21 egyesület kapott licencet a Pest megyei I. osztályra

2019. május. 22., 14:15   |    

21 egyesület kapott licencet a Pest megyei I. osztályra

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság a tegnapi nappal bezárólag elbírálta az összes beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. 18 egyesület már április 29-én megkapta a jóváhagyó határozatot, egy egyesület menet közben elállt a „megye-egyben” való indulástól, három további klub esetében viszont kivételes eljárásra került sor.

A CSO-KI Sportszolgáltató Kft., a Mozgás Sportegyesület (Kisnémedi MSE) és a Szentendre Városi Sportegyesület ugyan elindította az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) az Amatőr Licenc-kérelmét, de az április 10-ei határidőig technikailag nem adta be azt. Mivel az IFA ebben az állapotban nem engedte elbírálni a kérelmeket, így az igazgatóság munkatársa sem jóváhagyó, sem elutasító határozatot nem tudott hozni azokkal kapcsolatban, valamint hiánypótlásra sem tudta visszaküldeni azokat. Mindezek, valamint az Amatőr Licenc Szabályzat és az IFA eljárási lehetőségei közötti különbségek miatt igazgatóságunk azt javasolta az érintetteknek, hogy mivel határozat hiányában a döntést nem fogják tudni megfellebbezni, ezért amennyiben nem értenek egyet a kialakult helyzettel, jogorvoslatért közvetlenül az MLSZ Jogi Bizottságához forduljanak. Az MLSZ Jogi Bizottsága azonban – illetékesség hiányában – az MLSZ PMI Társadalmi Elnökségéhez irányította a kérelmezőket. A grémium végül póthatáridőt biztosított az érintett egyesületeknek. A május 20-ai végső időpontra mindhárom klub teljesítette az elvárt feltételeket, így a bizottság számukra is megadta a licencet.

Amatőr Licencet kapott:
1. Budakalászi MSE
2. CSO-KI Sport Sportszolgáltató Kft.
3. Dunavarsányi TE
4. Felsőpakonyi KSE
5. Gödöllői SK
6. Maglódi TC
7. Mozgás SE Kisnémedi
8. Nagykáta SE
9. Nagykőrösi Kinizsi FC
10. Pilisi LK
11. Százhalombattai LK
12. Szentendre VSE
13. Tápiószecső FC
14. Tököl VSK
15. Törökbálinti TC
16. Törteli KSK
17. UFC Gyömrő
18. Vecsési FC
19. Veresegyház VSK
20. Viadukt SE-Biatorbágy
21. VS Dunakeszi

 


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok