A Futball7vége január 23-ai és 24-ei menetrendje

2010. január. 20., 13:46   |    

A Futball7vége január 23-ai és 24-ei menetrendje

A Futball7vége felnőtt mezőnyében a középdöntőkre, míg az ifjúságiaknál a negyeddöntőre kerül sor az előttünk álló hétvégén.

A Futball7vége felnőtt mezőnyében a középdöntőkre, míg az ifjúságiaknál a negyeddöntőre kerül sor az előttünk álló hétvégén.

A 9. Pest Megyei Futball7vége I. középdöntő csoportjában a Dabas-Gyón, a Felsőpakony, a Ráckeve és az Újlengyel együttesei találkoznak Kiskunlacházán szombaton 14 órától. Nagy csatára van kilátás, hiszen a két "megye-egyes" csapat között nagypályán is megy a rivalizálás, és természetesen itt sincsen ez másként... (Játékvezetők: Kovács Péter, Moldván István és dr. Molnár Péter)

A II. középdöntős csoportban vasárnap Csömörön 13:30-tól veszi fel a küzdelmet az Erdőkertes, a Voyage és a tavalyi Futball7vége két érmese, a végső győztes Solymár és a harmadik helyet megszerző Törtel. (Játékvezetők: Futó Tamás, Molnár Csaba és Tóth Péter)

A III. középdöntős kvartettben a Kisnémedi, a Pereg, a Sülysáp, és a Táborfalva Nagykátán vasárnap, 14:30-tól dönti majd el, hogy mely két együttes kerül be a következő heti negyeddöntőbe. (Játékvezetők: Gáspár Tamás, Kristóf Péter és Laczkó Zoltán)

A 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége 1. negyeddöntő csoportjában vasárnap 11 órától Nagykátán feszülnek egymásnak a csapatok. A tavalyi győztes Pénzügyőr mindkét együttese idelátogat, de tagja még a csoportnak a Sülysáp és a vigaszágról a Dunaharaszti. (Játékvezetők: Gáspár Tamás, Kristóf Péter)

A 2. negyeddöntős csoportba az Acsa, a Lindab-Törökbálint, a Nagykáta és a Pilisvörösvár nyertek besorolást. A vasárnap 10 órakor, Csömörön kezdődő kvartettben érdekes találkozók várhatóak az első két hét tapasztalatai alapján. (Játékvezetők: Futó Tamás, Molnár Csaba és Tóth Péter)

Az eddigi eredmények és a hétvégi menetrend:
- a 9. Pest Megyei Futball7vége eredményei és menetrendje (folyamatosan frissítve)
- a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége eredményei és menetrendje (folyamatosan frissítve)

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok