Pünkösdi futsalfinálé

2016-05-11 17:51:05

Azon érdeklődők, akik nem tudnak kilátogatni az aszódiak és az üllőiek összecsapására az MLSZ PMI Facebook-oldalán (http://www.facebook.hu/pmlsz) élőben követhetik az eseményeket, ahol szöveges közvetítéssel jelentkezünk majd. A fináléról szóló hírfolyamot szakértői véleménnyel, gondolatokkal Jávor István, korábbi 113-szoros válogatott, többszörös magyar bajnok futsaljátékos segíti. A döntő mérkőzést az ünnepélyes eredményhirdetés követi, ahol a bajnokságok minden egyes résztvevő sportszervezete díjazásban részesül. Az oklevél- és éremjutalom mellett a csapatok egy-egy futsallabdával is gazdagabbak lesznek. A bajnokságban induló együttesek képviselői és a szervezők egy szerény állófogadással egybekötött beszélgetéssel zárják a napot. Az eszmecsere fő témájaként az első Pest megyei futsalbajnokság tapasztalatai, illetve a következő versenyévben kiírandó pontvadászat elképzelései szolgálnak majd. Fontos információ még, hogy az egyes csoportok gólkirályait nem most, hanem – a versenykiírásban foglaltak szerint – az MLSZ PMI immáron hagyományosnak mondható Gólkirályok Gálája elnevezésű nagyszabású ünnepi rendezvényén jutalmazzuk majd, valamikor az őszi szezon során. A rendezvény programja: 16:00–17:30: Pest megyei futsalbajnokság, Bajnokok Tornája döntője, Üllő – Aszód mérkőzés; 17:30–18:00: ünnepélyes díjkiosztó (a bajnokságok minden egyes résztvevő sportszervezete díjazásban részesül!); 18:00-tól: szerény állófogadással egybekötött beszélgetés. A Bajnokok Tornája harmadik helyért zajló mérkőzésére már ezen a héten sor került. A május 10-én, szintén Csömörön lejátszott találkozón a Piliscsabai AFC-Mitre II. csapata magabiztosan, 7–3-ra diadalmaskodott a Kistarcsai VSC együttesével szemben.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Szponzorok