A felnőtteknél felsőpakonyi, az U19-eseknél törökbálinti siker a Futsal7végén
2016. február. 09., 16:44
|
Február 7-én, vasárnap rendezték a 15. Pest megyei (férfi felnőtt) Futsal7vége, illetve a 10. Pest megyei ifjúsági (U19-es) Futsal7vége négyes döntőit. A korábbi évekhez hasonlóan ismét az Üllői Városi Sportcsarnok adott helyszínt a színvonalas küzdelemnek, ahol végül a felnőtteknél büntetők után a Felsőpakony, az ifjaknál pedig a Törökbálinti Focisuli ünnepelhetett.
Február 7-én, vasárnap rendezték a 15. Pest megyei (férfi felnőtt) Futsal7vége, illetve a 10. Pest megyei ifjúsági (U19-es) Futsal7vége négyes döntőit. A korábbi évekhez hasonlóan ismét az Üllői Városi Sportcsarnok adott helyszínt a színvonalas küzdelemnek, ahol végül a felnőtteknél büntetők után a Felsőpakony, az ifjaknál pedig a Törökbálinti Focisuli ünnepelhetett.
Mindkét korosztályban négy-négy csapat jutott az Üllőn megrendezésre kerülő fináléba; a felnőtteknél a Felsőpakony I., a Felsőpakony II., a Szentendrei VSE, valamint a Garvittax küzdött a végső győzelemért, míg az U19-eseknél a Kistarcsa, a Pécel, a Felsőpakony és a Törökbálinti Focisuli versengett a bajnoki címért.
A fiatalok kezdtek, ahol az elődöntőket követően a Pécel és a Felsőpakony a bronzéremért szállhatott harcba, melyet végül előbbiek nyertek, 4-2-es végeredmény után. A döntőt a Kistarcsai VSC és a Törökbálinti Focisuli vívta, melynek végén a törökbálintiak ünnepelhettek, igaz, a mérkőzés utolsó másodperceiben a kistarcsaiaknak megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, de Besnyő Dániel Péter "kisbüntetője" nem talált kaput.
Ami a felnőtteket illeti, az elődöntők első mérkőzései után úgy tűnt, hogy a felsőpakonyi "házi döntőt" láthatnak az üllői sportcsarnokba kilátogató nézők, mivel a Felsőpakony I.-es csapata magabiztos, 5-2-es győzelmet aratott a Szentendre ellen, míg a másik ágon a Felsőpakony II. 2-1-re múlta felül a Garvittax együttesét. A visszavágón a Felsőpakony I. ismét győzött a Szentendre ellen, a Garvittax viszont nagy küzdelemben 5-2-re legyűrte a második számú ´pakonyi csapatot, így ők jutottak be a döntőbe. A harmadik helyért zajló mérkőzésen a szentendreiek felülmúlták a fáradó Felsőpakony II. játékosait, hat gólt szereztek, erre pedig csak két góllal tudtak válaszolni. A bajnoki címért versenybe szálló Felsőpakony I.-es csapatának dolgát alaposan megnehezítette, hogy az elődöntő visszavágóján a kiállítás sorsára jutott a későbbi gólkirály, Wrábel József, így őt kénytelenek voltak nélkülözni. A fordulatos, izgalmas mérkőzés végén a az eredményjelző 2-2-őt mutatott, jöhettek tehát a büntetők, melyet a ´pakonyiak bírtak jobban idegekkel, így ők nyerték a sorozatot.
A díjátadó ceremónián a játékvezetőket és a csapatokat Kissné Szabó Katalin Üllő város polgármestertere, valamint Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója köszöntötte és jutalmazta.
Az U19-eseknél különdíjban részesült a legjobb mezőnyjátékos, a törökbálinti Berta Edvin József, a legjobb kapus, a felsőpakonyi Danó Zoltán, valamint a gólkirály -, aki tavaly az U18-asoknál érdemelte ki a legjobb játékosnak járó elismerést -, a 24 találatot jegyző kistarcsai Besnyő Dániel Péter.
A felnőttek között a Garvittax kapuját védő Schlossinger Tamás Péter bizonyult a legjobb hálóőrnek, a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat a 20 esztendős szentendrei Székely Mátyás kapta, míg a mesterlövészek versenyét a felsőpakonyi Wrábel József nyerte, aki a teljes torna alatt összesen 27 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.
A rendezvényről készült videós anyagunk hamarosan elérhető lesz a honlapunkon, illetve a facebook oldalunkon.
Íme a négy-négy döntőbe jutó együttes edzőjének rövid nyilatkozata a tornáról, valamint saját csapatuk szerepléséről.
Az U19-es csapatok edzői így látták a döntőt:
SZALAI GÁBOR, Törökbálinti Focisuli:- Nagyon készültünk erre a tornára, már tavaly is meg szerettük volna nyerni. Sajnos akkor még nem sikerült, idén azonban rendkívülit küzdöttek a fiúk, s úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten lettünk bajnokok!
UJFALUSI ATTILA, Kistarcsa:- Örültünk a lehetőségnek, nagyon jó kezdeményezés ez a torna, mely remek szervezéssel párosult. Szerencsére ránk sem lehetett panasz, főleg annak tükrében, hogy kapus nélkül jutottunk el idáig, hiszen egyik hálóőrünk már túlkoros, a másik pedig még nem töltötte be a minimális életkort, így végig mezőnyjátékos védett. Meg vagyok elégedve a fiúkkal, betartották, amit kértem, alázattal tették a dolgukat, jó szájízzel fejeztük be a sorozatot. Végezetül gratulálok a győztes Törökbálintnak, megérdemelten nyertek!
KRISTÓF PÉTER, Pécel: - Sajnos minden meccsen mezőnyjátékos állt nálunk a kapuban, valamint létszámgondokkal is küzdöttünk a torna folyamán, a döntőre pedig a legjobb játékosunk sem tarthatott velünk. Mindennek tudatában bravúros a bronzérmünk, erőn felül teljesített a csapat, gratulálok a fiúknak! A lebonyolítás is minden dicséretet megérdemel, nagyszerűen éreztük magunkat, jövőre is nevezünk!
FÜLÖP TAMÁS, Felsőpakony:- Az elődöntő első mérkőzését még jó játékkal megnyertük, de ezt követően a második mérkőzésre, illetve a bronzmeccsre mentálisan csődöt mondott a csapatunk, s ez csak a negyedik helyre volt elég. A torna lebonyolítására egy rossz szavunk sem lehet, emellett úgy vélem, hogy a többi résztvevő csapat is sportszerűen, jól küzdött.
A felnőttek trénerei így emlékeztek vissza a négyes-döntőre:
KORCSMÁROS TAMÁS, Felsőpakony I.:- Nagyon jó tornán vagyunk túl, igaz, mi mást mondhatnék, hiszen megnyertük a sorozatot. Már a selejtezők során is éreztem, hogy jó esélyünk van a végső győzelemre és szerencsére ezt a négyes döntőben bebizonyítottuk, ráadásul úgy, hogy Wrábel József gólkirályunkat a fináléban nélkülöznünk kellett. Nagyszerű csapatmunka volt, gratulálok mindenklinek!
VITÁNYI LÁSZLÓ, Garvittax:- A tavalyi évhez hasonlóan örültünk, hogy idén is megkaptuk a lehetőséget az indulásra. Boldog vagyok, hogy egy helyet sikerült javítani és az előző szezon bronzérme után most ezüstöt szereztünk, továbbá külön öröm a számunkra, hogy a torna legjobb kapusát is mi adtuk Schlossinger Tamás személyében.
DOMBAY ZSOLT, Szentendre:- Kiváló kezdeményezésnek tartjuk a Futball7végét, minden évben várjuk is, mert szerencsére elég jól szerepeltünk az évek során, az U17-es és az U21-es sorozatot már megnyertük korábban, ez volt a tervünk most a felnőttek között is. A döntő napján azonban sajnos négy kulcsjátékosunk, gyakorlatilag a komplett első sorunk külföldre utazott, így nélkülük kellett pályára lépnünk, és bár ennek ellenére is megvolt az esélyünk a fináléba kerüléshez, nem tudtunk élni a lehetőséggel. Gratulálok a Felsőpakony csapatának a gőzelemhez, jövőre szeretnénk nekik visszavágni! Az MLSZ PMI vezetőségének köszönjük a lehetőséget, reméljük jövőre is találkozunk!
FÜLÖP TAMÁS, Felsőpakony II.:- Úgy vágtunk neki a tornának, hogy érezzük jól magunkat, játsszunk jó mérkőzéseket. Aztán sikerült úgy teljesítenünk, hogy végül bekerültünk a legjobb négy közé, ami már önmagában óriási teljesítmény volt a részünkről. A forgatókönyv hasonló volt, mint délelőtt az U19-es csapatunk esetében, az elődöntő első találkozóján még jól játszottunk, meg is nyertük a meccset, a második mérkőzésen aztán kaptunk egy szerencsétlen gólt, ami után mentálisan összeestünk és sajnos már a harmadik helyért zajló küzdelemre sem tudtuk összeszedni magunkat.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 3. fordulójának (elődöntők) párosításait, melynek tétje már a döntőbe jutás.
Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.