A Dunaharasztinak nem volt ellenfele

2011. február. 03., 14:27   |    

A Dunaharasztinak nem volt ellenfele

Nyolc együttes küzdött, hogy elnyerje a vándorserleget az 1. U16-os Futball7végén.

Nyolc együttes küzdött, hogy elnyerje a vándorserleget az 1. U16-os Futball7végén.

Január 8-án kezdődtek a csoportmérkőzések az U16-os Futball7végén Nagykátán, ahol négy csapat, a Gödi SE, a Maglódi TC, a Nagykáta SE és a Sülysáp KSK volt jelen. Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, hiszen a maglódiakon kívül, akik két győzelemig jutottak, a másik három együttes egy-egy nyert meccsel zárt. Végül két együttes, a Maglódi TC és a Nagykáta SE jutott be a felsőházba, a Gödi SE és a Sülysáp KSK pedig az alsóházban folytathatták a küzdelmeket. A játékvezető trió, Kéri Zoltán, Lackó Zoltán és Mohácsi István kitűnően megoldotta a feladatát.

Másnap Alsónémedi adott otthont a B-csoport mérkőzéseinek, ahol ugyanúgy, mint Nagykátán, négy együttes mérkőzött, az Alsónémedi SE, a Dunaharaszti MTK, az Inárcs VSE és a Soroksár SC. Ezeket a meccseket szintén három játékvezető, Gáspár Tamás, Molnár Péter és Tornyai Richárd vezényelte. Ebben a csoportban már nem voltak olyan kiegyensúlyozott erőviszonyok, hiszen a Dunaharaszti már az első, Alsónémedivel vívott mérkőzésén bebizonyította, hogy ezen a napon csak ők lehetnek a legjobbak, miután 5-1-re múlták fölül a házigazdákat. A Soroksár sem adta azonban könnyen magát, hiszen miután legyőzte az Inárcsot és az Alsónémedit, döntetlent játszott a Dunaharasztival, elérve ezzel, hogy a játéknap végére mindketten hét-hét ponttal álljanak az első két helyen, ám figyelembe véve a gólkülönbséget, a Dunaharaszti két találattal jobbnak bizonyult a Soroksárnál, így első helyen jutott be a felsőházba. A házigazda Alsónémedi, és az igen fiatal csapattal kiálló Inárcs az alsóházban dönthette el a további helyezések sorsát.

Január 22-én Nagykátán immár csak három csapat küzdött az alsóházi helyezésekért, mert az Inárcs VSE úgy döntött, hogy nem szeretne tovább részt venni a küzdelmekben, talán rosszul felmért erőviszonyok miatt. A hat mérkőzésen a két közreműködő játékvezető Kozma Zoltán és Mohácsi István volt. A nagykátai sportcsarnokban ezúttal a három induló közül a Gödi SE bizonyult a legjobbnak, amely a négy mérkőzéséből hármat megnyert, majd utána következett az Alsónémedi SE és a Sülysáp KSK. Külön érdekesség, hogy a torna gólkirálya Martin-Gál Miklós is az alsóházban induló csapatok egyikében játszott, s a gödieknek szerzett nem kevesebb, mint tizenhat találatot.

Szintén ezen a napon, Alsónémediben csapott össze egymással a négy felsőházi résztvevő, a Dunaharaszti MTK, a Maglódi TC, a Nagykáta SE és a Soroksár SC. Rendkívül színvonalas csatákat láthattak a szurkolók, alaposan kitettek magukért a csapatok. A mérkőzéseket Janitz Gergő, Kara Pál és Márton Zsolt vezette. A Dunaharaszti, ugyan úgy, mint a csoportmérkőzéseken, itt is úgy döntött, hogy nem ad esélyt a többi csapatnak, azonban a Soroksár megint ott volt Dombó János csapatának nyakán, és az utolsó előtti mérkőzésen, ahol a két csapat végre farkasszemet nézett egymással, eldönthették az aranyérem sorsát. A Dunaharaszti végül fölül tudott kerekedni ellenfelén, és 3-1-re legyőzte a Soroksárt. Az utolsó, "bronzmérkőzésen" a Nagykáta bizonyult jobbnak, így ők állhattak föl harmadikként a dobogóra.

Filácz Imre, a Maglódi TC edzője: - Abszolút pozitív élmény volt ez az egész torna, nagyon jók voltak a helyszínek. Az első hétvégén, Nagykátán voltunk, a következőn, a felsőházban pedig Alsónémediben. A játékosoknak is tetszett a szervezés, hogy bemondják a nevüket egy-egy gól után, a légkör is remek volt, a játékvezetőkre sem lehetett egy rossz szavunk. A labdarúgóimmal is meg voltam elégedve, főleg mert nálunk nincsen U16-os korosztály, csak U15 és U17, így belőlük tudtunk egy csapatot "gyúrni", amely szépen helytállt. Ez a beilleszkedés szempontjából is nagyon fontos volt, és nem utolsósorban nagyon tetszett a játékosok hozzáállása. A Soroksár és a Dunaharaszti kiemelkedett a mezőnyből, rajtuk lehetett látni, hogy régebb óta együtt dolgoznak, összeszokottabbak. Mindettől függetlenül elégedett vagyok a csapatommal, és jövőre amelyik korosztályba tudunk, nevezni fogunk a Futball7végére.

A Nagykátának sikerült megszereznie a harmadik helyet.
Kiss Krisztián, a Nagykáta SE edzője: - Nagyon jó szervezés mellett színvonalas, erős torna volt. A Soroksár és a Dunaharaszti kiemelkedett a többi csapat közül, így - kis túlzással - az első és második hely már el is volt döntve. Ennek ellenére elégedett vagyok a csapatommal, hiszen amikor megtudtuk, hogy a Soroksár és a Dunaharaszti is ott lesz, úgy gondoltam, a harmadik hely a realitás számunkra, ami végül be is igazolódott.

Csontos Krisztián lett a torna legjobb kapusa, aki azt a soroksári csapatot erősítette, amelyik második helyen végzett a Futball7végén.
Takács László, a Soroksár SC edzője: - Pozitív véleményem van a tornáról, bár egy kicsit kevés csapat nevezett. Ezt persze be lehet tudni annak is, hogy ez volt az első alkalom, hogy U16-os korosztály is indult, így ez a jövőben még változhat. Egy kicsit megzavart minket, hogy két túlkoros és két más együttesnél szereplő játékos is futballozhatott, ami olykor-olykor meccseket dönthetett el, ettől függetlenül azt gondolom, nagyon jó a kezdeményezés, hiszen nagypályán nincs ilyen torna, és a téli időszakban ez alkalmas arra, hogy felkészüljünk, ésa mérkőzéseket beépítsük az alapozásba. Sajnos nem tudtunk a legjobb összeállításunkkal fölállni, hiszen néhány játékosom beteg volt, ettől függetlenül nem rossz eredmény a második hely.

Az 1. U16-os Futball7vége győztese a Dunaharaszti MTK lett. Ugyanitt szerepelt Farkas Tamás, akit a szavazatok alapján megválasztottak a torna legjobb mezőnyjátékosának.
Dombó János, a Dunaharaszti MTK edzője: - Számunkra nagyon hasznos volt ez a torna, örülök, hogy el tudtunk jönni. Jó lenne, ha legközelebb több induló lenne, de így is pozitív élményekkel gazdagodtunk. A rendezés is színvonalas volt. A média kicsit nagyobb figyelmet szentelhetne ennek, hiszen tényleg nagyon jó kezdeményezésről van szó. Először furcsa volt a fiúknak a futsal, hozzá kellett szokniuk, de kéthetes felkészülést tartottunk nekik, aminek a során a szabályokat is ismertettük velük, futsallabdával edzettünk, s ennek végül meg is lett az eredménye. Ez a sport egyébként is nagyon jó kiegészítő a nagypálya mellett. Nagyon meg voltam elégedve,a játékosok alaposan kitettek magukért, az már csak a hab volt a tortán, hogy mind a három mérkőzésünket sikerült sikerült megnyernünk.

Az U16-os csapatok eredményhirdetésén, ahogy az előtte levő U13-asokén is az MLSZ Pest megyei igazgatója, Benkő Tamás adta át az elismeréseket, valamint a vándorserleget a Dunaharasztinak, amely legalább egy évig őrizheti azt.

A rendezvényről készült képek az alábbi linkre kattintva megtekinthetők:

[KEPGALERIA(46)(1. PMLSZ U16-os Futball7vége, Alsónémedi, 2011. január 22.)]

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok