Április 3-án, szerdán a 3. forduló 15 mérkőzésével folytatódnak a Pest Megyei Kupa 2018/2019. évi küzdelmei. A Szigetgyöngye lemondta a Leányfalu elleni találkozóját, így Peller Gábor együttese 3-0-val, játék nélkül jutott be a következő fordulóba.
Nagyüzem lesz tehát a kupasorozatban, amelynek már ezen szakasza is tartogat néhány érdekesnek ígérkező összecsapást. Érdemes kiemelni a tavalyi döntős, az idei szezonra igencsak megfiatalított Pécel és a megyei I. osztályban 3. helyen álló Gödöllői SK párharcát, vagy a Dunakanyar térségének (egyik) El Clásicóját, a Budakalász – Szentendre találkozót. Ugyancsak megjósolhatatlan a továbbjutó kiléte a ,,megye-egyes” rangadókon, a Tököl – Vecsés, valamint a Törtel – Dabas-Gyón mérkőzéseken. Szintén nem mehet biztosra a megyei I. osztályú Dunakeszi sem, amely a második ligás Vác-Deákvárnál vendégeskedik, és borítékolhatóan kellemetlen percek elé néz(het) majd a Pilis is az örkényi vizitálásakor.
A Pest Megyei Kupa, 3. fordulójának műsora
Április 3., szerda, 16.30: Zsámbok – Veresegyház; Pécel – Gödöllői SK; Vácszentlászló – Maglód; Csomád – UFC Gyömrő; Budakalász – Szentendre; Pomáz – Verőce; Vác-Deákvár – Dunakeszi; Tököl – Vecsés; Szigetszentmárton – Viadukt-Biatorbágy; Ócsa – Halásztelek; Törtel – Dabas-Gyón; Örkény – Pilis; Sülysáp – Tápiószele; Péteri – Monor; Alsónémedi – Százhalombatta.
Fontos tudnivaló, hogy az egyenes kieséses szakaszban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, amelyre az alábbi szempontok az érvényesek:
1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;
3) döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs).
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24