Pest megyei amatőrválogatott: folyik a kiválasztás

2015-11-20 00:15:10

November 18-án, szerdán este a gödöllői Táncsics Mihály úti sporttelep műfüves pályáján a Pest megyei amatőrválogatott szakmai stábja megtartotta első kiválasztó foglalkozását. A két turnusban rendezett kétkapus játék során a behívott 52 labdarúgónak végül több mint a fele, 30 játékos jelent meg.

Az NB III-as Érdi VSE trénere, az egykori 22-szeres válogatott Limperger Zsolt vezette szakmai stáb először október 30-án délelőtt találkozott Érden Benkő Tamás megyei igazgató kezdeményezésére, melyen természetesen a többi tag - azaz Jurácsik Mátyás (szaktanácsadó), Lengyel Roland (edző) és Vincze Gábor (edző) - is részt vett. A konzultáción döntöttek a válogatott keret kialakításának módjáról; így a személyes tapasztalatok mellett a Pest megyei I. osztályban szereplő klubok edzői, illetve a "megye-kettes" élcsapatok trénerei is javasolhattak labdarúgókat a kialakítandó csapatba.

E lista alapján kaptak behívót november 19-ére a játékosok, összesen 52-en, de munkahelyi, iskolai elfoglaltságok, valamint betegség, sérülés miatt csak 30-an tudtak részt venni a foglalkozáson. Őket két turnusra osztotta a szakvezetés, majd egy bemelegítés után kétkapus játékban mutathatták meg a labdarúgók, hogy érdemesek a november 27-én útra kelő Pest megyei amatőrválogatott kerettagságára. Ismert: a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája 2. (Közép- és délkelet-magyarországi) csoportjának november utolsó hétvégéjén rendezendő mérkőzésein - ennek a régiós ötösfogatnak a tagja Pest megye is - a tét nem kisebb, mint a döntőbeli szereplés kivívása. Címvédőként ugyanis az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága rendezi majd a kétnapos finálét december 5-én és 6-án, Pomázon és Szigetszentmiklóson. A szerdai foglalkozáson valamennyi szakvezető külön erre a célra készített jegyzettömbbel a kezében nézte a műfüvön igyekvő játékosok teljesítményét. Az edzés után a játékosok és a stáb a helyi klub jóvoltából szendvicseket és forró teát kaptak.

A labdarúgókról kialakult korábbi benyomások - ne felejtsük, a Pest megyei amatőrválogatott idén júniusban Veszprém megye, Budapest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye előtt végzett a budafoki felkészülési torna első helyén -, az edzői eszmecserék és a Gödöllőn látottak alapján a szakmai stáb a napokban tovább szűkíti a keretet, amely november 25-én, szerdán este ismét találkozik. A helyszín ezúttal is Gödöllő, a GSK főhadiszállása lesz, a cél pedig, hogy kialakuljon a Kecskemétre utazók 22 fős névsora.

A november 18-ai kiválasztóra behívott, és ott megjelent játékosok listája (zárójelben klubjuk nevével): Balázs Gergely, Budai László, Csík Tibor (Alsónémedi SE), Kovács Tamás (Dabas-Gyón FC), Hevesi Milán, Józsa Tamás, Kékesi Alexander, Milkó Dániel (Gödöllői SK), Ábrahám Sándor, Valenta Norbert (Halásztelek FC), Kisréti Marcell (Isaszegi SE), Szalkai Péter, Szili Zsolt (Nagykáta SE), Szebellédi Ádám (Nagykőrösi Kinizsi FC), Fischer Zsigmond (SURBER LKSE), Balla Csaba, Bátori Balázs, Fekete István, Husza Ádám (Tápiószecső FC), Cifra Máté (Tura VSK), Horváth László (UFC Gyömrő), Barta Dávid, Molnár Dániel, Molnár István, Novák Mátyás (Vecsési FC), Bánáti Gergő (Verőce SE), Szép Imre (Viadukt SE-Biatorbágy), Horváth Attila, Kun Tamás, Lakatos Sándor (Zsámboki SE).

A kiválasztóra behívott, de ott egyéb okok miatt távolmaradó játékosok listája (zárójelben klubjuk nevével):
Nádasy Gergő, Zsilik Károly (Albertirsa SE), Bukovszki Balázs, Cemmel Péter, Fábri Ádám, Varga Balázs (FC Dabas II.), Budafai Gergő (Maglódi TC), Komlósi Mihály, Petró Zoltán (Nagykőrösi Kinizsi FC), Szeibert Antal (Örkény SE), Bán Zsolt, Csikós Ferenc, Halgas István, Molnár Ákos (Pilisi LK), Herczeg Simon (Százhalombattai LK), Horváth Martin, Juhász Bertalan (Tápiószecső FC), Haciglu Sinan, Terbócs Richárd (Tököl VSK), Gáznár Norbert, Vattamány Dávid (Törökbálinti TC), Bartal Balázs (Vác-Deákvár SE).

A Pest megyei amatőrválogatottat (PMAV) üzemeltető MLSZ Pest Megyei Igazgatóság részéről a gödöllői kiválasztón jelen volt Benkő Tamás megyei igazgató, Rózsavölgyi Sándor csapatvezető (az MLSZ Pest megyei társadalmi alelnöke), Boross Tamás sajtófelelős, Antalics Ádám (a 3. Megyei Amatőrválogatottak Nagypályás Tornája Pest megyei döntőjének kommunikációs vezetője), valamint Bokros János technikai vezető is. A szakmai stábot Limperger Zsolt vezetőedző, Lengyel Roland és Vincze Gábor edzők, Nagy Endre kapusedző, illetve Jurácsik Mátyás szaktanácsadó képviselte.


Képgalériánk megtekinthető a Facebook-on - Gödöllő: az amatőrválogatott első kiválasztó foglalkozása

Korábbi kapcsolódó közleményeink:
- Sorsoltak: Békés megye az első ellenfél a válogatottak tornáján
- Amatőrválogatott: Érden egyeztetett a szakmai stáb
- Országos első Pest megye amatőr válogatottja
- Veretlenül jutott tovább a Pest megyei válogatott

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok