2017-04-26 11:11:33
Ellentétben az elmúlt héttel, ezúttal minden jel arra mutat, hogy az időjárás kegyes lesz a résztvevőkhöz a Pest Megyei Kupában, így semmi akadálya annak, hogy a még versenyben lévő csapatok pótolják a múlt hétről elmaradt mérkőzéseiket. Már a legjobb nyolc között tudhatja magát a megyei I. osztályú Gödöllői SK (játék nélkül, mivel a Pilisszentiván lemondta kettejük előző heti párharcát), az egyaránt másodosztályú VSE-Dunakeszi és UFC Gyömrő, valamint meglepetésre a megyei harmadik vonalban szereplő Tápióság is, amely legutóbb az Abonyt fektette két vállra. Ma hozzájuk csatlakozhat további négy együttes, melyek közül három megyei I. osztályú (Nagykáta, Taksony, Tura), két másod- (Bugyi, Törökbálint) és három harmadosztályú (Gödöllői EAC-SZIE, Erdőkertes, Kistarcsa). Nagy kérdés, folytatódik-e a kistarcsaiak bravúrsorozata, akik eddig már három megyei II. osztályú riválist búcsúztattak (Aszód, Úri, Valkó), most pedig a jó erőkből álló, a Déli csoportban a bajnoki címért küzdő Törökbálintot fogadják. A Pest Megyei Kupa 4. fordulójának mai programja: Gödöllői EAC-SZIE – Taksony; Kistarcsa – Törökbálint; Erdőkertes – Tura, 17.00. Bugyi – Nagykáta, 17.30.2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-15 11:59:58
A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.