A feljutás-kiesés rendszere a 2009/2010-es bajnoki év végén

2009. július. 23., 02:50   |    

A feljutás-kiesés rendszere a 2009/2010-es bajnoki év végén

Áttekinthető(nek tetsző...) Excel-táblázattal is szemléltetni kívánjuk, hogy a hamarosan rajtoló 2009/2010. évi Pest megyei felnőtt bajnokságokban miként alakulhatnak majd a legfontosabb kérdések: feljutási, kiesési összesítő egy helyen.

Áttekinthető(nek tetsző...) Excel-táblázattal is szemléltetni kívánjuk, hogy a hamarosan rajtoló 2009/2010. évi Pest megyei felnőtt bajnokságokban miként alakulhatnak majd a legfontosabb kérdések: feljutási, kiesési összesítő egy helyen.

- A Pest megyei felnőtt versenyrendszer osztályainak feljutó és kieső csapatszámai a 2009/2010-es bajnoki év végén


A fenti táblázatból már kitűnik, hogy - szerencsére a csapatok szempontjából abszolút pozitív "irányban" - az I/B-osztályú felnőtt versenykiírás 7., éppen a feljutás-kiesés kérdését rendező pontját pontosítani kellett, hogy a 2010/2011. bajnoki évre is 16 csapatos maradjon az I. osztály mezőnye (az eddigi változat szerint eggyel kevesebb csapat alkotta volna...), ezért a korrekcióra feltétlenül szükség volt, amelynek értelmében nem 2, hanem 3 csapat (a bajnokok mellett a két ezüstérmes osztályozójának győztese) juthat fel a megyei élvonalba, míg nem lesz szükség 6, csupán 5 kiesőre majd a verseny(futás) végén.

A fentiekben taglalt pontosítás szövege piros színnel van szedve, íme:

  • Pest megyei I/B-osztályú felnőtt versenykiírás, 2009/2010.


  • További hírek

    Általános
    Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

    2026-04-22 11:06:03

    Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

    Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

    Általános
    Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

    2026-04-21 10:17:24

    Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

    Általános
    Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

    2026-04-15 17:00:29

    Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

    Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

    Általános
    Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

    2026-04-15 11:59:58

    Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

    A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.

    Értesítők, információk

    2026-04-27 00:00:00

    Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

    Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

    2026-04-23 00:00:00

    Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

    Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

    2026-01-20 00:00:00

    Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

    Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

    Szponzorok