Tamás szerkesztőbizottsági tag, az MLSZ Pest megyei igazgatója Csütörtöktől keressék a Sportszeletet az újságárusoknál, vagy fizessenek elő rá a +36 30 774 26 94-es telefonszámon! Kedvcsinálóként tekintsenek bele az 1. idei számba a következő linken keresztül: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1087559091300350.1073742019.430411387015127&type=3

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Szponzorok