Országos bajnok a Váci Futsal SE!

2016-05-27 13:15:46

Május 21-22-én rendezték az I. osztályú országos futsalbajnokság döntőit a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban. Pest megye mind a három korosztályban képviseltette magát, hiszen együtteseink a középdöntőkben nagyszerűen szerepelve kvalifikálták magukat Magyarország legjobb négy-négy csapata közé. Az idei futsalsorozatra országos viszonylatban összesen 767 együttes nevezett a három korcsoportban. A remek szereplés mellett az is nagy siker, hogy a korosztályokat egybevéve nem kevesebb, mint 123 együttes képviselte Pest megyét a viadalokon, amely mindhárom korosztályban a legtöbb a megyék rangsorát tekintve. (A jelentkezési létszámok részletesen, megyénkénti bontásban ide kattintva érhetők el.) Az U15-ös korosztályban a Dunakeszi Kinizsi FK mérkőzés nélkül jutott a döntőbe, mivel az elődöntőbeli ellenfele, a szegedi SZEOL SC Kft. csapata nem utazott el a finálé helyszínére. A Pest megyeiek a döntőben azzal az ETO Futsal együttesével találkoztak, akivel a középdöntőben már nagy csatát vívtak. Simon Péter legénysége most is csupán egy góllal maradt alul, így az ezüstérmet szerezte meg. Döntő: Dunakeszi Kinizsi FK – ETO Futsal Kft. 2–3 (1–1). GÓL: Gáspár B., Balázs S. P., ill. Szűcs Á., Szabó T., Csonka B. A döntő jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg! SIMON PÉTER, Dunakeszi Kinizsi FK: – Izgalmas, szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget a döntőben. Az, hogy elmaradt az elődöntőnk, nagyban sújtotta a csapatot, mert a csapatunk egyik legjobb játékosa, Burzi Alex eltiltás miatt így a döntőt volt kénytelen kihagyni. A finálé forgatókönyve kísértetiesen hasonlított a középdöntőbeli meccsünkre, ahol szintén 3–2 lett a végeredmény az ETO javára. A remek iramú mérkőzés a felnőtt futsal NB I-es rangadók hangulatát idézte, mind Győrből, mind pedig Dunakesziről sok szurkoló kísérte el a csapatokat. Csakúgy, mint legutóbb, akár már az első félidőben eldönthettük volna a találkozó sorsát, hiszen megint mi szereztünk vezetést, de utána sok helyzetet elpuskáztunk. Ezt könyörtelenül kihasználta a Győr, s végül megfordították a mérkőzést. Mindkét meccsen reálisabb eredmény lett volna a döntetlen, de összességében megérdemelt az ETO bajnoki címe, gratulálok a győzelemhez! Az U15-ös I. osztályú országos futsalbajnokság ezüstérmes csapata, a Dunakeszi Kinizsi FK tagjai voltak: Balázs Simon Péter, Bárándi Szabolcs Zoltán, Beer Kristóf, Burzi Alex, Gáspár Bence, Kammerer Gergő Zoltán, Kasza Balázs Ákos, Kerti Dániel, Kiss Gábor Milán, Nagy Levente Zsolt, Simonffy Bálint, Simonffy Botond, Skulka Botond, Sóvári Benedek, Szabó Balázs Miklós, Szentesi Péter, Trauber Martin, Vizi Dávid. Edző: Simon Péter. Az U13-asoknál a Váci Futsal SE csapata már az elődöntőben is nagy izgalmakat élt át, a szegedi Junior Sport SZEAC együttesével szemben 2–2-es rendes játékidő után, büntetőkkel bizonyult jobbnak. A döntőben az a Várda SE volt a váciak ellenfele, aki az elődöntő másik ágán könnyedén, 8–1-re győzte le az ETO Futsal csapatát. A finálé is nagy csatát hozott, melyből a Burzi Attila vezette váciak kerültek ki győztesen, 2–1-re megnyerve a mérkőzést. A győzelem azt jelenti, hogy az U13-as korosztály országos bajnoka a Váci Futsal SE! Elődöntő: Junior Sport Kft. (Szeged) – Váci Futsal SE 2–2 (2–1) büntetőkkel: 2–3. GÓL: Török K., Gera Z., ill. Fenyvesi G., Balogh Á. Az elődöntő jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg! Döntő: Váci Futsal SE – Várda SE (Kisvárda) 2–1 (1–0). GÓL: Virsinger B., Balogh Á., ill. Benkő L. A döntő jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg! BURZI ATTILA, Váci Futsal SE: – Fordulatos, izgalmas meccsel kezdtünk, ahol büntetőkkel sikerült nyernünk. A győzelemben nagy szerepe volt kapusunknak, Fehér Ákosnak, aki parádésan védett, kulcsmomentumokban döntött jól, ráadásul egy büntetőt is megfogott. A döntőben aztán az egészen más stílusban játszó Várda SE csapatával kerültünk össze. Az elődöntők után felmértük, hogy milyen taktikával készüljünk ellenük, s végül is kézben tartva a találkozót sikerült bajnoki címet szereznünk. Óriási sikernek éljük meg ezt az eredményt, hiszen csupán 6 hónapja készül közösen a csapatom. Remélem, hogy sokáig együtt marad ez a gárda, és további nagy győzelmeket érünk el a jövőben! Futsal I. osztály 2015/2016-os szezonjának 1. helyezettje, az U13-as Váci Futsal SE. Álló sor (balról): Hugyecz Máté, Balogh Ádám, Burzi Attila (edző), Oláh Bendegúz István, Kiss Bálint Farkas, Németh Bálint Ádám. Térdelő sor (balról): Vén Botond, Virsinger Balázs, Fenyvesi Gergő, Török Noel, Kalencsik Bence, Kalencsik Bálint. Fekszik: Fehér Ákos. Az U13-as I. osztályú országos futsalbajnokság győztese, a Váci Futsal SE tagjai voltak: Álló sor (balról): Hugyecz Máté, Balogh Ádám, Burzi Attila (edző), Oláh Bendegúz István, Kiss Bálint Farkas, Németh Bálint Ádám. Térdelő sor (balról): Vén Botond, Virsinger Balázs, Fenyvesi Gergely, Török Noel, Kalencsik Bence, Kalencsik Bálint. Fekszik: Fehér Ákos. A képről hiányzik: Hajszter Botond Dávid. A legifjabb korosztályban (U11) szinte lemásolták az U15-ös négyes döntő forgatókönyvét, hiszen a Pest megyei Aramis-SUPE elődöntős ellenfele, a mátészalkai Viktória ULE nem jelent meg a helyszínen, így az első meccs rögtön a finálé volt, ahol a Dombóvári FE csapata várt a Pest megyeiekre. A Szendrődi Gyula vezette SUPE 3–1-re is vezetett, s már úgy tűnt, hogy ők emelhetik magasba a trófeát, azonban a Tolna megyei ellenfél megfordította a találkozót, 4–3-ra megnyerve a mérkőzést. Döntő: Dombóvári FE. – Aramis-SUPE 4–3 (1–3). GÓL: Bánáti K. (3), Varga B., ill. Mező D. (2), Szendrődi N. A döntő jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg! SZENDRŐDI GYULA, az Aramis SE-SUPE edzője: Sajnos az elődöntős ellenfelünk nem értesült a négyes döntő időpontjának változásáról, így nem jelentek meg a helyszínen. Talán ennek is köszönhetően kicsit később kerültünk "meccslázba", de egyébként is hiányzott a Pest Megyei Futsal7végén megszokott körítés, profi szervezés. A döntőben a Dombóvár ellen gyors gólt kaptunk a találkozó elején, de utána átvettük az irányítást, s már 3–1-re is vezettünk. A második játékrészben kicsit pontatlanok lettek a fiúk, nem koncentráltak eléggé. Ellenfelünk szép játékkal fordított, így megérdemelten nyerték meg a bajnoki címet, amihez gratulálok. Büszke vagyok a csapatomra is, nagyszerű teljesítmény, hogy eljutottunk idáig! Az U11-es I. osztályú országos futsalbajnokság ezüstérmes csapata, az Aramis-SUPE tagjai voltak: Benedek Bence Marcell, Borbás Bence, Cotirlan István Máté, Gémesi Gergő Samu, Herrich Krisztián, Kaceus Ádám, Kristóf Márk Patrik, Mersich Dávid, Mező Dezső, Pozsár Ramóna Kíra, Szabó Bence, Szendrődi Noel, Tóth Máté György. Edző: Szendrődi Gyula. Emlékeztetőül az U11-es, U13-as és U15-ös Pest Megyei Futsal7vége-döntőkről készített szöveges, fényképes és videós beszámolóink: -          Az Aramis SE-SUPE nyerte a 4. U11-es Futsal7vége döntőjét -          Címvédő a Váci Futsal SE az U13-as Futsal7végén! -          Utolsó perces góllal a Dunakeszi Kinizsi FK nyerte az U15-ös Futsal7vége döntőjét  

Értesítők, információk

2025-12-16 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.12.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

2025-12-23 07:27:06

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság munkatársai hálásan köszönik minden kedves partnerüknek az egész éves együttműködést, ezúton kívánva vármegyénk amatőr és utánpótlás labdarúgása valamennyi szereplőjének jó pihenést és eredményes felkészülést a tavaszi időszakra, s eközben természetesen sok sikert minden érintettnek a téli futsalszezonra.

Általános
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-16 14:36:53

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

2025-12-11 12:17:07

Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

Az idei utolsó játéknapra kerül sor hétvégén a Pest Vármegyei Futsal7végéken, ráadásul a szombati munkanap miatt ezúttal csak december 14-én, vasárnap lépnek pályára a csapatok, nyolc helyszínen összesen 125 mérkőzést rendeznek. Az U19-es és az U17-es fiúk mellett az U14-es lányoknál is most rendezik az első fordulót a 2025/2026-os szezonban.

Általános
Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

2025-12-11 10:04:31

Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság hivatala (1052 Budapest, Városház utca 7.) ezúton tájékoztatja a sportszervezeteket és valamennyi kedves ügyfelét, hogy 2025. december 18-tól (csütörtök) valamennyi irodája zárva tart, legközelebb 2026. január 5-én (hétfőn) lesznek személyesen is elérhetők munkatársaink. Az alábbiakban az év végi munkarendről adunk tájékoztatást.

Szponzorok