2016-05-11 12:25:12
A témát kizárólag a Pest megyei csapatokra kihegyezve először az NB II-re kell tekintenünk, ahol is a 14–16. helyen végzőknek kell majd búcsúzniuk; e tekintetben négy fordulóval a vége előtt sajnos egyik alakulatunk (Budaörs, Szigetszentmiklós és Vác) sem érezheti magát biztonságban, a budaörsiek helyzete a legreménytelibb. Az NB III-ból feljut majd mindhárom csoport első két helyezettje, valamint a legjobb harmadik, de nem mehet feljebb tartalékcsapat, ezért a ceglédiek már több fordulóval a vége előtt kiharcolták a fel-, pontosabban a tavalyi kiesés után az azonnali visszajutást az NB II-be. A többiek (Dabas, Diósd, Dunaharaszti, Érd és Monor) nem igazán érintettek ebben a tekintetben – még ha a Dabasnak van is minimális matematikai esélye –, mint ahogy a kiesés szempontjából sem, ugyanis csak a csoportutolsóknak kell majd elköszönniük az NB III-tól a június eleji záráskor. A Pest megyei I. osztály bajnokának (hétvégi veresége ellenére is feltehetőleg a Dabas-Gyónnak) ezúttal – várhatóan – vérre menő osztályozón kell majd kiharcolnia az NB III-as tagságot valamelyik területi első osztályú bajnokcsapattal szemben, s amennyiben nem sikerülne, abban az esetben nem három (14–16.), hanem négy (a 13. is) kiesője lenne a Pest megyei első vonalnak. A megyei másodosztályokból első körben a csoportbajnokok mehetnek feljebb. Amennyiben valamelyikük vagy akár többen nem vállalnák a feljebblépést, akkor csak a legjobb második kaphat felkérést a megyei I. osztályban való szereplésre. Friss információ, hogy az Északi csoport listavezetője, a Bag nem rendelkezik az I. osztályban való induláshoz szükséges licencengedéllyel, továbbá, hogy a jelenleg a legjobb második pozíciójában tanyázó Sülysáp sem igényelte meg azt... A „megye-kettők” valamennyi csoportjából a 12–16. helyezettek esnek ki – alapesetben. (Ugyebár azért ilyen sokan, mert a 2016/2017-es évadban már csak három csoportban zajlanak majd a megyei másodosztályú küzdelmek.) Az előre meghatározott kiesőszámot természetesen felboríthatja több dolog is. Mondjuk az I. osztályú bajnok lemaradása az NB III-ról, ebben az esetben ugyanis kiesne még a négy csoport százalékosan legrosszabb 11. pozícióban végzett gárdája is – s mindez csak jóval a pontvadászatok befejezése után derülne ki. Csökkentheti viszont a kiesők számát – többek között –, ha a megyei III. osztályból nem kíván felmenni a megyei második vonalba a kiírásban szereplő öt együttes, ami első körben az öt csoport aranyérmesét jelenti. A csütörtökönként megjelenő Sportszeletben arról is olvashatnak, melyek azok az egyesületek, amelyek már – szigorúan a versenykiírások alapján – feljutottak, illetve kiestek.2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.