Pest megyei futballünnep készül Üllőn

2015-06-04 17:33:12

Június 7-én, vasárnap kora délután veszi kezdetét az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság 2015-ös kupanapja. A félnapos rendezvényt díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők, amelyen kezdetnek gyermeklabdarúgó-fesztivált, majd a női, végül a férfi kupadöntőt tekinthetik meg. Az eseménynek Üllő, és annak minden igényt kielégítő Városi Sporttelepe ad otthont.

Az idén - legalábbis ismert "újkori" történetében - kilencedik alkalommal sorra kerülő férfi felnőtt Pest Megyei Kupa-döntőbe a megyei első osztályú bajnokság első harmadához tartozó Viadukt SE-Biatorbágy, és a megyei második vonalban aranyérmet nyert, egy esztendővel ezelőtt a Vác ellenében kupaezüstöt szerzett Nagykáta SE jutott. Az év talán legrangosabb Pest megyei amatőr labdarúgó-eseményének számító összecsapásra 17.00 órakor kerül majd sor. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás következik.

A mérkőzést a lelátó VIP-részéről fogja végignézni Limperger Zsolt korábbi 22-szeres válogatott labdarúgó, az Érdi VSE-vel idén megyei első osztályú bajnokságot nyert szakember, a Pest megyei amatőrválogatott szakvezetője, akinek észrevételeit az igazgatóság Facebook-oldalán lehet majd folyamatosan nyomon követni.

Közvetlenül a nagykátai és a biatorbágyi legények előtt, 15.00 órától lép pályára a 3. Pest Megyei Női Kupa fináléjában a Monor SE gárdája a Dabas-Gyón FC ellen. Ennek a döntőnek az érdekessége, hogy a monoriak 2010-ben, a Csepel-stadionban a sorozat történetében elsőként megrendezett finálét megnyerték, míg a gyóniak tavaly a Heves együttesével szemben alulmaradtak a második női fináléban; a harmadik kupadöntőben tehát két korábbi résztvevő találkozik egymással. Amennyiben a rendes játékidő kétszer negyven perce alatt nem születik döntés, a kupagyőzelem büntetőrúgásokkal dől el.

A szebbik nem képviselőinek összecsapását idén is gyerekfoci előzi meg, amelyen a Dabas-Gyón FC, a Monor SE, a Nagykáta SE és a Viadukt SE-Biatorbágy U7-es és U9-es korosztályú csapatai számára rendez futballfesztivált az igazgatóság, 13.30-as kezdettel.

A nézőtéri rendet az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség közötti együttműködés értelmében az üllői, a biatorbágyi és a nagykátai polgárőrök közösen biztosítják.

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága - csakúgy, mint 2010 óta minden megyei kupadöntőre - ezúttal is négyoldalas, színes mérkőzéskiadvánnyal kedveskedik a szurkolóknak, valamint a csapatok tagjainak.


A hivatalos program:
13:30-tól: 
   2. Sportszelet Pest Megyei Mini Kupa (Bozsik-fesztivál, U7,U9): Monori SE, Dabas-Gyón FC , Nagykáta SE, Biatorbágy SE
14:50-kor:    a csapatok bevonulása, összeállítások, Himnusz
15:00-től:    3. Pest Megyei Női Kupa-döntő: Monor SE - Dabas-Gyón FC
15:45-kor:    a 2. Sportszelet Pest Megyei Mini Kupa díjátadása, a labdarúgók megajándékozása
16:50-kor:    a csapatok bevonulása, összeállítások, Himnusz
17:00-tól:    9. Pest Megyei Kupa-döntő: Nagykáta SE - Viadukt SE-Biatorbágy
17:50-kor:    a 3. Pest Megyei Női Kupa eredményhirdetése, a csapatok és a legjobb labdarúgók díjazása
A döntő után ünnepélyes díjátadásra kerül sor.

Találkozzunk vasárnap délután Üllőn, a Pest megyei utánpótlás és amatőr labdarúgás ünnepén!

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Általános
Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

2026-04-15 11:59:58

Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.

Szponzorok