22. Pest Megyei Futsal7vége: Üllőn történelmet írhat az Airnergy

2023. január. 27., 16:43   |    

22. Pest Megyei Futsal7vége: Üllőn történelmet írhat az Airnergy

Amint azt korábban már jeleztük, január 29-én, vasárnap délután Üllőn, a Városi Sportcsarnokban rendezik meg a 22. Pest Megyei (férfi felnőtt) Futsal7vége négyes döntőjét. Az idei „final four” érdekessége, hogy ezúttal is tagja a mezőnynek a háromszoros címvédő fővárosi Airnergy gárdája, amely nem titkoltan zsinórban a negyedik elsőségére hajt majd az üllői sportcsarnokban.

Amennyiben vasárnap győzni tud, úgy a férfi felnőtt mezőny legeredményesebb együttesévé lép elő az Airnergy a Pest Megyei Futsal7vége 2002 óta íródó történetében. Mint a bevezetőben utaltunk rá, Gabura Gyula csapata 2020, 2021 és 2022 után kísérli meg ismét elhódítani a serleget. Ha sikerrel járnak, a fővárosiak lesznek az egyetlen négyszeres győztesek, rajtuk kívül eddig a Dabas-Gyón háromszor (2012-ben, 2014-ben és 2015-ben), míg a felnőtt csapattal már nem is rendelkező Pilisszentiván két alkalommal (2004-ben és 2005-ben) lett aranyérmes. Az Airnergy elődöntős ellenfele az az Inárcs, amely az egyik trónkövetelőként bejelentkezett a díszes serlegre, a döntőbe vezető út – mindkét ágon – a már évek óta jól bevált kétmeccses, oda-visszavágós lebonyolítás szerint zajlik majd. S ha már az Inárcsnál tartunk, ez a csapat tulajdonképpen már tavaly is – igaz, akkor még ASE-Klinikák Gyógyszertár néven – tagja volt a négyes döntőnek, az idei szezonra az együttes áttette székhelyét Inárcsra. A másik ágon az eddig jobbára az öregfiú mezőnyben vitézkedő, ott már öt (!) tornagyőzelmet számláló érdi Asterix ellenfele a Mogyoród FC-Astra Studios lesz.

A négyes döntőt követő ünnepélyes eredményhirdetés során a díjakat Bukodi Károly, Ócsa polgármestere, egyben az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökség tagja adja majd át a résztvevőknek. A mérkőzéseket Aszódi Csaba, Kéri I Zoltán és Laczkó Zoltán vezetik.

Elődöntő:
Airnergy – Inárcs, 14:50.
Asterix-Érd – Mogyoród FC-Astra Studios 15:25.
Inárcs – Airnergy, 16:00.
Mogyoród FC-Astra Studios – Asterix-Érd, 16:35.
A 3. helyért: két elődöntő vesztese, 17:20.
Döntő: két elődöntő győztese, 18:05.

Az üllői négyes döntő részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/26818/1.html

Az elmúlt öt év győztesei a felnőtteknél:
2017/2018: Felsőpakony;
2018/2019: PILE-Szántó;
2019/2020: Airnergy (Budapest);
2020/2021: Airnergy (Budapest);
2021/2022: Airnergy (Budapest).
2022/2023: ???

Szokásunkhoz híven ezúttal is megkérdeztük a leendő főszereplőket, hogyan látják csapatuk esélyeit a Pest Megyei Futsal7vége idei négyes döntője kapcsán.

GODÁNY BALÁZS, az Asterix-Érd elnöke, játékos-edzője: – Bizakodva várjuk a négyes döntőt, mindegyik együttesnek egyenlő esélyt adok a végső győzelemre. Úgy gondolom, az aznapi forma fogja eldönteni a trófea sorsát. Az elmúlt években kétszer is bejutottunk legjobb négy közé, egy negyedik és egy második hellyel gazdagodtunk, most viszont igyekszünk megszerezni a legfényesebb érmet. A negyeddöntőben nagyon jó benyomást tett rám a Kismaros együttese, hiszen a fiatalokból álló csapat igencsak megnehezítette a dolgunkat. Az Inárcs gárdája elleni csoportdöntő mérkőzés pedig egy igazi ki-ki meccs volt, melyet jó játékkal sikerült megnyernünk.

GABURA GYULA, az Airnergy elnöke, edzője: – Hasonlóan alakult az idei utunk, mint az előző évben, hiszen az első csapatunk nem tudott pályára lépni a csoportkörben – lévén a Budapesti Igazgatóság által szervezett teremtorna is aznap volt –, viszont a fiatalok majdnem bravúrt vittek véghez, csak a rosszabb gólkülönbségünk miatt nem jutottunk be egyenes ágon a legjobb nyolc közé. Így viszont következett számunkra a vigaszág, melyet szerencsére százszázalékos teljesítménnyel abszolváltunk. Ezek után a negyeddöntőben voltak ugyan nehézségeink, de már izgatottan készülünk a hétvégi négyes döntőre. Az elmúlt három évben egyaránt megnyertük a Pest Megyei Futsal7végét, nagyon szeretnénk sorozatban negyedszer is elhódítani a trófeát. Persze tudjuk, jó erőkből álló ellenfelekkel fogunk találkozni, éppen ezért izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számítok.

VARGA GÁBOR, az Inárcs elnöke:Egyesületünk legújabb „családtagja” az NB III-as futsalbajnokság, Pest megyei csoportjában szereplő felnőtt gárda, akik szerették volna megméretni magukat a Pest Megyei Futsal7vége versenysorozatban is. Tökéletes kiegészítő szerepe van ennek a versengésnek, bár játékosaink a különböző téli bajnokságokban kispályán is szerepelnek, ez azért mégis kicsit más, hiszen jobban odafigyel rá a Pest megyei focitársadalom. Nem titkolt célunk a dobogó valamelyik fokának megszerzése volt, elvégre csapatunk a bajnokságban hibátlanul, pontveszteség nélkül, magabiztos teljesítménnyel menetel. Makádi Csaba vezette és – többek között – Simon Zsolt fémjelezte „brigádunk” a télen tovább erősödött, igaz volt egy-két távozónk is. Keretünk mostanra véglegesnek tekinthető, hiszen létszámban és minőségben is tudtunk előrébb lépni. Ez a bajnokságra elég kellene legyen, a Futsal7vége négyes döntőjében pedig majd kiderül. Nincs könnyű dolgunk, de a srácok mindent megtesznek, hogy beírják magukat a település történelemkönyvébe azzal, hogy a futsal szakágunk első évében érme(ke)t szállítanak Inárcsra. Srácaink különböző nagypályás csapatokban is szerepelnek, így hiányzók mindig lehetnek, de mi azért bízunk abban, hogy egy kiélezett küzdelemben sikerül elérni a céljainkat. A tavalyi sorozatban az öregfiúk győzelmet szállítottak, idén is hasonló a céljuk. A két keret között nincsen átfedés, hiszen előbbit „külsősök” nélkül az NB III-as csapatunk alkotja, az öregfiúké pedig baráti társaság. A felnőttek mezőnyében játékosként nem akartam szerepet vállalni, klubvezetőként már az is büszkeség, hogy sikeres csapatokat, nagyszerű embereket „öltöztethetek” inárcsi mezbe. Természetesen ehhez kellett Bandúr Ádám közreműködése, inárcsi kötődésű játékosunk nélkül ez a csapat ma nem nálunk szerepelne.

RIBAI ÁRON, a Mogyoród FC-Astra Studios csapatvezetője: – A mi együttesünk régi barátokból állt össze, célja az egészséges életmód fenntartása a sportolás segítségével. Eléggé vegyes összetételű a társaság, de a játékosaink többsége nagypályán is játszik, a megyei III. osztálytól kezdve egészen az NB III-ig. Ezen a tornán legfontosabb számunkra a jó hangulat, a mérkőzéseink végkimenetele pedig teljesen változó, mivel nagyon ritkán fordul elő, hogy ugyanazzal a csapattal tudunk kiállni. Meglepődtünk a négyes döntőbe jutáson, őszintén mondom, nem számítottunk rá, viszont, ha már sikerült idáig eljutni, vasárnap szeretnénk erős kerettel érkezni. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük az ellenfeleink dolgát – természetesen szem előtt tartva azt a nagyon fontos dolgot, hogy a játék öröme és a csapatkohézió pozitív fenntartása az elsődleges szempont.


További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

2025-02-26 13:52:54

Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

2025-02-20 12:11:50

Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Általános
TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

2025-02-18 08:57:47

TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

Ezúton (is) értesítjük Önöket, hogy élesítésre került az MLSZ 2025/2026-os évadának TAO EKR felülete.

Általános
Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

2025-02-17 14:58:15

Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda hétfő délután elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) párosításait, amelynek tétje egyben – a korábbi éveket alapul véve – a MOL Magyar Kupa-főtáblára kerülés is lesz. A címvédő, az előző körben Maglódon győztes Gödöllő ezúttal az Albidok-Kartalt búcsúztató Százhalombattához látogat. A legjobb négy közé jutásért március 26-án, szerdán lépnek pályára a csapatok.

Értesítők, információk

2025-03-03 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.03.03.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-02-27 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.02.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok