Változás történt a Pest vármegyei I. – és ebből következően a II., III. és IV. – osztály összetételében a 2023/2024-es versenyszezont illetően, lévén július 19-én a Tököl első csapata visszalépett a vármegyei élvonaltól, s augusztustól csak a III. osztályba frissen feljutott együttesével vesz részt a küzdelmekben.
Az MLSZ hatályos Labdarúgás Versenyszabályzatának (LVSZ) 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a bajnokság augusztus 12-i megkezdéséig a csoportok feltölthetőek. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy – a feltöltés szabályai szerint /LVSZ 19. § (1) bekezdés c) pont/ – a Tököl helyére az érvényes vármegyei I. osztályú licenccel rendelkező csomádi CSO-KI Sport, a CSO-KI Sport helyére a Tahitótfalui SE, míg a Tahitótfalui SE helyére a Nyársapáti SZSE került – miután ebben a sorrendben elfogadták az igazgatósági felkéréseket.
Mivel Csomád és Tahitótfalu egyaránt Pest vármegye északi részén található, ezért a II. osztály csoportbeosztását nem érintette alapjaiban a változás, viszont ugyanez már nem mondható el a III. osztályú felosztásról. Az új fejlemények miatt az Északi csoportból fellépő Tahitótfalui SE helyére a Keleti csoportbeli Fót SE, a Fót SE helyére a Délnyugati csoportbeli Gyáli BKSE, míg a Gyáli BKSE helyére a felkérést elfogadó Nyársapáti SZSE lett besorolva. [Mint ismert, az LVSZ 18. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a besorolás ellen jogorvoslatnak helye nincs, de a amennyiben lesznek különböző csoportban szereplő csapatok, amelyek ésszerű keretek között cserélnének egymással, akkor ezen váltás elé az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenybizottság várhatóan nem gördít majd akadályt.]
További változás, hogy a negyedosztályban így most három db 12 és egy db 13 csapatos csoport van.
Az új csoportbeosztások megtekinthetők hírünk végén a letölthető dokumentumok között ábécérendben és térképre tűzve is.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-07 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-02 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24