Hétvégén a hölgyek számára is elrajtol a bajnokság tavaszi idénye, amely egyben az alapszakasz utolsó, 10. fordulóját jelenti. Persze szerencsésebb úgy fogalmazni a közös, Budapest-Pest megyei regionális pontvadászat kapcsán, hogy folytatódik a bajnokság, elvégre a fővárosban a több résztvevő csapat okán már harmadik hete zajlanak a küzdelmek, és Pest megyében is játszottak már egy mérkőzést az idén.
Méghozzá a Déli csoportban, ahol a tabella másodikja, a Szolnoki MÁV a sereghajtó Ceglédet győzte le hazai pályán 5–0-ra. Ami biztató, hogy a korábban visszalépettek mellé szerencsére a tél folyamán nem „csatlakozott” újabb csapat, így a négy csoportban összesen hét találkozóval rajtol a majd a bajnokság tavaszi idénye, amely, mint fentebb említettük egyben az alapszakasz záró köre lesz. Ezt a rájátszás követi majd, ahol akár vegyes összetételű csoportok is kialakulhatnak, ami annyit tesz, hogy a budapesti csoportban, illetve Pest megyében szerepelt együttesek is kerülhetnek azonos csoportba.
Északi csoport, 10.forduló:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25940/10.html
Déli csoport, 10.forduló:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25941/10.html
Keleti csoport, 10.forduló:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25942/10.html
Nyugati csoport, 10.forduló:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25943/10.html
A regionális női bajnoksággal kapcsolatban korábban megjelent cikkünk:
https://pest.mlsz.hu/hir/rajt-a-regionalis-noi-bajnoksag-negy-pest-megyei-csoportjaban
2025-07-04 08:40:26
Az MLSZ Edzőképzési Intézete 23 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon őszi félévében.
2025-07-02 16:13:50
Az alábbiakban széleskörű tájékoztatást adunk a 2025/2026-os szezonra vonatkozó jelentős változásokról a versenyengedélyekkel, valamint a sportorvosi vizsgálatokkal és kartonokkal kapcsolatban. A részletes tájékoztatót („A sportszervezetek tájékoztatása…”) és további 4 mellékletet csatoltan találnak.
2025-06-30 13:02:34
Az igazolásokat, átigazolásokat, versenyengedélyeket és regisztrációs kártyákat illetően 2025. július 1-én veszi kezdetét a 2025/2026-os versenyév. Az MLSZ PVMI IÁB-irodája alábbiakban összegyűjtötte a legfontosabb nyári átigazolási időszakra vonatkozó tudnivalókat.
2025-06-27 15:28:26
Ezúton értesítjük a sportszervezeteket, hogy a Bozsik Egyesületi program (BEP) 2025/2026-os évadjára történő nevezést 2025. június 27., péntek 09:00 órától ejthetik meg az IFA-felületen.
2025-06-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2025-06-19 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2025-06-05 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24