"Óriási szerepe van az amatőr futballnak!” - Szlahó Csaba, Pest megyei társadalmi elnök

2016-12-02 11:44:18

– Kezdjük beszélgetésünket egy kis visszatekintéssel: öt évvel ezelőtt milyen érzésekkel, gondolatokkal, elvárásokkal kezdett hozzá elnöki feladatainak ellátásához? – Az igazat megvallva meglehetősen kevés fogalmam volt a labdarúgás irányításáról, vezetéséről, egyáltalán a bajnokságok szervezéséről – vallotta be őszintén a Pest Megyei Társadalmi Elnökség irányítójaként második ciklusát kezdő Szlahó Csaba.Azért vállaltam el ezt a megtisztelő feladatot, mert tudtam, a szakmai hátteret az igazgatóság tapasztalt kollégái adják, valamint szeretem a kihívásokat is, márpedig ez annak tűnt. Ráadásul a sportág irányításában a nagyobb átalakítások első lépései is akkor történtek. – Mire gondol? – Nagyon jót tett az amatőr labdarúgásnak, hogy az elavult, régi struktúra helyére a Magyar Labdarúgó Szövetség 2010 tavaszán hivatalba lépő, Csányi Sándor úr vezette elnöksége – teljes körű átvilágítás után megőrizve a korábbi rendszer értékeit és annak működőképes részeit – egy teljesen új alapokon nyugvó szervezetet hozott létre. Azzal, hogy a megyei igazgatóságokra bízta a központi irányelvek mentén ellátandó operatív munkát, alapvetően változott meg az addigi helyzet, és a legtöbb megyében – de Pest megyében biztosan – olyan emberek kezébe került az érdemi szakmai irányítás, akik a futball minden területén lelkiismeretesen és előremutatóan tevékenykednek. – Mit tart a legnagyobb eredménynek, amit az ön által vezetett elnökség előző regnálása idején elért? – Soha ennyi komplexum, öltöző és labdarúgópálya nem épült és újult meg korábban, mint ebben a periódusban. Ami pedig fontos, és külön büszkeséggel tölt el, az az, hogy arányosan juttattunk el és ítéltünk oda támogatást a biztosabb háttérrel rendelkező egyesületek és a szerényebb költségvetéssel gazdálkodó klubok részére egyaránt. – November 25-én, a Magyar Labdarúgás Napján az Airport Hotelben alakult meg a Pest Megyei Társadalmi Elnökség – 2011 novembere után immár másodízben az ön irányításával. Ezzel formálisan is megkezdődött második elnöki ciklusa, amely az MLSZ elnökségétől kapott kinevezések értelmében 2020. június 30-ig tart. Miként tekint az előttünk álló időszakra? – Minden hosszú út egy apró lépéssel kezdődik, úgy értékelem, hogy az eddig megtett úton hozott döntések igazolják az MLSZ és a megyei igazgatóságok elvárásait; rengeteget fejlődött a hazai amatőr labdarúgás. Ez igaz a versenyszervezésre, a klubok támogatására és az infrastrukturális háttér megteremtésére is. Mindenképpen ezt az irányvonalat kell folytatnia az MLSZ-nek, és ezt szolgálva kell dolgoznia mindenkinek – nekünk is –, aki a szervezet bármely’ szintjén felelős feladatot végez. Természetesen minden területen vannak korrekcióra szoruló részek – említhetném például az edzőképzés esetében, hogy a régiónkban több képzésre volna szükség –, amelyekben mihamarabb finomítani kell, de az irány egyértelműen jó. – Mekkora szerepe van véleménye szerint az amatőr futballnak a mai magyar labdarúgásban? – Óriási, ez adja a bázisát az egész sportágnak. Az amatőr futballista gyermekekből lesznek a profi labdarúgók, ezért ha jó klub- és válogatott focit akarunk látni, akkor az amatőr futballra rengeteget kell áldoznunk. De ugyanúgy belőlük lesznek – ráadásul potenciálisan jóval nagyobb számban – a nézők, a gyermeküket fociedzésre irányító szülők, a labdarúgást támogató vállalkozók is. Ezért tehát az amatőr és utánpótlás futball szerepe és jelentősége megkerülhetetlen. A nyári sikeres Eb-szereplés pedig megmutatta a labdarúgás erejét, nincs még egy olyan dolog a világon, ami ilyen elementáris érzelmeket tudna kiváltani széles tömegekből. Szerintem nem is lehet kérdés, hogy a sportág egészének fejlesztése nemzeti ügy. – Hamarosan beszélünk a nyári, franciaországi Európa-bajnokságról is, előtte viszont érdekelne, hogy hol helyezné el a mai magyar labdarúgás térképén a Pest megyei futballéletet? – A Pest megyei labdarúgás egyértelműen az MLSZ egyik zászlóshajója. A legnagyobb, legaktívabb megye a legtöbb versenyengedélyes játékossal, a legtöbb sportszervezettel, a legszélesebb versenyrendszerrel, jól működő – köztük a Sportszelet révén egyedülálló – kommunikációs felületekkel. Ezek jellemzik a régiónkat. Felöleljük a labdarúgás teljes szegmensét, hiszen a nagypályás futball mellett a futsal, a strandfoci és a női labdarúgás területén is kiemelkedő eredményeket produkáltunk az utóbbi években. – További négy évre szavaztak önnek bizalmat. Miben lehet más az elkövetkezendő időszak a mögöttünk hagyott fél évtizednél? – Bízom benne, hogy mindazok a reformok, amelyek átalakították az utánpótlás-nevelést, beérnek és egyre több tehetség kibontakoztatásában tudunk segítséget nyújtani. Amiben viszont még mindenképpen erősödnünk kellene, az az MLSZ-nek az amatőr labdarúgás fejlődéséért tett erőfeszítéseinek propagálása. Ugyanis rengeteg eredményt értünk el a falvakban, városokban, országszerte, és mégis: az emberek csak a stadionépítésekről beszélnek, mintha csak azokat fejlesztette volna az állami és sportvezetés. Pedig 2011 óta a létesítmény-fejlesztési program keretében több tízmillárd forint értékben újultak meg öltözők, épültek pályák, települtek locsolórendszerek a legkisebb csapatoknál is az ország minden részén. Ezek a fejlesztések pedig nem lehettek volna ilyen zökkenőmentesek, ha a társadalmi elnökségek tagjai nem konstruktívak – ezért nekik is mindenképpen köszönet jár. 02_Szlaho-Csaba_Vecses_20160906 – Lévén a futball mellett a politika területén is képviselteti magát, megkerülhetetlen a kérdés: mekkora szerepük lehet, illetve kell, hogy legyen az önkormányzatoknak az amatőr futballban és az utánpótlásképzésben? – Talán még maguk az önkormányzatok sem gondolnák, hogy milyen jelentős: nagyon meglátszik egy településen, ha szereti és támogatja a sportot az adott önkormányzat. A központi finanszírozás mellett a klubok fenntartása, az infrastruktúra működtetése többnyire rajtuk, rajtunk múlik. Szerencsére Pest megyében a legtöbb helyen belátták, hogy a sport, így a labdarúgás is jó befektetés mind az egészségmegőrzés, mind a szemléletformálás, mind a közösségépítés területén. – Több Pest megyei rendezvényt megtisztelt személyes jelenlétével a közeli és a távoli múltban egyaránt; milyen emlékekkel gazdagodott ezen alkalmakkor? – Ezek az események jót tesznek az amatőr labdarúgásnak, legyen szó a Pest Megyei Kupa- vagy éppen a szuperkupa-döntőről, a Gólkirályok Gálájáról vagy például a Grund Road Showról. Egyrészt összehozzák a labdarúgás megyei szereplőit és támogatóit, másrészt az országosan híres, elismert jelen- és egykori sztárfutballisták és szakemberek megjelenése hatalmas motivációt jelent a fiatal labdarúgóknak, nem beszélve arról, hogy a teljesítményért járó elismerésre mindenkinek, minden szinten szüksége van. Korábban, tehát már 2011 előtt is sok-sok remek kezdeményezése volt a Benkő Tamás akkori főtitkár, mostani igazgató által irányított Pest Megyei Labdarúgó Szövetségnek, és ez a fajta innováció azóta sem hagyott alább, sőt. Az utóbbi években immár a Pest Megyei Társadalmi Elnökséggel közösen sikerült újabb kiemelt igazgatósági projekttel gazdagítani a labdarúgás népszerűsítését szolgáló eszközeink tárházát, a gólkirályok ünnepségét például 2012-ben, tehát már az új érában rendeztük meg első ízben. De említhetném a megyehatárainkon jóval túlmutató futballindulónkat, az idén október 19-én fantasztikus dalbemutató keretében az impozáns Dabasi Utánpótláscentrumban útjára bocsátott ,,Piros-fehér-zöld” című EDDA-számot. E csodálatos játék népszerűsítése, az abban kiemelkedően teljesítők elismerése hivatás- és küldetéstudatunk szerint is kiemelt feladatunk, így túl a mindennapos szakmai munkavégzésen, ezen a területen is folytatjuk a munkát. – A hazánkban szerencsére egyébként is népszerű futballnak alighanem még nagyobb támogatást adott a válogatott imént már említett Európa-bajnoki szereplése. Ön hogyan élte meg a menetelést? – Óriási szüksége volt már egy kis sikerélményre nem csak a magyar labdarúgásnak, de a magyar társadalomnak is, ez az Európa-bajnokság többek között megmutatta a labdarúgásban rejlő erőt és a sportág népszerűségét. Én sem éltem át ehhez hasonló futballélményt 1986 óta, fantasztikus érzés volt több ezer emberrel együtt szurkolni a sörsátrakban, az utcákon és a tereken. Az eufória az ország számos pontján magyarok százezreinek okozott feledhetetlenül boldog pillanatokat. – Mit vár a világbajnoki selejtezők 2017-es folytatásában a nemzeti csapattól? – Csak annyit, mint az Európa-bajnokságon: tisztes helytállást és teljes odaadással, szívvel-lélekkel történő játékot. A feröeriek elleni kinti döntetlen és a remek játékkal, mégis szerencsétlenül elveszített Svájc elleni hazai meccs után az esélyünk csökkent a kijutásra, de azt előzetesen is tudtuk, hogy sokkal nehezebb lesz, mint az Eb-re vezető út volt, hiszen Franciaországba 24 európai válogatott juthatott ki, míg Oroszországba csak 13 szerezhet kvalifikációt. – Ha már esélylatolgatásokba bocsátkozunk, a válogatott csoportja mellett alighanem a Pest megyei I. osztály küzdelmeit is érdeklődve figyeli... – Amennyire időm engedi, próbálom követni a Vecsés szereplését, ha tehetem, személyesen, a helyszínen is drukkolok a csapatnak. – Az utóbbi években rendre megtréfálta valaki a vecsési együttest. Az idei szezonban – különösen, hogy a téli szünetet a tabella élén töltheti a gárda – meglehet a hőn áhított feljutás? – Az elmúlt bajnokságokban is szépen helytálltak labdarúgóink, mindig ott voltak a dobogón, olykor az első hely közvetlen közelében. Ebben a szezonban valóban jó esélyünk van az aranyéremre, bízom benne, hogy ezúttal sikerül az osztályváltás és nyártól ismét NB-s labdarúgócsapata lesz városunknak. – Milyen célok lebegnek a klub vezetőinek szemei előtt? – Lehet szőni komoly álmokat, de előtte mindig reálisan kell értékelni a lehetőségeket. Azt gondolom, nekünk az NB III-as szereplést kell kivívni, és hosszú távon egy stabil, harmadosztályú alakulat kialakítása lehet a feladat. – Végezetül mit kíván, mit üzen a Pest megyei labdarúgásban élő és dolgozó embereknek? – Egyrészt szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki az elmúlt években bármilyen formában dolgozott az amatőr labdarúgásért és annak fellendítéséért. Másrészt kérném a lelkesedésüket és támogatásukat a jövőben is, mert nélkülük nem érhettünk volna el ilyen sikereket. Jó egészséget és a közelgő ünnepekre tekintettel boldog karácsonyt, valamint eredményes új esztendőt kívánok mindenkinek, sporttársi üdvözlettel!

Értesítők, információk

2025-12-16 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.12.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

2025-12-23 07:27:06

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság munkatársai hálásan köszönik minden kedves partnerüknek az egész éves együttműködést, ezúton kívánva vármegyénk amatőr és utánpótlás labdarúgása valamennyi szereplőjének jó pihenést és eredményes felkészülést a tavaszi időszakra, s eközben természetesen sok sikert minden érintettnek a téli futsalszezonra.

Általános
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-16 14:36:53

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

2025-12-11 12:17:07

Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

Az idei utolsó játéknapra kerül sor hétvégén a Pest Vármegyei Futsal7végéken, ráadásul a szombati munkanap miatt ezúttal csak december 14-én, vasárnap lépnek pályára a csapatok, nyolc helyszínen összesen 125 mérkőzést rendeznek. Az U19-es és az U17-es fiúk mellett az U14-es lányoknál is most rendezik az első fordulót a 2025/2026-os szezonban.

Általános
Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

2025-12-11 10:04:31

Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság hivatala (1052 Budapest, Városház utca 7.) ezúton tájékoztatja a sportszervezeteket és valamennyi kedves ügyfelét, hogy 2025. december 18-tól (csütörtök) valamennyi irodája zárva tart, legközelebb 2026. január 5-én (hétfőn) lesznek személyesen is elérhetők munkatársaink. Az alábbiakban az év végi munkarendről adunk tájékoztatást.

Szponzorok