Április 20-án, szerdán, Gödöllőn a Szűcs Lajos Sportcentrumban négy lány és kilenc fiú csapat részvételével lezajlott a McDonald’s Fair Play Cup megyei döntője Pest megyében. A győzelmet a lányoknál a Váci Madách, a fiúknál a szentendrei „Refináltak” fantázianevű gárda diadalmaskodott.
A 10:00 órakor kezdődő torna előtt a résztvevő együttesek helyszíni sorsolást követően kapták meg a csoportbeosztásokat, illetve a párosításokat. A lányoknál az első elődöntőben a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói, a „Radnóti Angyalai” mérték össze az erejüket a dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola diákjai, a „KZS TEAM” ellen. A másik ágon a későbbi győztes, Váci Madách gárdája csapott össze a Veresegyházi Katolikus Gimnázium együttese, a „Verka Girls” ellen. Az oda-visszavágós szisztémában rendezett elődöntők nagyon szoros párharcokat hoztak, a mérkőzéseken nüanszok döntöttek a továbbjutás sorsáról a Radnóti Angyalai és a Váci Madách javára. A bronzmérkőzésen a „Verka Girls” együttese 2–0-ra múlta felül a „KZS TEAM”-et, fellépve ezzel a dobogó alsó fokára. A döntőben egy végletekig kiélezett találkozón, a Váci Madách 1–0-ra győzte le a Dunakesziről érkező lányokat, és ezzel ők képviselhetik megyénket a régiós döntőben.
Érdekesség, hogy a Váci Madách gárdája – melynek Wagner Bálint tanár a csapatvezetője –, már 2018-ban és 2019-ben is eljutott az országos döntőig, sőt mindkét alkalommal a végső győzelmet is megszerezte. Reméljük, idén is meg tudják ismételni ezt a remek teljesítményt.
A fiúknál az „A” jelű csoportban kapott helyet a Dunakeszi Radnóti, a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola „Királyok” elnevezésű néven, a közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola diákjai „Toldi F.” néven, illetve a „Verka Boys”, a lány együtteshez hasonlóan a veresegyházi katolikus gimnáziumból. A csoportból az első két helyezett jutott tovább, a Radnóti mellett a „Toldi F.” gárdája vívta ki ezt a lehetőséget, így készülhettek a helyosztókra.
A másik csoportban a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium és Technikum „AJRG”, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium, „Sütikék”, a szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium „Kardos” nevű alakulata. A „KZS TEAM” a lányokhoz hasonlóan fiú együttessel is képviseltette magát, rajtuk kívül még a későbbi győztes, a „Refináltak” gárdája szerepelt. Az első mérkőzések után már látszott, hogy három együttes fog versengeni a továbbjutásért, az „AJRG” és a” KZS TEAM” a csoport negyedik helyéért küzdött. Egészen az utolsó mérkőzésig nyílt volt a továbbjutás kérdése, végül pontazonosság mellett a több győzelmének köszönhetően a „Kardos” mehetett az elődöntőbe a szentendrei „Refináltak” mellett. Kiemelendő, hogy a „Sütikék” úgy volt kénytelen búcsúzni a csoportkör után, hogy a rendes játékidőben nem kaptak ki, ám a büntetőknél nem voltak elég higgadtak.
A csoportmérkőzések után következtek az elődöntők, a Radnóti a Kardossal találkozott, ahol előbbi örülhetett, míg a másik ágon a Refináltak oszlatta el a Toldi F. álmait. Mind a bronzmérkőzés, mind pedig a döntő rendkívüli izgalmakat hozott, ugyanis büntetőkkel dőltek el a párharcok. A harmadik helyet végül a szigetszentmiklósi diákok szerezték meg, a döntőben pedig az első hat büntetőből öt is kimaradt, az utolsó szentendrei diák viszont értékesítette azt, ezzel megnyerve a megyei döntőt.
Végeredmény:
Lányok: 1. Váci Madách (Vác); 2. A Radnóti Angyalai (Dunakeszi); 3. Verka Girls (Veresegyház).
Fiúk: 1. Refináltak (Szentendre); 2. Radnóti Dunakeszi (Dunakeszi); 3. Kardos (Szigetszentmiklós).
A regionális döntőben öt megye, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun Szolnok, Nógrád és Pest legjobb lány és fiú együttesei fognak harcolni az országos döntőbe való jutásért. A regionális döntőt április 26-án, kedden ugyancsak Gödöllőn, a Szűcs Lajos Sportcentrumban rendezik.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a programra, amely várhatóan 14:00-ig fog tartani.
Hajrá, Pest megyei grassroots foci!
A Gödöllőn, Sipos Hajnalka által készített fotóalbumok több, mint 250 fényképe az alábbi linkeken megtekinthetőek:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3165648690422477&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3165649497089063&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3165650203755659&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.3165653050422041&type=3
2026-02-23 14:41:33
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.
2026-02-20 13:35:16
Múlt hétvégén a Pest Vármegyei Kupa-mérkőzésekkel elkezdődött a nagypályás tavaszi labdarúgószezon. Az egyik ilyen találkozón a Dunakanyar SE-Szentendre és a Vác VLSE mérkőzött meg egymással, ahol végül a vendégek egygólos győzelmet arattak.
2026-02-19 13:23:25
Három újabb korosztály két osztályában fejeződnek be a Pest Vármegyei Futsalvégék február 21-én és 22-én. Az U15-ös korosztályban a II. osztály B-, D-, E- és H-csoportjaiban, továbbá az U11-es és az U13-a torna első vonalában zárul le a 2025/2026-os évad. A következő két játéknap során tizenkét helyszínen várhatóan 260 találkozót játszanak a csapatok.
2026-02-19 10:02:06
Eldőlt, hogy a 2025/2026-os kupaszezon(oka)t lezáró Pest Vármegyei Kupanapra, azaz a női és férfi finálékra idén is Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor.
2026-02-25 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-02-24 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24