6. Sport Trófea PMK-döntő: drámai küzdelemben a Nagykőrösé lett a kupa

2012. június. 13., 13:59   |    

6. Sport Trófea PMK-döntő: drámai küzdelemben a Nagykőrösé lett a kupa

Csaknem félezer néző élvezhette június 10-én, vasárnap a 6. Sport Trófea Pest Megyei Kupa-döntő kapcsán az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett félnapos rendezvényt, illetve annak fő műsorszámát az Üllői úti Albert Flórián Stadionban.

Csaknem félezer néző élvezhette június 10-én, vasárnap a 6. Sport Trófea Pest Megyei Kupa-döntő kapcsán az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett félnapos rendezvényt, illetve annak fő műsorszámát az Üllői úti Albert Flórián Stadionban.

A Pest megyei amatőr futball ünnepeként is aposztrofált esemény első programját az U12-es diósdi és gödöllői fiatalok fellépése jelentette még kora délután, amelyen a Diósdi TC-Select tehetségei nyertek szoros mérkőzésen 1-0-ára. A finálé előmérkőzésén az MLSZ SE fogadta a Magyar Újságíró-válogatott együttesét, és előzékeny házigazdaként 1-1-es félidőt követően 3-1-es vereséget szenvedett. Az alapvető feltételek a futballünnep mindhárom mérkőzésén egységesek voltak, így például valamennyi mérkőzésen hivatalos labda, Winner-játékszer pattogott.

A Pest megyei kupadöntők hagyományaihoz méltón a Himnusz felcsendülése jelezte a főmérkőzés eljövetelét. Pontban 17 órakor a Raiker Kft. tulajdonosa, Horvát Zoltán és kisfiának közös kezdőrúgását követően vette kezdetét a döntő, ahol a "megye-egyes" Nagykőrösi Kinizsi az NB III, Duna-csoportjában szereplő Diósdi TC-vel nézett farkasszemet, és győzte le végül büntetőkkel. A változatos, izgalmas mérkőzésen a nagykőrösiek kétszer is vezettek, azonban a diósdiak mindkétszer egyenlíteni tudtak. Mivel a rendes játékidőben már nem esett gól, így jöhetett a hosszabbítás, amely szintén óriási izgalmakat hozott: a Diósd a találkozó folyamán először került előnybe, de azt nem tudta megtartani, mert egy szép szabadrúgás-kombináció után a nagykőrösiek egyenlítettek. Jöhettek a büntetőrúgások, amelyből a Kinizsi került ki jobban, így egy évig őrizhetik a vándorserleget. A gólokat nagykőrösi részről Petric Branko, Schrancz Balázs és Mojzes Róbert, diósdi oldalról pedig Kovács Béla, Mojzer György, valamint László G. Csaba szerezték. A mindent eldöntő 11-est az egykori válogatott ferencvárosi támadó, a nagykőrösiek játékos-edzője, Tóth Mihály értékesítette. (A találkozó jegyzőkönyve ITT olvasható!)

A végletekig kiélezett kupadöntő utáni ünnepélyes eredményhirdetésen az U12-es előmérkőzésen résztvevő két csapat edzőjének Varga Zsolt, az MLSZ Szolnok megyei igazgatója, a legjobb gödöllői, illetve diósdi játékosnak választott Stverteczky Eriknek és Varga Tamásnak Ernyes István, a Football Factor képviselője adott át díjakat. A rendező Pest Megyei Igazgatóság a közreműködő játékvezetői négyes tagjait is oklevéllel, valamint névre szóló ajándékkal lepte meg, részükre Rózsavölgyi Sándor Pest megyei társadalmi alelnök adta át ezen emléktárgyakat. A döntőn vesztes együttes legjobb labdarúgójának választott diósdi Kovács Bélának Benkő Tamás Pest megyei igazgató, míg a győztes gárda legjobb teljesítményét nyújtó Pető Zoltánnak László Attila, a magyar válogatott korábbi igazgatója nyújtotta át megérdemelt jutalmát. Az ezüstérmeket Híres Gábor korábbi magyar bajnok, válogatott védő, a Vác jelenlegi szakvezetője akasztotta a diósdi játékosok és vezetők nyakába. A kupagyőztes Nagykőrösi Kinizsi tagjai Szlahó Csabától, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökétől, Vecsés polgármesterétől vehették át aranyérmüket, a vándorserleget pedig Pető Zoltán csapatkapitány emelhette a magasba.

A találkozó VIP-vendégei között számos ismert, jelenleg is vagy egykoron aktív futballvezető volt, így megtekintette az összecsapást többek között Csiki Károly, az MLSZ versenyigazgatója, id. Tajti József, a Bozsik-program országos felügyelője, Havasi Mihály korábbi ferencvárosi klubvezető, Frank Tamás, a magyar futsalválogatott szövetségi edzője, László Attila, az 1993/94-es váci bajnokcsapat vezetője, a magyar válogatott egykori igazgatója, de ugyancsak szemtanúja volt a nagykőrösiek diadalának Wukovics László, az FTC és az Újpest egykori válogatott labdarúgója. A kupadöntőre színes ingyenes különszámot jelentetett meg a Pest Megyei Igazgatóság a Sportszelet és a Rosental Kft. támogatásával, amelyből a mérkőzésre kilátogató valamennyi néző kapott egy példányt.












A belépőjegy első és hátsó oldala...














A kupadöntő és az annak apropóján szervezett félnapos sportesemény főszervezője Benkő Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei igazgatója volt, aki az ünnepélyes eredményhirdetés után elmondta:
- Nem csupán a Pest megyei, hanem az egész magyar amatőr futball számára jelentett felbecsülhetetlen értékű elismerést, hogy a Pest Megyei Kupa idei fináléját az Üllői úti szentélyben rendezhette meg igazgatóságunk. Túl azon, hogy a fantasztikus hangulatú mérkőzéseken pályára lépők feledhetetlen sportélménnyel gazdagodtak, a labdarúgás egésze számára jelentett rendkívül jó reklámot a kifogástalan körülmények között megrendezett, drámai forgatókönyv szerint befejeződő döntő. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a Ferencvárosi TC vezetőinek a legendás Fradi-stadion rendelkezésre bocsátásáért.

A félnapos rendezvényről június 11-én a Sport 1 TV Zuhanyhíradó című műsora 3:36 perces összefoglalót sugárzott, amelyben látható valamennyi gól, nyilatkozik továbbá Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója, valamint Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója is. A Sport TV honlapján elérhető egy kicsivel bővebb, 4:36 perces összeállítás is.

A Fradi-pályán megtartott Pest megyei futballünnepen készített fényképekből az alábbi képgalériákat állította össze honlapunk - a közel 120 fotót képaláírásokkal tettük "érthetőbbé", (át)láthatóbbá:

[KEPGALERIA(83)(Újságíró-válogatott - MLSZ SE előmérkőzés, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]

[KEPGALERIA(86)(Felamon SZTK-csoport: Hajnalig és El...szakadás c. produkciója, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]

[KEPGALERIA(85)(H-labda bemutató az előmérkőzés szünetében, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]

[KEPGALERIA(87)(Football Factor 11-esrúgó verseny, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]

[KEPGALERIA(84)(6. Sport Trófea Pest Megyei Kupa-döntő, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]

[KEPGALERIA(88)(Eredményhirdetés, 2012. június 10., Üllői út (Albert-stadion) képgaléria)]


A 6. Sport Trófea PMK-döntő beszámolójáról szóló további kapcsolódó linkek:
- PMK-különszám, 2012. 06. 10.
- a fradi.hu beszámolója
- az NSO beszámolója
- a korosfoci.hu beszámolója

A PMK-döntőt beharangozó linkek:
- Pest Megyei Kupa-döntő a Sport TV-n
- A Pest megyei amatőr futball ünnepe az Üllői úton

A döntőről a június 15-én, pénteken megjelenő Sportszelet című közép-magyaroszági sportlap 29. száma közöl majd részletes beszámolót számos érdekességgel, egyebek mellett Híres Gábor, az NB II-es Vác edzőjének szakmai értékelésével.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok