A 2022/2023-as versenyévben közös regionális női ¾ pályás bajnokságot indít a két igazgatóság központilag, karöltve.
A pontvadászat alapszakaszára a fővárosi és a vidéki (Pest megyei, valamint a szomszédos megyékből még opcionálisan nevező klubok) csapatokat – közigazgatási szempontok alapján – budapesti és Pest megyei csoport(ok)ba sorolja majd a két igazgatóság közös munkacsoportja. A bajnoki év második felében az alapszakaszbeli eredmények alapján rájátszásra kerül sor, amelyre az elért helyezések függvényében területileg „vegyes” csoportokat alakítanak majd ki a versenyszervezők. A budapesti csoporto(ka)t az MLSZ BI, míg a Pest megyei csoportok versenyeit az MLSZ PMI Versenyirodája bonyolítja le. A bajnokság végső lebonyolításáról a csapatszámok ismeretében születik majd döntés.
A versenynaptár az elmúlt években megszokott Pest megyei szisztéma szerint lesz kialakítva, azaz a ¾ pályás bajnoki mérkőzések elkerülik majd a Pest Megyei Női Kupa (amelyben kizárólag Pest megyei nem NB-s csapatok vehetnek részt) és a Pest megyei szervezésű Regionális női futsalbajnokság találkozóit is, így folyamatos játéklehetőséget biztosítva az akár több szakágban versenyezni kívánó hölgyeknek.
A regionális női ¾ pályás labdarúgó-bajnokság 2022/2023-as évadára a két igazgatóság közös versenykiírást készített, amely IDE kattintva érhető el. A nevezéseket valamennyi esetben az IFA-rendszerben az MLSZ Pest Megyei Igazgatósághoz kell beadni, labdarúgásban július 8-áig, míg futsalban várhatóan augusztus közepéig (ez utóbbi esetben a részletekről egy későbbi hírünkben számolunk majd be).
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24