A Dunakanyar idén is a végső győzelemre tör

2014. február. 06., 15:34   |    

A Dunakanyar idén is a végső győzelemre tör

Ami tavaly az U17-eseket, az az idén már az U18-as korosztályt jelenti a Pest Megyei Futball7végén. Az első alkalommal kiírt U18-as torna négyes döntőjére február 8-án, szombaton, 14.30-tól kerül sor a csömöri sportcsarnokban.

Ami tavaly az U17-eseket, az az idén már az U18-as korosztályt jelenti a Pest Megyei Futball7végén. Az első alkalommal kiírt U18-as torna négyes döntőjére február 8-án, szombaton, 14.30-tól kerül sor a csömöri sportcsarnokban.

A tavalyi nagykátai végjátékhoz képest mindössze egyetlen helyen változott meg mezőny összetétele, egy évvel ezelőtt a Felsőpakony, idén pedig a Kistarcsa számít "kakukktojásnak". Azt viszont már biztos, hogy ezúttal nem ismétlődik majd meg a tavalyi finálé, hiszen a címvédő szentendrei Dunakanyar SE és a Pilisvörösvár UFC már az elődöntőkben összekerül egymással, ahol két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése. A rend kedvéért, a másik ágon Kistarcsa - Nagykáta párharcot rendeznek.

Batári Csaba, a Dunakanyar SE csapatának edzője: - Csapatunk a télen meggyengült, hiszen az egyik legjobb emberünk, Lénárt Kristóf Újpestre igazolt, a tornán már nem is szerepelt. A csapatunk jól vette az eddigi akadályokat a Futball7végén, hiszen négy győzelemmel, hibátlan teljesítménnyel jutottunk be a legjobb négy közé. Az eddigi ellenfeleink egyöntetűen szimpatikus és sportszerű csapatok voltak, az elért különbségek úgy gondolom, reálisan tükrözték az erőviszonyokat. A mutatott játékunk tükrözte a felfogásunkat, a játékrendszerünket. A célunk természetesen ismét a tornagyőzelem megszerzése, és ha csak valamilyen "vis maior" helyzet nem következik be a csapat háza táján, akkor erre komoly esélyünk van.

Lába Csaba, a Kistarcsa VSC csapatának edzője: - Amikor jelentkeztünk és elindultunk az idei Futball7végén, a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy minél többet játsszanak a gyerekek, hiszen télen, jó körülmények között, komoly és színvonalas tornán léphetnek pályára. Le a kalappal az igazgatóság előtt, hogy ennyire profin megszervezte a rendezvényt, a lebonyolítás is percre pontos minden gördülékeny, ami nem kis feladat. Ami a céljaikat illeti, számukra evés közben jött meg az étvágy, és ha már bejutottunk a legjobbak közé szeretnénk döntőbe kerülni, ahol már minden megtörténhet...

Hegedűs József, a Nagykáta SE edzője: - A pilisvörösvári együttest ismerjük a négyes döntő résztvevői közül, hiszen velük egy csoportban szerepeltünk, a másik két gárdáról viszont nincsen bővebb információnk. A keretünk nagyobb része 1997-ben és 1998-ban született srácokból áll, azaz fiatalabbak, mint az a korosztályukban megszokott, így elsősorban jó kis erőfelmérőnek fogjuk fel a Futball7vége végjátékát, ahol igyekszünk mindent megtenni az eredményes szereplés érdekében.

Molnár Richárd, a Pilisvörösvár UFC edzője: - Az U17-es torna tavalyi két döntőt játszó együttese, a Dunakanyar, valamint a mi csapatunk a játékerejüket tekintve úgy gondolom, kiemelkednek a mezőnyből. Ezúttal az elődöntőben találkozunk egymással, és szeretnénk visszavágni a tavalyi vereségért. Természetesen elsősorban a játék öröme a lényeges, és szeretnénk minél jobb eredményt elérni.

Az elődöntők párosítása:

Dunakanyar - Pilisvörösvári UFC, 12.30. Jv.: Kéri I Z., Mohácsi I. (Laczkó Z.)
Kistarcsa - Nagykáta, 13.05. Jv.: Kozma Z., Laczkó Z. (Mohácsi I.)
Pilisvörösvári UFC - Dunakanyar, 13.40. Jv.: Laczkó Z., Kozma Z. (Kéri I Z.)Nagykáta - Kistarcsa, 14.15. Jv.: Mohácsi I., Kéri I Z. (Kozma Z.)

Helyosztók:

A 3. helyért, 14.50. Jv.: Kozma Z. (Laczkó Z., Mohácsi I.)
Döntő, 15.25. Jv.: Kéri I Z. (Mohácsi I., Laczkó Z.)


Góllövőlista:
- az 1. U18-as I. osztályú Futball7vége góllövőlistája

Visszatekintő a tavalyi döntőre:
- A Dunakanyar magabiztosan lett bajnok az U17-es Futball7végén

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok