A Futball7vége január 9-ei és 10-ei menetrendje

2010. január. 06., 13:34   |    

A Futball7vége január 9-ei és 10-ei menetrendje

Míg a 9. Pest Megyei Futball7vége folytatódik, addig a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége csak most veszi kezdetét.

Míg a 9. Pest Megyei Futball7vége folytatódik, addig a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége csak most veszi kezdetét.

A felnőtt mezőnyben összesen 18 csapat adta le nevezését, és ez a sorozat már január 3-án, Dabason elkezdődött az egyik selejtezőcsoporttal. A ránk váró hétvégén, azaz január 9-én és 10-én a maradék négy csoportban is eldől, hogy mely együttes hol folytathatja a versengést.

A B-csoport küzdelmeire Tökölön kerül sor, január 9-én 12:30-as kezdéssel, ahol a Pereg, a Szigetszentmárton, a Szigetújfalu és a Voyage csapatai mérik össze tudásukat. (Játékvezetők: Budai Balázs, Kovács Péter, Moldván István)

A C-csoportban a Sülysáp, a Táborfalva és a Törtel hármasa január 9-én, szombaton 16 órától a Nagykátai Sportcsarnokban játszik majd. (Játékvezetők: Gáspár Tamás, Laczkó Zoltán)

Vasárnap, január 10-én 17 órától a D-csoportban is elkezdődnek a küzdelmek az Erdőkertes, a Kisnémedi, a Nagykovácsi és a Solymár csapatai között a Csömöri Sportcsarnokban. (Játékvezetők: Futó Tamás, Kovács Péter, Molnár Csaba)

Szintén vasárnap Kiskunlacházán reggel 9 órától az E-csoportban dönti majd el a Délegyháza, a Felsőpakony, a Ráckeve és a Taksony, hogy mely kettő együttes kerül tovább a középdöntőbe. (Játékvezetők: Ihász Zsolt, dr. Molnár Péter)

- 9. Pest Megyei Futball7vége csoportbeosztása és a lebonyolítás további szisztémája (frissítve 2010.01.05-én)
- a 9. Pest Megyei Futball7vége menetrendje, január 9-10.
- Futball7vége szabályzat, 2010. (frissítve 2010.01.06-án)
- Vendégjátékosok regisztrációs lapja



11 ifjúsági együttes nevezett a tornára

Az U19-es mezőnyben három csoportban veszi kezdetét a sorozat.

Az A-csoport január 9-én, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Pénzügyőr I., a Lindab-Törökbálint, a Pereg és a Dunaharaszti négyesével. (Játékvezetők: Budai Balázs, Kovács Péter, Moldván István)

A B-csoportban január 10-én, vasárnap 13:30-tól a Pilisvörösvár, a Pénzügyőr II., az Acsa és az Erdőkertes küzd majd a két továbbjutó helyért a Csömöri Sportcsarnokban. (Játékvezetők: Futó Tamás, Kovács Péter, Molnár Csaba)

A Nagykáta, a Sülysáp és a Törtel a C-csoportba kaptak besorolást, amely trió január 9-én 12:30-tól Nagykátán méri össze a tudását. (Játékvezetők: Gáspár Tamás, Laczkó Zoltán)

- a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége menetrendje, január 9-10.
- 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége csoportbeosztása és a lebonyolítás további szisztémája (frissítve 2010.01.06-án)
- Futball7vége szabályzat, 2010. (frissítve 2010.01.06-án)
- Vendégjátékosok regisztrációs lapja


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok