A Hungária Viktória I. és a Tápiószecső lehet igazán bizakodó

2015. február. 12., 09:30   |    

A Hungária Viktória I. és a Tápiószecső lehet igazán bizakodó

Az első játéknap eredménysorát figyelembe véve, gyakorlatilag kétesélyesnek tekinthető a 3. Női Pest Megyei Futball7vége idei kiírásának végjátéka, amelynek 2. fordulójára február 15-én, vasárnap, 13.30-tól kerül sor az üllői sportcsarnokban.

Az első játéknap eredménysorát figyelembe véve, gyakorlatilag kétesélyesnek tekinthető a 3. Női Pest Megyei Futball7vége idei kiírásának végjátéka, amelynek 2. fordulójára február 15-én, vasárnap, 13.30-tól kerül sor az üllői sportcsarnokban.

Akárcsak a január 18-án, Gödön lejátszott első etap során, ezúttal is körmérkőzéses lebonyolítási rendet követően alakul ki a végső sorrend. A tornagyőzelemre toronymagasan két együttes, a fővárosi Hungária Viktória I. és a címvédő, tavalyi győztes Tápiószecső pályázik a legnagyobb esélyekkel. A sorsolás szeszélye folytán a két gárda Gödön nem csapott össze, Üllőn azonban két találkozót is vívnak majd egymással. Vélhetően ez a két mérkőzés dönti majd el a tornagyőzelem sorsát, s erre már csak azért is komoly sansz kínálkozik, hiszen mind a Hungária Viktória, mind a Tápiószecső hibátlanul, 100 %-os mérleggel, pontazonossággal zárta a gödi 1. fordulót. A dobogó legalsó fokára lényegében a többi résztvevő együttes közel azonos esélyekkel pályázhat, de erre mégis talán a tavalyi Futball7végén a Tápiószecső ellen döntőt játszó, s ott 4-0-ra alumaradó Dabas-Gyónnak van a legjobb kilátása.

Egyfajta statisztikai érdekességként említjük meg, hogy a gödi forduló 10 mérkőzésén összesen 65 találat született, a legnagyobb különbségű győzelem a Hungária Viktória I. - Univerzum találkozón alakult ki, ahol előbbi gárda 15-0-ra ütötte ki riválisát. Joggal bízhatunk tehát abban, hogy a hölgyek Üllőn is kitesznek majd magukért, és nem adják alább a góllövést illetően.

A 3. Pest megyei Női Futball7váge 2. fordulójának menetrendje
13.30: Hungária Viktória FSC II. - Dabas-Gyón
14.00: Tápiószecső FC - Univerzum SK
14.30: Hungária Viktória FSC - Dabas-Gyón
15.00: Univerzum SC - Hungária Viktória FSC II.
15.30: Tápiószecső FC - Hungária Viktória FSC
16.00: Dabas-Gyón FC - Hungária Viktória FSC II.
16.30: Univerzum SK - Hungária Viktória FSC
17.00: Hungária Viktória FSC II. - Tápiószecső FC
17.30: Univerzum SK - Dabas-Gyón
18.00: Hungária Viktória FSC - Tápiószecső FC

Kapcsolódó anyagaink:

Góllövőlista
- a 3. Pest megyei Női Futball7vége góllövőlistájának állása

Statisztikai adatok
- a 3. Pest megyei Női Futball7vége összesített statisztikai adatai

Visszatekintő a tavalyi döntőre:
- a 2. Pest megyei Női Futball7vége döntője képekben

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok