A 31. Pest megyei Nemzetközi Utánpótlástorna következik szerdán Vácon

2013. május. 06., 17:08   |    

A 31. Pest megyei Nemzetközi Utánpótlástorna következik szerdán Vácon

Az immár három évtizedes múltra visszatekintő Pest megyei utánpótlástorna egyúttal a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség néhai főtitkárának, Turóczi Bélának állít emléket.

Az immár három évtizedes múltra visszatekintő Pest megyei utánpótlástorna egyúttal a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség néhai főtitkárának, Turóczi Bélának állít emléket.

Egy év kitérő után ismét Vác városa ad otthont a 12. Turóczi Béla Emléktornának, amely egyben a 31. Nemzetközi Labdarúgótorna lesz, ezúttal az U15-ös korosztály számára az MLSZ OTP-MOL Bozsik Gyermek Labdarúgó Kibontakoztatási Program keretében.

A május 8-án, szerdán esedékes rendezvényen két határon túli együttes, az eperjesi Tatran Presov, valamint a Dunaszerdahelyi Területi Válogatott érkezik Szlovákiából. Mellettük a Vasas Kubala László Akadémia korosztályos egyesülete és a házigazda MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának válogatottja lép pályára. Az eseményen több országos és megyei futballvezető is jelen lesz, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságát Benkő Tamás igazgató (a tornára írt köszöntője itt olvasható) képviselő, aki a torna ünnepélyes zárásakor külön köszönti majd a névadó néhai PMLSZ-főtitkár özvegyét, Julika nénit. Az igazgatóság a tornára külön színes programfüzetet jelentetett meg, amit a helyszínen valamennyi résztvevő kézbe vehet.

A rendezvény 8.30 perckor kezdődik, a szervező Pest Megyei Igazgatóság minden futballszurkolót és sportbarátot szeretettel vár a helyszínre. A pontos menetrendről, a résztvevő csapatokról, a torna három évtizedes történetéről és számos egyéb érdekességről a lenti linken megnyitható programfüzetből tájékozódhatnak az érdeklődők.

- a 2013. évi 12. Turóczi Béla Emléktorna (31. Pest megyei Nemzetközi Utánpótlástorna) hivatalos programfüzete

Íme az U15-ös Pest Megyei Válogatott kerete és a labdarúgók klubcsapatai: Fodor Dániel, Kalmár Domonkos, Molnár Csaba (Budakeszi LA), Halasi Dominik (Budaörsi SC), Mihály Dániel (Dunakanyar SE), Filácz Krisztián, Kiss Dávid, Rétyi Tamás (Felcsút SE), Szecsei Szilárd, Varsányi Botond (Gödöllői SK), Balogh Péter, Danyis János, Erdélyi Zsolt, Holló Balázs, Kamarás György, Tóth Ádám (Monori SE), Horváth Martin, Tóth Tamás (Tárnok-Bolha), Abrudán Edgár, Bőgér Tibor, Daróczi Balázs, Földi Máté, Sipos Gábor (Vác VLSE).


Visszatekintő az elmúlt évek tornáira:
- 2012: Utánpótlás-ünnep Halászteleken
- 2011: A Nógrád Megyei Válogatott nyerte a 10. Turóczi Béla Emléktornát
- 2010: Szlovák győzelem született az U10-es Turóczi Béla Emléktornán

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok