A döntőbe jutás a tét a felnőtt és U21-es korosztályban

2015. január. 30., 10:46   |    

A döntőbe jutás a tét a felnőtt és U21-es korosztályban

Január 31-én, Csömörön hat felnőtt együttes, majd február 1-jén ugyanennyi ifista csapat küzd meg Üllőn, hogy aztán egy hét múlva a négy-négy legjobb harcba szálljon az aranyéremért.

Január 31-én, Csömörön hat felnőtt együttes, majd február 1-jén ugyanennyi ifista csapat küzd meg Üllőn, hogy aztán egy hét múlva a négy-négy legjobb harcba szálljon az aranyéremért.

Mindkét korosztályban két darab háromcsapatos csoportban lesznek a mérkőzések, oda-visszavágós rendszerben. A csoportban az első két helyen végző együttes jut a február 8-án, Üllőn rendezendő döntőbe, amikor az U21-es korosztály délelőtt vívja a meccseit, a felnőttek pedig 13 órától.

Az előző évhez képes ifistáknál egyedül a Dunaharaszti juthat be ismét a döntőbe, a felnőtteknél viszont akár még a címvédésre is megvan az esély, ha a Dabas-Gyón újra bekerül a legjobb négy közé. A tavalyi final four résztvevői közül a Göd és a Leányfalu méretteti meg magát az elődöntők során, így biztos lesz olyan csapat is az idei legjobbak között, aki egy éve ugyancsak eljutott odáig.

Mindkét generáció esetébe a csoportelsők találkoznak majd a másodikokkal, oda-visszavágót játszanak egymással, így fog kialakulni a döntőbeli párosítás.

14. Pest megyei felnőtt Futball7vége
Elődöntő (Csömör, 2015. január 31.)

1. csoport: Dabas-Gyón, Garvittax, Leányfalu;
2. csoport: Göd, Sülysáp, Sülysáp II.

9. Ifjúsági (U21-es) Pest megyei Futball7vége
Elődöntő (Üllő, 2015. február 1.)

1. csoport: Dunakanyar, Felsőpakony, Zsámbok;
2. csoport: Alsónémedi, Dunaharaszti, Mogyoród FC.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok