A Hargita csapata nyerte a 34. Pest Megyei Labdarúgótornát

2016. október. 11., 14:45   |    

A Hargita csapata nyerte a 34. Pest Megyei Labdarúgótornát

A Hargita Megyei Labdarúgó-közösség csapata nyerte az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága és Dunakeszi Város Önkormányzata által, öregfiúcsapatok számára szervezett nagyszabású nemzetközi kispályás teremtornát, miután az „erdélyi házi döntőben” büntetőkkel legyőzte Székelykeresztúr Város Önkormányzatának gárdáját.

A sporteseményre az 1983 óta minden évben megrendezett, idén immár 34. alkalommal kiírt Pest Megyei Labdarúgótorna jegyében került sor. A viadal egyébként egyben a 15. Turóczi Béla Emléktorna (amely 2002 óta hivatott megőrizni a valamikori Pest Megyei Labdarúgó Szövetség néhai főtitkárának emlékét) és 3. Pest Megyei Focigála is volt. Október 8-án, szombaton délelőtt a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium sportcsarnokában a lassan három és fél évtizedes múltra visszatekintő hagyományos futballtorna történetében először gyülekeztek a csapatok a 34. év felettiek, tehát az öregfiúk korosztálya számára kiírt rendezvényre. (Korábban jellemzően serdülő és ifjúsági, olykor Bozsik-korcsoportok, míg az elmúlt két esztendőben felnőttek részvételével zajlottak a torna mérkőzései.) A „rutinosabb” futballkedvelők tehát első alkalommal találkoztak a Pest megyei amatőr labdarúgás legrégibb múltra visszatekintő rendezvénye keretében. A tornán öt együttes (a döntőbe jutottakon kívül Budapest XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzatának csapata; Magyar Újságíró Labdarúgó-válogatott; Megyei Polgármesterek és MLSZ PMI közös csapata) mérte össze erejét egyszer 20 perces találkozókon körmérkőzéses formában, melynek végén a két székelyföldi csapat végzett az első két helyen, s jutott így a döntőbe. A tornát végül – mint azt fentebb már említettük – a Hargita Megyei Labdarúgó-közösség csapata nyerte, miután 0–2-ről egyenlítve büntetőpárbajra mentette a finálét, melyben 2–1-re jobbnak bizonyult a székelykeresztúriaknál. A rendezvényt – többek között – megtisztelte jelenlétével Kárpáti Zoltán, a társszervező Dunakeszi Város Önkormányzatának képviselője; Fohsz Tivadar, XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzatának alpolgármestere; Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, aki nem csak játékával, de góljaival is segítette csapatát; Csank János volt szövetségi kapitány, mesteredző, aki a tornát indító találkozó kezdőrúgása mellett a díjátadásban is oroszlánrészt vállalt; valamint a helyi sajtó (Dunakeszi Polgár, Dunakeszi Post és Telekeszi TV) munkatársai; illetve Sipos Hajnalka (Siposfotó), akinek a képeket köszönhetjük. Ugyancsak jelen volt Jakab Zoltán, a román első osztályú Székelyudvarhely Futsal Klub és a Székelyválogatott vezetőedzője (aki 118 alkalommal ült a román futsalválogatott kispadján), valamint Kecseti Pavel, a Hargita Megyei Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli alelnöke. A rendezvényre előzetesen az MLSZ PMI – szokásához híven – 16 oldalas, színes programfüzetet adott ki. Az ünnepélyes eredményhirdetés során valamennyi csapat serleget, oklevelet egy-egy doboz Smile-palacsintát, a dobogósok pedig érmet is átvehettek, míg a három szakmai különdíjas játékos egyéb ajándékban is részesült. A kiváló hangulatú és remek színvonalú mérkőzéseket hozó rendezvény házigazdája Benkő Tamás, az MLSZ PMI igazgatója, Dunakeszi Város Önkormányzatának képviselője volt, akinek megnyitója után a magyar, míg zárszavát követően a székely himnusz hangjai csendültek fel. Utóbbinak a résztvevő csapatok és a jelenlévő nézők általi közös eléneklése méltóképpen koronázta meg a nap eseményeit. 34. Pest Megyei Labdarúgótorna (15. Túróczi Béla Emléktorna és 3. Pest Megyei Focigála) Csoportmérkőzések: Rákosmente – Újságíró-válogatott 1–4. GÓL: Bartosik Cs., ill. Dudás J., Károly G., Simon K., Selmeczi R. Hargita megye – Székelykeresztúr 3–1. GÓL: Sipos Z. (2), Barabás B., ill. Rafai E. MLSZ PMI – Rákosmente 1–4. GÓL: Bokros J., ill. Kanócz R. (2), Csaja R., Szabó N. Újságíró-válogatott – Hargita megye 0–3. GÓL: Molnár Cs. (2), Sipos Z. Székelykeresztúr – MLSZ PMI 3–2. GÓL: Zalaegerszegi R. (2), Gál A., ill. Bokros J. (2). Rákosmente – Hargita megye 1–4. GÓL: Vágó Cs., ill. Molnár Cs. (2), Barabás B., Sipos Z. Újságíró-válogatott – Székelykeresztúr 1–3. GÓL: Károly G., ill. Zalaegerszegi R. (2), Gál A. Hargita megye – MLSZ PMI 1–3. GÓL: Benkő L., ill. Benkő T. (2), Bokros J. Székelykeresztúr – Rákosmente 2–0. GÓL: Rafai E., Somolyák I. MLSZ PMI – Újságíró-válogatott 4–2. GÓL: Benkő T. (2), Bokros J. (2), ill. Dudás J., Károly G. Az alapszakasz végeredménye 1. Hargita megye                    4          3          0          1          11        –          5          +6        9 2. Székelykeresztúr                4          3          0          1          9          –          6          +3        9 3. MLSZ PMI                         4          2          0          2          10        –          10        0          6 4. Újságíró-válogatott             4           1          0          3          7          –          11        –4        3 5. Rákosmente                      4           1          0          3          6          –          11        –5        3 Döntő: Székelykeresztúr – Hargita megye 2–2, büntetőkkel: 3–4 GÓL: Gál A., Zalaegerszegi R., ill. Barabás B., Molnár Cs. LEGJOBB MEZŐNYJÁTÉKOS: Gál Attila (Székelykeresztúr). LEGJOBB KAPUS: Klein László (Hargita Megye). A GÓLLÖVŐLISTA VÉGEREDMÉNYE: GÓLKIRÁLY: Bokros János (MLSZ PMI) – 6 találattal; 5 GÓLOS: Molnár Csaba (Hargita megye), Zalaegerszegi Roland (Székelykeresztúr); 4 GÓLOS: Sipos Zoltán (Hargita megye), Benkő Tamás (MLSZ PMI); 3 GÓLOS: Barabás Barna (Hargita megye), Gál Attila (Székelykeresztúr), Károly Gábor (Újságíró-válogatott); 2 GÓLOS: Kanócz Richárd (Rákosmente), Rafai Emil (Székelykeresztúr), Dudás János (Újságíró-válogatott); 1 GÓLOS: Benkő Lajos (Hargita megye), Bartosik Csaba, Csaja Róbert, Szabó Norbert, Vágó Csaba (Rákosmente), Somolyák István (Székelykeresztúr), Selmeczi Richárd, Simon Krisztián (Újságíró-válogatott). A tornán pályára léptek: Budapest XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzatának csapata: Bartosik Csaba, Csaja Róbert, dr. Füzesi Péter, dr. György Bence, Kanócz Richárd, Sebestyén Dávid, Szabó Norbert, Vágó Csaba (csapatkapitány). Hargita Megyei Labdarúgó-közösség csapata: Barabás Barna, Benkő Lajos, György Árpád Lajos, Klein László (csapatkapitány, Székelykeresztúr város önkormányzati képviselője), Molnár Csaba, Simó A. Barna, Sipos Zoltán, Tiboldi József. Magyar Újságíró Labdarúgó-válogatott: Borsi László (csapatkapitány), dr. Csóka László, Dudás János, Károly Gábor, Kovács Dénes, Selmeczi Richárd, Simon Krisztián, Szabó Illés, Szörényi Péter, Szöllősi György. Pest Megyei Polgármesterek és MLSZ PMI közös csapata: Adamcsek András (a PMI versenyszervezési csoportvezetője), Baranyai József, Benkő Tamás (PMI-igazgató), Bokros János (Bozsik-egyesületi koordinátor), Mohácsy Bálint, Pecze Dániel (Gödöllő város önkormányzati képviselője), Rózsavölgyi Sándor (csapatkapitány, az MLSZ Pest megyei társadalmi alelnöke), Seida Csaba (PMI NYIÁB-irodavezető), Spiegelhalter László (Vácrátót polgármestere), Szehofner József (Tatárszentgyörgy polgármestere), Zalaegerszegi Tamás (a Városi SE-Dunakeszi vezetőedzője). Székelykeresztúr Város Önkormányzatának csapata: Berei István (unitárius lelkész), Gál Attila, Krisán Mihály, Lőrinczi István, Rafai Emil (Székelykeresztúr polgármestere), Sipos Attila, Somolyák István (a Hargita Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára), Sziráki Szilárd (Valkó polgármestere), Zalaegerszegi Roland. Játékvezetők: Bodor Marianna, Liebhardt András és Orosz István. A tornán készült képek az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pmlsz/) tekinthetők meg. A nagyszabású rendezvényre – a résztvevők nyilatkozataival kiegészítve – a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap október 20-án megjelenő kiadása is visszatekint majd.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok