A 2012/2013. évi versenykiírás-tervezetek fontosabb pontjai

2012. június. 12., 15:18   |    

A 2012/2013. évi versenykiírás-tervezetek fontosabb pontjai

Alighogy véget ér - hamarosan - a 2011/2012-es idény, máris elkezdődik a felkészülés az új, 2012/2013-as szezonra, amelyben több változás is lesz a korábbiakhoz képest. A változásokat az alábbiakban vesszük sorra. Közleményünk végén már letölthető a nevezési dokumentáció.

Alighogy véget ér - hamarosan - a 2011/2012-es idény, máris elkezdődik a felkészülés az új, 2012/2013-as szezonra, amelyben több változás is lesz a korábbiakhoz képest. A változásokat az alábbiakban vesszük sorra. Közleményünk végén már letölthető a nevezési dokumentáció.

A Pest megyei I. osztályban a jövő évi, 2012/2013-as versenykiírás értelmében a feljutás és a kiesés is változik. Eddig a bajnokok automatikusan felkerültek az NB III-ba, azonban jövőre az átalakítások miatt már osztályozót kell játszania a Pest megyei aranyérmesnek a feljutásért. Az osztályból az utolsó két helyezett esik ki automatikusan, de ez változhat ugye azzal, ha a bajnok nem kerül fel, illetve az NB III-ból kiesik valamelyik Pest megyei csapat.
A kötelező utánpótláscsapatokat az U19-es, az U13-as és a Bozsikos-korosztályok (U11, U9, U7) jelentik, valamint az U17-es és az U15-ös korosztályból választhatóan egy csapat, tehát összesen négy együttes.
A felnőtt mérkőzéseken továbbra is kötelező lesz egy fő 1992. január 1-je után született játékos szerepeltetése.

A legtöbb változás a Pest megyei II. osztályban tapasztalható azzal, hogy az I/B-osztály megszűnik. Az ez évi versenykiírások értelmében maximum 69 csapat lesz jogosult a Pest megyei II. osztályban való szereplésre, azonban a nevezések függvényében ez lehet kevesebb is (ideálisan 64). A 2012/2013-as szezon végén a négy csoport első helyezett csapatai osztályozót játszanak majd a Pest megyei I. osztályba kerülésért, ahova két egyesület jut majd föl. Erre azért van szükség, mert a 2012/2013-as szezon végén az NB III-as bajnokságból - annak 6 (hat) csoportról 3 (három) csoportra való csökkentése miatt - valószínűsíthetően jelentős számú kieső Pest megyei csapat lesz. (A 2013/2014. évi megyei II. osztályú bajnokság végén már valamennyi csoport bajnoka egyenes ágon feljut majd a megyei I. osztályba). A kiesők a 16., 17. és 18. helyezett csapatok lesznek majd, de ez módosul majd aszerint, hogy végül hány csapattal indult el a négy "megye-kettes" csoport idén augusztusban. A cél, hogy a 2012/2013-as szezon végén 64 csapatos legyen majd a mezőny.
A kötelező utánpótláscsapatokat az U19-es, valamint az U17-es, U15-ös, U13-as és a Bozsikos-korosztályból (U11, U9, U7) választhatóan egy csapat jelentik (ebben az esetben a három bozsikos gárda együttes versenyeztetése jelenti az egy csapatot), tehát összesen kettő korosztály.
A felnőtt mérkőzéseken kötelező lesz egy fő 1992. január elseje után született játékos szerepeltetése.

A Pest megyei III. osztályban várhatóan négy csoport lesz kialakítva, és ezeknek az első helyezett csapatai felkerülhetnek a Pest megyei II. osztályba a 2012/2013-as szezon végén.
Kötelező utánpótláscsapatot nem kell szerepeltetni, ez mindössze ajánlott, csakúgy, mint a digitális jegyzőkönyv alkalmazása.

Az utánpótlás-bajnokságokban (U19, U17, U15, U13) a lényeges előírások (túlkorosok szerepeltethetősége csak az U19-ben, cserék száma stb.) változatlanok. U13-ban csak csökkentett pályán lesz bajnokság.

A nevezési határidő: 2012. július 6., péntek, 12 óra.
A nevezési díj összege: Pest megyei I. osztály: 80.000,- Ft; Pest megyei II. osztály: 70.000,- Ft; Pest megyei III. osztály: 60.000,- Ft, melyet az egyesület a nevezés határidejéig az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság számlájára utal át, vagy fizet meg.
A tagsági díj összege: Pest megyei I. osztály: 30.000,- Ft; Pest megyei II. osztály: 20.000,- Ft; Pest megyei III. osztály: 10.000,- Ft, melyet az egyesület a nevezés határidejéig az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság számlájára utal át, vagy fizet meg. (Az MLSZ várhatóan a 2012/2013-as versenyévben is biztosítja majd a közel 90%-os díjcsökkentést a versenyeztetési költségek tekintetében.)

MINDEN ÉVBEN KÖTELEZŐ, ÍGY IDÉN IS: a sportszervezetnek csatolnia kell a bejegyzéséről szóló társadalmi szervezet kivonatának eredeti példányát, amely nem lehet 30 napnál régebbi, illetve nincs 90 napnál régebbi, lejárt köztartozása, amit a nevezéskor hivatalos igazolások eredeti példányainak benyújtásával tanúsít (NAV együttes- és önkormányzat-helyi iparűzési adó tartozásmentesség igazolása).

Szintén nagyon fontos: nevezés csak hiánytalanul, minden adattal kitöltött nevezési lappal, valamint a szükséges mellékletekkel és a nevezési díj és a tagdíj befizetésének igazolásával fogadható el.
A hiánypótlásra kötelezett csapatoknak 2012. július 12-ig van lehetőségük a dokumentumok pótlására 10.000,- Ft + ÁFA hiánypótlási díj ellenében.

A 2012/2013. évi felnőtt Pest megyei versenyek kiírásait - azok MLSZ-elnökség és versenybizottság általi elfogadása után - hamarosan közzé tesszük honlapunkon.

- MLSZ PMI-nevezési lap a 2012/2013-as versenyévre

További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

2025-12-04 16:14:06

Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

December első hétvégéjén, szombaton és vasárnap az egy héttel korábbihoz hasonló lendülettel folytatódnak a küzdelmek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek második játéknap-párján ezúttal tíz helyszínen 235 mérkőzésre kerül sor. Az egy hete elrajtolt U11-es és U13-as torna után megkezdik szereplésüket az U15-ös fiúk (I. és II. osztály), valamint az U16-os lányok is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

2025-11-28 14:24:48

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

Ha november vége, akkor aktuálisan előtérbe kerülnek a Pest Vármegyei Futsal7végék. Így van ez most is, szombaton és vasárnap ugyanis elkezdődik a 2025/2026-os évad a nagyszabású téli sorozatban és tart majd egészen február végéig, március elejéig. Az első két játéknapon két korosztályban (U11 és U13), tíz helyszínen összesen 229 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

2025-11-25 09:48:45

Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

Száz éve, 1925. november 28-án született Bozsik József, a legendás „Cucu”, az Aranycsapat jobbfedezete, az első 100-szoros válogatott labdarúgó. Tiszteletére az Aranycsapat Alapítvány az idei évet „Bozsik-emlékévnek" nyilvánította, amely rendezvényekkel, megemlékezésekkel már 2024 őszén elkezdődött. A 33. Magyar Labdarúgás Napjára készített összeállításunkkal rá emlékezünk.

Általános
TAVONT2025.: elkészült a Közép- és Délkelet-magyarországi (2-es) regionális selejtezőcsoport sorsolása

2025-11-14 11:05:17

TAVONT2025.: elkészült a Közép- és Délkelet-magyarországi (2-es) regionális selejtezőcsoport sorsolása

Az érintett vármegyék (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és a rendező Pest) képviselőinek aktív jelenlétében péntek délelőtt a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Nagykőrösön elkészítette a december 6-án és 7-én rendezendő Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) 2-es (Közép- és délkelet-magyarországi regionális) selejtezőcsoportjának sorsolását.

Értesítők, információk

2025-12-01 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.01.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-11-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.11.28.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-11-21 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.11.21.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok