Megyénkből összesen 42 csapat jelentkezett a középiskolai labdarúgó-bajnokságra. A Magyar Labdarúgó Szövetség rendezésében idén ősszel is a McDonald’s támogatásával zajlottak a Fair Play Cup középiskolás amatőr labdarúgó-bajnokság küzdelmei.
A mostani szezonban összesen 42 csapat jelentkezett, összesen 29 intézményből, melyeket hat körzetre osztottak fel. Két körzeti tornára – Vácra és Gödöllőre – lány csapatok is érkeztek a megye különböző pontjairól, méghozzá öt-ötös elosztásban, ugyanis összesen 10 lány együttest regisztráltak a mostani versenyévadban. Külön kiemelendő, hogy a regisztráció terén a legaktívabb intézménynek a gödöllői Török Ignác Gimnázium bizonyult, ahonnét két lány, illetve két fiú csapatot is beneveztek, de a Veresegyházi Katolikus Gimnáziumból is három nevezés érkezett.
Ezen gimnáziumokon felül több intézményből is egy-egy lány, illetve fiú gárda nevezése érkezett be, többek között a dunaharaszti Baktay Ervin Gimnáziumé, a váci Bernáth Kálmán Református Gimnáziumé, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumé, a dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskoláé, a szobi Szent László Gimnáziumé, a váci Madách Imre Gimnáziumé és az ugyancsak váci Király Endre Technikumé.
Az őszi körzeti tornasorozat október 27-én vette kezdetét a váci sportcsarnokban, majd november 7-én folytatódott Szentendrén, a Dunakanyar-Szentendre Kőzúzó utcai műfüves pályáján. Az a hét igencsak mozgalmasra sikeredett, ugyanis 8-án Nagykőrösön, a Kinizsi Sporttelep műfüves játékterén, míg 9-én Halásztelken, a Németh Ferenc Sportcentrumban pattogott a labda. Bő egy hét szünet után a legtöbb csapatot felvonultató tornát a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban rendezték meg, míg az idei utolsó 2022. évi McDonald’s Fair Play Cup-tornának a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium adott otthont.
Folytatása következik – tavasszal!
Az őszi körzeti tornák tabellái, csapatfotói, illetve a tornákon készült képek az alábbi linken megtekinthetőek:
https://www.facebook.com/fairplaycuppestmegye
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-08 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24