Utolsó perces góllal a Dunakeszi Kinizsi FK nyerte az U15-ös Futsal7vége döntőjét

2016-02-25 13:39:50

Remek mérkőzések és jó hangulat jellemezte az U15-ös Futsal7vége négyes döntőjét, ahová a Dunakeszi Kinizsi FK mellett az FC Dabas, a Kistarcsai VSC és a Nagykáta SE együttese kvalifikálta magát. Az elődöntők oda-visszavágós küzdelmei során alakult ki a bronzmeccs, illetőleg a döntő párosítása. Az egyik ágon a Dabas és a Dunakeszi csatázott egymással, s mindkét mérkőzésen szoros küzdelemben  - összesítésben 7-4-re - bizonyult jobbnak a Dunakeszi csapata, elsőként bekerülve a döntőbe. A másik ágon a Kistarcsa került szembe a Nagykáta csapatával. Az első meccsük fordulatos 3-3-as döntetlent hozott, míg a második mérkőzésen 4-2-re győzött a Kistarcsa. A bronzmérkőzésen a kissé fáradó nagykátai csapat nem tudta felvenni a harcot a motiváltabb Dabas ellen, ennek eredményeképp viszonylag sima, 5-0-s győzelem után szerezte meg a harmadik helyet a dabasi alakulat. Ezt követően jöhetett a nap fénypontja, a Futsal7vége döntője. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, ennek megfelelően már az 5. percben vezetést szerzett a Dunakeszi, a támadó Burzi Alex talált a kistarcsai kapuba. A második félidőben aztán a jóval kevesebb cserével kiálló kistarcsaiak nagy küzdelem árán megfordították a találkozót, előbb Néma Krisztofer, majd pedig Madarász Mátyás góljaival. A 25. percben megint a Dunakeszi örülhetett, Kasza Balázs Ákos révén egyenlítettek, s már-már úgy tűnt, hogy büntetőrúgásokkal dől el a bajnoki cím sorsa. Az utolsó pillanatokban aztán jött a csattanó, az első gólt szerző Burzi Alex villant ismét. A Dunakeszi csapata szinte "lemásolta" a magyar válogatott Dróth Zoltán románok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn szerzett gólját, s még az időzítés is hasonló volt, hiszen a mérkőzés utolsó percében esett a találat. (A gólról készült videó a Nemzeti Sport honlapjára is felkerült, az alább található linken megtekinthető.) A hátralévő fél percben már nem változott az eredmény, s megkezdődhetett a győztes csapat ünneplése. http:/www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/video-hihetetlen-az-u15-osok-lemasoltak-droth-dramai-goljat-2485213 Az ünnepélyes eredményhirdetésen a csapatokat köszöntötte és a díjakat átadta Kovács Kálmán korábbi 56-szoros válogatott csatár, valamit Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója. Kovács Kálmán a díjkiosztó ceremónián tartott beszédében kiemelte, hogy számos olyan fiatal tehetséget látott a négyes döntő mérkőzésein, akik, ha kitartóan edzenek, akár NB I-es karrierig vihetik. A torna végeztével különdíjban részesült a Kistarcsai VSC csapatában szereplő Néma Krisztofer, aki a Futsal7vége sorozat alatt szerzett 38 találatával fölényesen nyerte a gólkirálynak járó díjat. A szavazatok alapján a négyes döntő legjobb kapusa az FC Dabas hálóőre, Prigyeni Dániel lett, míg a legjobb játékosnak járó elismerést a Dunakeszi Kinizsi FK támadója, Burzi Alex vehette át. Az alábbiakban olvasható a négy döntőbe jutó együttes edzőjének rövid nyilatkozata a tornáról, valamint saját csapatuk szerepléséről. SIMON PÉTER, Dunakeszi Kinizsi FK: - Úgy vélem mindent elárul a négyes döntőről, hogy azóta számos, a helyszínen nézőként jelenlévő ifjú labdarúgó jelentkezett, hogy futsalozni szeretne. Kiváló csapatok szerepeltek a négyes döntőben, igazán jó mérkőzéseket láthatott a publikum. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a szervezésről, a lebonyolításról, a körítésről. Csupán három hete vettem át a csapat irányítását, és nem is alakulhatott volna szebben, mint, hogy egy olyan góllal nyerjük meg a döntőt, mint amilyet Dróth Zoltán szerzett a románok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn. Nagyszerű élmény volt ezt edzőként megélni, és csak megerősített abban a hitben, hogy ennek a sportágnak óriási jövője van Magyarországon. BURILLÁK MIHÁLY, Kistarcsai VSC: - Nagyon elégedett vagyok a rendezvénnyel, az elejétől a végéig remek volt a szervezés, a torna lebonyolítása. A vezetőség részéről a négyes döntőben való szereplés volt az elvárás, ezt túl is szárnyaltuk, hiszen döntőt játszottunk. Az igazat megvallva, ha kicsit nagyobb létszámmal tudunk kiállni, akkor másképp is alakulhatott volna a finálé. Ettől függetlenül a játékosaim hozzáállására, a mutatott játékunkra nem lehet panasz. RIESZ PÉTER, FC Dabas: - Személy szerint nagyon szeretem magát a futsalt, illetve a Futsal7vége sorozatot, így nem volt kérdés, hogy indulunk-e a tornán. A döntő idén is remek színvonalat és szerevezést hozott. A négyes döntőben résztvevő csapatok mind kiváló játékerőt képviseltek, ennek köszönhetően magas színvonalú mérkőzéseket, illetve remek egyéni teljesítményeket láthattak a nézők. A csapatommal győzelmi reményekkel érkeztünk, de a Dunakeszi Kinizsi mindenkinél jobbnak bizonyult, így megérdemelten nyerték a kupát. A megszerzett bronzérmünkre is büszke vagyok, jövőre ismét harcba szállunk az első helyért! HEGEDŰS JÓZSEF, Nagykáta SE: - Gratulálok a csapatnak a torna folyamán nyújtott teljesítményhez és a négyes döntőbe kerüléshez. Sajnos az elődöntőben nem sikerült a helyzeteket gólra váltani, így elúszott a döntő lehetősége, a harmadik helyért játszott mérkőzésen a Dabas frissebb volt megérdemelten nyert, amihez gratulálok. A 4. Pest megyei U15-ös Futsal7vége négyes döntője képekben A négyes döntő helyosztó mérkőzéseinek jegyzőkönyve: Bronzmérkőzés: http:/adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=1130070 Döntő: http:/adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=1130072

Értesítők, információk

2025-12-16 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.12.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

További hírek

Általános
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

2025-12-23 07:27:06

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság munkatársai hálásan köszönik minden kedves partnerüknek az egész éves együttműködést, ezúton kívánva vármegyénk amatőr és utánpótlás labdarúgása valamennyi szereplőjének jó pihenést és eredményes felkészülést a tavaszi időszakra, s eközben természetesen sok sikert minden érintettnek a téli futsalszezonra.

Általános
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-16 14:36:53

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

2025-12-11 12:17:07

Pest Vármegyei Futsal7végék: az U14-es lányok mellett az U17-es és U19-es fiúk is bekapcsolódnak a küzdelmekbe

Az idei utolsó játéknapra kerül sor hétvégén a Pest Vármegyei Futsal7végéken, ráadásul a szombati munkanap miatt ezúttal csak december 14-én, vasárnap lépnek pályára a csapatok, nyolc helyszínen összesen 125 mérkőzést rendeznek. Az U19-es és az U17-es fiúk mellett az U14-es lányoknál is most rendezik az első fordulót a 2025/2026-os szezonban.

Általános
Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

2025-12-11 10:04:31

Év végi munkarenddel kapcsolatos tájékoztató

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság hivatala (1052 Budapest, Városház utca 7.) ezúton tájékoztatja a sportszervezeteket és valamennyi kedves ügyfelét, hogy 2025. december 18-tól (csütörtök) valamennyi irodája zárva tart, legközelebb 2026. január 5-én (hétfőn) lesznek személyesen is elérhetők munkatársaink. Az alábbiakban az év végi munkarendről adunk tájékoztatást.

Szponzorok