Többszörös sztárparádé az 5. Pest Megyei Gólkirályok Gáláján (167 DB FOTÓVAL!)

2016-11-09 15:52:03

Amint az már hosszú évek óta megszokott az igazgatóság kiemelt rendezvényein, a látványelemek és a meghívott díszvendégek személye ezúttal is jelentős hangsúllyal esett latba. Az idei gólkirályi gála díjátadóit minden túlzás nélkül illethetjük a sztárvendégek jelzővel is, hiszen elfogadta a meghívást a Ferencváros és a ciprusi Omonia Nicosia egykori kiváló gólkirálya, Dzurják "Csöpi" József; Détári "Döme" Lajos háromszoros magyar gólkirály, korábbi 61-szeres magyar és 7-szeres világválogatott labdarúgó, valamint a 42 éves EDDA Művek énekes-frontembere, Pataky Attila is. A meghívottak kilétét illetően lényeges újdonság volt, hogy a korábbi évektől eltérően – mintegy fokozandó a várakozásokat és a meglepetés erejét – a díjátadó pillanatáig mindhármuk kiléte titkos volt. Bevonulásuk is megkomponált koreográfia szerint zajlott: Benkő Tamás megyei igazgató egy-egy életrajzi adattal mutatta be a díszvendégeket, akik fotójuk a kivetítőkön való megjelenése és nevük elhangzása után, tapsvihar kíséretében léptek fel a pulpitusra. 5_Golkiralyok_Galaja-257 A gólkirályok díjátadó ceremóniáját megelőzően még a kicsit hivatalos(abb) protokollé volt a főszerep, hiszen miután Pataky Attila előadásában a résztvevők meghallgathatták a Himnuszt, Szlahó Csaba, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnöke ünnepi beszédével üdvözölte a több mint másfélszáz jelenlévőt. A 2015/2016-os évadban két egyesület, az Iklad KFC és a Mogyoród FC részesült Fair Play-díjban, a rendezvényen utóbbi klub személyesen jelenlévő képviselője, a felnőtt együttes vezetőedzője, az egykori ferencvárosi támadó, Dukon Béla vette át az elismerést. Székely Ferenc, az MLSZ PMI Játékvezetői Bizottságának elnöke ezen az eseményen vehette át a "Pest megye labdarúgásáért"-kitüntetést, amelyet még 2015 végén ítélt oda részére a megyei elnökség. Az 54 gólkirály(nő)i cím 52 "tulajdonosából" – lévén ketten két sorozatban is a legeredményesebbnek bizonyultak – 48-nak személyesen adhatta át az igazgatóság ajándékcsomagját Szlahó Csaba, Pataky Attila, Dzurják József és Détári Lajos. 5_Golkiralyok_Galaja-30 A díjak átvételét követően természetesen nem maradhatott el az ilyenkor megszokott aktus: a vendégekkel való közös fényképek készítése és az autogramgyűjtés sem, amelyre vélhetően még évek múltán is jó szívvel gondolnak majd az érintettek. A jó hangulatú, mintegy másfél órás rendezvény végén a Pest megyei futballhimnusz, a "Piros-fehér-zöld" előadása sem maradhatott el, melyet Pataky Attila interpretálásában hallgathattak meg a jelenlévők – Dabas után hivatalosan immáron második alkalommal. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel és állófogadással zárult. Díjátadó vélemények PATAKY ATTILA, az EDDA Művek frontembere és a ,"Piros-fehér-zöld – futballinduló Pest megyéből" társszerzője: – Ha röviden és egyszerűen kellene kifejeznem magam, annyit mondanék: extra volt minden! Ilyen léptékű és ilyen formátumú rendezvényen, illetve díjátadáson még nem vettem részt, így örültem a megtisztelő meghívásnak és természetesen boldogan mondtam igent a felkérésre. Díjátadó társaim, Détári Lajos és Dzurják József nem csak Magyarországon, külföldön is ismert és elismert játékosok voltak, így örömmel foglaltam helyet közöttük. Ami egyébként meglepett és szintén boldogan konstatáltam, hogy fiatal lánykák és fiatal fiúk 40-50, vagy még annál is több gólt lőttek a saját bajnokságukban, úgyhogy én hiszem, hogy van feltámadás és a magyar foci már igenis ,,éli” ezt az időszakát, tehát nem csak most fog elkezdődni, hanem már benne vagyunk. Mi egy dallal járultunk hozzá ehhez a folyamathoz, mely reméljük, hogy nem csak a futballpályákra, hanem az emberek szívébe is utat talál. Hozzánk csupa pozitív visszacsatolás és dicsérő szó jutott el az indulóval kapcsolatban, hiszem és remélem, hogy a "Piros-fehér-zöld" bejárja majd a maga útját. Ehhez természetesen kell a Pest Megyei Igazgatóság munkatársainak segítsége, illetve nyilvánvalóan a miénk is. Az EDDÁ-val egyébként majd tavasztól tudjuk igazán magunkkal vinni a koncertkörutunkra, és visszük is, mert ez a dal nagyon rendben van! DZURJÁK JÓZSEF, magyar és ciprusi bajnok, gólkirály, szakedző: – Nagyon jól éreztem magam, felemelő érzés volt látni ezeket a fiatal gyerekeket, akik ilyen remek teljesítménnyel lettek gólkirályok. Fantasztikus volt a szervezés, így kell kinéznie egy ilyen rendezvénynek. DÉTÁRI LAJOS, háromszoros magyar bajnok és gólkirály, 61-szeres magyar, 7-szeres világválogatott labdarúgó, szakedző: – Köszönöm szépen a meghívást, nagyon jól éreztem magam, a szervezők igazán színvonalas gálát bonyolítottak le. Reméljük, hogy azokkal a játékosokkal, akik most díjazottak lettek, pár év múlva találkozunk majd magasabb osztályban is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a megyei labdarúgás egy olyan bázist teremtsen a magyar focinak, ahonnan kikerülhetnek a fiatal, tehetséges focisták és mehetnek feljebb, magasabb osztályba, komolyabb csapatokba is játszani. Ha a jövőben is érkezik hozzám a maihoz hasonló felkérés, örömmel teszek majd neki eleget. (További részletek a november 10-i Sportszeletben!)   5. Pest Megyei Gólkirályok Gálája fényképalbum, (167 fotóval)  Következik hamarosan: - A Gólkirályi Gála teljes prezentációjának közzététele Facebook-albumban - A Sportszelet című közép-magyarországi sportlap helyszíni beszámolója az újság 2016. november 10-én, csütörtökön megjelenő idei 29. számában - Az MLSZ PMI videó-összefoglalója a rendezvényről a díjazottak és a díjátadók nyilatkozataival

Értesítők, információk

2025-09-08 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.09.08.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-09-05 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.09.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-07-18 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.07.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Indul a bajnokság a regionális női bajnokság mindkét osztályában

2025-09-05 16:38:27

Indul a bajnokság a regionális női bajnokság mindkét osztályában

Két osztályban, három csoportban, összesen 22 csapattal rajtol hétvégén a regionális női ¾-pályás bajnokság. Az I. osztályban nyolc, míg a második vonalban mindkét csoportban egyaránt hét-hét csapat szerepel.

Általános
Fontos kiegészítő információk a sportorvosi szűrésre nem kötelezett korosztályok esetében az orvosi igazolás megszerzéséről

2025-09-05 15:45:09

Fontos kiegészítő információk a sportorvosi szűrésre nem kötelezett korosztályok esetében az orvosi igazolás megszerzéséről

Új, fontos kiegészítő információkat kaptunk a sportorvosi szűrésre nem kötelezett korosztályok esetében az orvosi igazolás megszerzéséről, beszerzésének módjáról.

Általános
Pest vármegyei utánpótlás: hétvégi rajt, idén U21-es és U14-es pontvadászatokkal

2025-09-05 15:09:51

Pest vármegyei utánpótlás: hétvégi rajt, idén U21-es és U14-es pontvadászatokkal

Szeptember 6-án, szombaton és 7-én, vasárnap a korosztályok nagy részében elrajtolnak az utánpótlásbajnokságok Pest vármegyében, de néhány találkozó jut már péntek délutánra is az összesen 87 lejátszandó mérkőzésből. A 2025/2026-os évad érdekessége, hogy ismét lesz U21-es pontvadászat, amely egy csoportban, tíz csapat részvételével indul. Hosszú idő után ismét rendeznek az U14-es korosztály számára is bajnokságot, ennek keretében négy csoportban összesen 35 együttes áll rajthoz.

Általános
Pest vármegyei öregfiúk: rajt öt csoportban, 45 csapat részvételével

2025-09-04 13:44:31

Pest vármegyei öregfiúk: rajt öt csoportban, 45 csapat részvételével

Szeptember 8-án, hétfőn elrajtol a Pest vármegyei öregfiúbajnokság 2025/2026-os szezonja. Idén is öt csoportban (Északi, Délkeleti, Keleti, Nyugati és Közép) zajlanak majd a küzdelmek, valamennyiben egyforma létszámban, 9-9 csapat részvételével. A beosztás érdekessége, hogy a címvédők közül a legutóbb Északon aranyérmes Göd ezúttal Nyugaton indul, ahol a csoport előző bajnoka, a Fót II. is megtalálható.

Szponzorok