A Dunakeszi Kinizsi és a Vác jutott tovább – ,,kéz a kézben” Fortunával

2016. április. 28., 15:31   |    

A Dunakeszi Kinizsi és a Vác jutott tovább – ,,kéz a kézben” Fortunával

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága április 27-én, szerdán, Üllőn, a Városi Sportcsarnokban rendezte meg az U13-as, illetve U15-ös I. osztályú országos futsalbajnokság közép-magyarországi régiójának selejtező mérkőzéseit. Mindkét korcsoport esetében Budapest, illetve Fejér és Pest megye bajnokai csaptak össze, s döntötték el, ki folytathatja majd a küzdelmeket az országos középdöntőben.

A két korosztály mérkőzései felváltva követték egymást, hogy egyik résztvevőnek se kelljen egymás után kétszer játszania. A küzdelmek sorát az idősebbek nyitották meg, elsőként a fővárosi bajnok Pénzügyőr és a Dunakeszi csapott össze. Ütközetükből a helyzeteivel lényegesen jobban ,,gazdálkodó” Pest megyei gárda – elsősorban első félidei eredményességének köszönhetően – került ki győztesen (Pénzügyőr SE – Dunakeszi Kinizsi FK 1–6). Ezután a kisebbek következtek, és sima váci siker született az U13-as nyitányon, ugyanis a minden tekintetben előrébb tartó Duna-partiak könnyed, 8–1-es győzelmet arattak a szimpatikus baracsiak ellen. A második U15-ös találkozó után is nyílt maradt minden, mert a parázs hangulatú (két kiállítás és a megannyi kisbüntetőt ítéltek a ,,sporik”), változatos, végtelenül izgalmas és kimondottan jó mérkőzést az egykori Fradi-kedvenc, magyar bajnok Patkós Csaba trenírozta Fejér megyei Mustang SE nyerte 8–7-re a Dunakeszivel szemben. Ezután a fiatalabbaknál sem dőlt még el a továbbjutó kiléte, a két jól felkészített, egyenlő játékerőt képviselő alakulat, a Váci Futsal SE és a budapesti Sportprojekt 18. Kft. ugyanis nem bírt egymással (2–2), azaz a döntés itt is a korosztály utolsó meccsére maradt. Az U15-ösök utolsó meccse előtt ez volt a képlet: ha a Mustang SE legalább egy pontot szerez, továbbjut; a Csepel és az Újpest egykori NB I-es labdarúgója, a 80-szoros futsalválogatott Kénoszt Ferenc vezette Pénzügyőrnek 10 góllal, vagy 12–3-tól fölfelé 9 gólos különbséggel kellett nyernie az üdvösséghez; a Kinizsi öröméhez pedig az kellett, hogy egyik előbbi feltétel se valósuljon meg. Végül hihetetlen küzdelem után, az eredmény ellenére az utolsó másodpercig izgalmas találkozón, a sportszerűségből jelesre vizsgázó Fejér megyei alakulat ,,kikaparta a gesztenyét” a lelátón körmüket rágó Pest megyeieknek, így Simon Péter tanítványai jutottak az U15-ösök országos középdöntőjébe. A rend kedvéért: Mustang SE – Pénzügyőr SE 3–11 (0–4). Mindhárom csapat bebizonyította, hogy helye lenne a középdöntőben, a sors most úgy hozta, hogy ez szűkebb pátriánk fiainak sikerült. A fiatalabbaknál kicsivel egyszerűbb volt a ,,matekozás”, ám az izgalmak itt is az utolsó másodpercekig kitartottak. Nem lebecsülve a Fejér megyeieket, de az első perctől fogva csak az volt a kérdés a megyei II. osztályú Dunaharaszti MTK játékos-edzőjeként is dolgozó, egykori tatabányai kiválóság, a sokszoros strandlabdarúgó-válogatott Ughy Márk edzette budapestieknek sikerül-e ledolgozniuk hétgólos hátrányukat. Nos, ez végül is sikerült nekik (Sportprojekt 18. Kft. – Baracs SE 7–0), de a versenykiírás értelmében az azonos pontszámot elérő csapatok között elsőnek a több győzelem, majd a gólkülönbség – ezek mind azonosak voltak –, azután a több rúgott gól rangsorol, s ebben az esetben ez döntött a váciak javára, így az U13-asok mezőnyében – a baracsiak hősiességének is köszönhetően – a Vác egykori labdarúgójaként szintén NB-s múlttal bíró Burzi Attila fiai jutottak az országos középdöntőbe. Kettős Pest megyei sikert hoztak tehát a regionális futsaldöntők, melyeknek köszönhetően a dunakeszi és váci ifjak – a kiírás szerint – május 14-15-én, egy később kijelölendő helyszínen, Győr-Moson-Sopron/Komárom-Esztergom, Baranya/Tolna és Vas/Veszprém megye bajnokaival mérhetik össze erejüket az országos középdöntőben, ahonnan két gárda jut majd be a május végi országos döntőbe. Az U15-ös torna végeredménye 1.  Dunakeszi Kinizsi FK     1        0       1        13 –  9   3 2.  Pénzügyőr SE               1        0       1        12 –  9   3 3.  Mustang SE                  1        0       1        11 – 18   3 Középdöntőbe jutott a Dunakeszi, jobb gólkülönbségének köszönhetően. Így látták a főszereplők 1. SIMON PÉTER, a Dunakeszi Kinizsi FK edzője: – Nagyon tetszett a szervezés, főleg az, hogy nekünk nem kellett oda-visszavágót játszanunk, így ha lehet, még drámaibb forgatókönyv készült a tegnapi tornán a körbeverésekkel, amelynek köszönhetően mi jutottunk tovább. Jó értelemben véve végig feszült volt a torna, egyébként pedig mindenki nagyon sportszerű volt. A körmérkőzések alapján a Pénzügyőrt tartottam a legerősebb ellenfélnek, végül sikerült is őket simán megvernünk, aztán félig-meddig már számítva a továbbjutásra kikaptunk a Mustangtól, és a végén még szurkolni kellett, hogy ne legyen nagy különbség a két ellenfél összecsapásán. A saját kezünkbe is helyezhettük volna a sorsunkat, de így utólag ez már teljesen mindegy. Volt négy-öt hiányzónk, ha velük kiegészülünk, akkor kilátásba helyeznénk, hogy a legjobb négy közé bejutunk, ez a legmerészebb álmunk, ezt követően pedig már bármi megtörténhet. KÉNOSZT FERENC, a Pénzügyőr SE edzője: – Színvonalas és jó mérkőzéseket láthattunk a tornán. Az első meccsünk a Dunakeszi ellen pár perces rövidzárlatot követően vereséggel végződött, rengeteg helyzetet hagytunk ki, az ellenfelünk pedig ezt kihasználta. A második összecsapáson a Mustang megverte a Dunakeszit, így a reménysugár újra felcsillant ellőttünk, hogy egy nagy különbségű győzelemmel továbbléphetünk, csapatommal ezért mindent meg is tettünk. Végül egy gólon és egy kis odafigyelésen múlott, de megint ordító helyzeteket hagytunk ki. A tét rányomta a bélyegét a fiúk teljesítményére, sajnálom, hogy nem sikerült továbblépni, mert az egész éves teljesítményünkkel elégedett voltam, és rászolgáltunk volna a sikerre. Sajnos ez lett a vége, de megyünk tovább az utunkon. Gratulálok játékosaimnak az elért eredményhez, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy egy csapat az év során mindössze egyszer kap ki, és ezzel nem jut be az országosan a legjobb nyolc közé.   PATKÓS CSABA, a Mustang SE edzője: – Végig fantasztikus volt a hangulat a tornán, és nagyon jó mérkőzéseket láthattunk. Egyetlen dolgot sajnálok, az első meccsünk nagyon hajtós volt, és ebben fizikálisan elfáradt a csapatom, emellett három játékosom lesérült. A következő összecsapásunkon a budapestiek már átszaladtak rajtunk, s végül az a Dunakeszi jutott tovább, amelyiket mi legyőztük. A színvonal évről-évre egyre jobb, tavaly a döntőbe is eljutottunk. Várjuk a legközelebbi lehetőséget, hála Istennek ősztől már az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága is indít majd futsal-bajnokságot. Gratulálok Pest megyének a szervezéshez, részünkről kitűnően éreztük magunkat! Az U13-as torna végeredménye 1.  Váci Futsal SE                1        1       0       10 –  3  4 2.  Sportprojekt 18. Kft.         1        1       0        9 –  2   4 3.  Baracs SE                      0        0       2        1 – 15  0 Középdöntőbe jutott a Vác, több rúgott góljának köszönhetően. Így látták a főszereplők 2. BURZI ATTILA, a Váci Futsal SE U13-as csapatának edzője: – Az első mérkőzésünk amolyan ,,felhozó” összecsapás volt a Baracs ellen, ahol magabiztos játékkal sikerült fölényes győzelmet aratnunk. A Városgazda ellen már egy igazi rangadót, egy jó értelemben vett ,,hiriges” meccset vívtunk, ahol úgy érzem picit közelebb álltunk a győzelemhez, de a döntetlen összességében igazságosnak mondható. A torna színvonalát és lebonyolítását egyaránt jónak ítélem, a srácoknak pedig gratulálok a továbbjutás kiharcolásához!   SZABÓ LÁSZLÓ, a Sportprojekt 18. Kft. szakosztályvezetője: – Kicsit keserű a szám íze, hiszen gólkülönbséggel szorultunk a Vác mögött a második helyre. A szerencsésebb csapat nyerte a tornát, nekünk is megvoltak a helyzeteink és lehetőségeink a továbbjutáshoz, de ezúttal sajnos nem jött össze...   VIRÁG LÁSZLÓ, a Baracs SE edzője: – Elöljáróban szeretném megemlíteni, hogy a torna szervezésével és lebonyolításával maximálisan elégedett voltam, hiszen szuper környezetben, remek körülmények között léphettünk pályára. Ami a mieinket illeti, csapatom 2004-es és 2005-ös születésű játékosokból állt, ami meg is látszott az eredményeken, hiszen ellenfeleink mind fizikálisan, mind a gyorsaságot tekintve előrébb járnak nálunk. Ennek ellenére játékosaim hatalmasat küzdöttek a torna során, tisztességgel helytálltak és kellő tapasztalatokat tudtunk szerezni a jövőre nézve, hogy majd egy év múlva, egy évvel idősebben már ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amelyekbe most beleestünk. Ennek szellemében fogunk készülni a legközelebbi megmérettetésre...

További hírek

Általános
Pest vármegyei utánpótlás: hétvégén tavaszi rajt az U17-esek I. osztályában

2025-03-06 13:56:56

Pest vármegyei utánpótlás: hétvégén tavaszi rajt az U17-esek I. osztályában

Elsőként az U17-es korosztály I. osztályú rájátszásában kezdődik el a tavaszi idény hétvégén a Pest vármegyei utánpótlás pontvadászatok közül.

Általános
Pest Vármegyei Női Kupa: elkészült az elődöntők párosítása

2025-03-04 09:07:56

Pest Vármegyei Női Kupa: elkészült az elődöntők párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 3. fordulójának (elődöntők) párosításait, melynek tétje már a döntőbe jutás.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

2025-02-26 13:52:54

Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

2025-02-20 12:11:50

Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2025-03-05 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.03.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-03-04 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.03.04.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok