Nagy sikert aratott az 1. Pest Megyei Játékvezetői Futballnap Vasadon

2015-06-30 19:45:02

Hagyományteremtő jelleggel idén első ízben rendezték meg június 27-én, szombaton az 1. Pest Megyei Játékvezetői Napot Vasadon. Stílszerűen futballal, egészen pontosan kispályás tornával ünnepeltek a sporttársak, melyen 11 alakulat vett részt - aktív és inaktív játékvezetők, szövetségi ellenőrök, valamint az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság csapata. (A facebook.com/pmlsz oldalon megtekinthető fotók nagy részét Bársony Klaudia készítette.)

A reggel nyolc órakor kezdődő megnyitón a rendezvény főszervezője, Gyarmati Pál, valamint Farkas Balázs, a Játékvezetői Bizottság alelnöke, NB I-es asszisztens köszöntötte az egybegyűlteket, fél kilenckor pedig elkezdődtek a mérkőzések. A 11 csapatot előzetesen két csoportba osztották, a Vasadi Sporttelep nagypályáján pedig két kézilabda méretű játékteret alakítottak ki, ezeken zajlottak a meccsek.

A pályán a Németh Antal szakmai igazgató által irányított igazgatósági alakulat nyögvenyelősen kezdett, hiszen egy döntetlenszagú mérkőzésen az inaktív játékvezetők az utolsó pillanatokban némi szerencsével 3-2-re megnyerték a találkozót. Időben jött azonban a pofon, mert utána belelendült a PMI-csapat és a csoportban ezt követően 3 győzelmet és 1 döntetlent elérve második helyen továbbjutott az elődöntőkbe. Ott aztán a másik csoportot hibátlan mérleggel, kapott gól nélkül megnyerő Fenyvesi Szabolcs vezette "megye-egyes" játékvezetők vártak a csapatra, ők sem tudták azonban megállítani az igazgatóságot, 3-0 lett a végeredmény, így következhetett a finálé.
Azaz csak következhetett volna, mert a másik elődöntő két résztvevője, az inaktív játékvezetők és a játékvezető-ellenőrök egy amúgy egyszerűen, sportszerűen megoldató "álproblémán" összeszólalkoztak egymással és úgy tűnt, nem lesz mérkőzés. Szerencsére a nem várt közjátékot végül sikerült a Fair Play szellemében tisztázni és megoldani, s végül 0-0-s rendes játékidőt követően büntetőkkel az ellenőrök jutottak a döntőbe.

A fináléban bár többet támadott és közelebb állt a gólszerzéshez, nem tudott betalálni az igazgatóság, így itt is jöhettek a hetesek. Az első körben Benkő Tamás nem hibázott, az ellenőrök lövőjének próbálkozását azonban Kertész Ferenc, az Érdi VSE és a Pest megyei amatőrválogatott kapusa hárította. Antalics Ádám következett, a grassroots-koordinátor pedig magabiztosan lőtt a kapuba, az ellenőrök második körös rúgója szintén betalált. Bokros Jánoson volt tehát a sor, hogy pontot tegyen a párbaj végére, a Bozsik Egyesületi koordinátor pedig értékesítette saját büntetőjét és ezzel megszerezte csapatának a győzelmet.

Az eredményhirdetés előtt Benkő Tamás igazgató megköszönte a játékvezetők sportszerű játékát , valamint Gyarmati Pál és felesége, valamint többi családtagja áldozatos, önzetlen, segítőkész munkáját, amit a rendezvény létrejöttéért és a kifogástalan vendéglátás érdekében tanúsítottak. Külön kiemelte a női játékvezetői csapat tagjainak labdarúgó-teljesítményét, valamint a szebbnél szebb futballmegoldásokat, amelyeket a sípmesterektől látott. A megyei futballvezető ugyanakkor kitért a sajnálatos afférra is, ami kis híján beárnyékolta az eseményt, majd sajnálkozása mellett kifejezte: örül, hogy végül a játék felülkerekedett a vélt vagy valós sérelmeken, a sportszerűség pedig a "faragatlan" és oda nem illő, sportemberhez méltatlan megnyilvánuláson.

Farkas Balázs JB-alelnök a torna ötletgazdája, Gyarmati Pál mellett méltatta a házigazda Szijjártó-család játékvezető tagjait, az idősebb és ifjabb Imrét, valamint a tornát lebonyolító Fenyvesi Szabolcsot, és megköszönte a meccseken közreműködő vezetőbírók tevékenységét.

A tornát jó hangulatú közös ebéd és eszmecsere zárta, folytatás jövőre!

Az 1. Pest Megyei Játékvezetői Nap kispályás torna végeredménye:

1. MLSZ Pest Megyei Igazgatóság (csapatvezető: Benkő Tamás)
2. Játékvezető-ellenőrök (Csorba Csaba)
3. Inaktív Játékvezetők (ifj. Szijjártó Imre)
4. Megyei I. osztályú Játékvezetők A-csapata (Fenyvesi Szabolcs)
5. Megyei II. osztályú Játékvezetők A-csapata (Moldván István)
6. Megyei I. osztályú Játékvezetők B-csapata (Pánti Tamás)
7. Megyei II. osztályú Játékvezetők B-csapata (Pálinkás István)
8. Megyei III. osztályú Játékvezetők A-csapata (Mohácsi István)
9. Női Játékvezetők (Bodor Marianna és Peitli Stella)
10. Megyei III. osztályú Játékvezetők B-csapata (Kupecz Norbert)
11. Megyei III. osztályú Játékvezetők C-csapata (Kulcsár Róbert)

Gólkirály: Kelemen István (Inaktív Játékvezetők; 8 góllal).
Legjobb játékos: Bokros János (MLSZ Pest Megyei Igazgatóság).
Legjobb kapusok - megosztott díj: Richter Miklós (Játékvezető-ellenőrök) és Sinkovicz Dániel (Megyei II. osztályú Játékvezetők).

A tornagyőztes MLSZ Pest Megyei Igazgatóság csapata: Antalics Ádám (1 gól), Benkő Tamás (3), Bokros János (3), Czégény Dániel, Horváth Dávid (2), Kertész Ferenc, Kóbor Csaba, Németh Antal, Rózsavölgyi Sándor.

Értesítők, információk

2026-03-16 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.03.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-03-13 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.03.13)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

2026-03-16 13:08:05

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.

Általános
Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

2026-03-11 14:29:50

Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

A Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2026. március 31-ig megtekinthető a főváros V. kerületében, a Városház utca 7. szám alatt található Pesti Vármegyeházán a „Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain” címet viselő utazó fotókiállítás, sőt, a tárlatra érkező látogatók a kiállításon kívül idegenvezetéssel egybekötött séta keretében megismerkedhetnek a 220 esztendős patinás épületegyüttes múltjával, történelmi szerepével is.

Általános
Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

2026-03-10 16:21:38

Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú futsalválogatott március 8-án, vasárnap Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, amelyen három győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel zárta a napot.

Általános
Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

2026-03-10 10:59:53

Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2026/2027. évi NB III-as és Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban való indulásnak is feltétele az Amatőr Licenc megszerzését irányzó eljárás lefolytatása, a licencengedély megszerzése.

Szponzorok