A Nógrád megyei válogatott nyerte a 10. Turóczi Béla Emléktornát

2011. augusztus. 08., 17:19   |    

A Nógrád megyei válogatott nyerte a 10. Turóczi Béla Emléktornát

Illusztris vendégek, remek hangulat, izgalmas mérkőzések, nógrádi kupagyőzelem. Röviden így lehetne összefoglalni a szombati, 10. Turóczi Béla Emléktorna eseményeit, amely egyben a 29. Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgótornát jelentette az U11-es korosztályos fiatalok számára, s melyre vélhetően a remek időnek is köszönhetően több százan látogattak ki a Váci Stadionba.

Illusztris vendégek, remek hangulat, izgalmas mérkőzések, nógrádi kupagyőzelem. Röviden így lehetne összefoglalni a szombati, 10. Turóczi Béla Emléktorna eseményeit, amely egyben a 29. Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgótornát jelentette az U11-es korosztályos fiatalok számára, s melyre vélhetően a remek időnek is köszönhetően több százan látogattak ki a Váci Stadionba.

A délelőtti megnyitón felsorakozott tíz csapat között ott volt a Finnországból a torna miatt hazánkba látogató Järvenpään Palloseura, valamint a Romániából, pontosabban Kézdivásárhelyről érkező Nagy Mózes együttese is.

Benkő Tamás, a tornát szervező MLSZ Pest megyei igazgatója beszédében köszöntötte a megjelenteket, valamint bemutatta a meghívott vendégeket. Özvegy Turóczi Béláné Julikát virágcsokorral köszöntötték, de jelen volt a névadó fia, Turóczi Csaba és unokája, Turóczi Balázs is. Jelenlétével emelte a torna színvonalát Nagy Tibor, a Vác korábbi 17-szeres magyar válogatott labdarúgója, László Attila, az MLSZ és a Vác FC korábbi technikai igazgatója, Jakab Béla, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke, Bodonyi Béla, a társszervező Vác Város LSE elnöke, valamint az MLSZ Nógrád megyei igazgatója, Schuchmann Attila, és az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója, Varga Zsolt.

Két ötös csoportban zajlottak a küzdelmek, s az egyszer húszperces találkozók között akadtak rendkívül izgalmas mérkőzések is. A két csoportgyőztes a két másodikkal mérkőzött meg a döntőbe jutásért, az egyik ágon a Nógrád Megyei Igazgatóság válogatottja nagy csatában, 1-0-ra legyőzte a Budapesti Igazgatóság válogatottját, míg a másikon Vác Város LSE I. csapata került a fináléba, miután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság válogatottját 2-2-es rendes játékidőt követően, büntetőpárbajban felülmúlta.

A bronzérmet a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek szerezték meg, 1-0-ra diadalmaskodtak ugyanis a harmadik helyért vívott harcban Budapest legjobbjai ellen. A döntő óriási csatát hozott, a hazai pályán játszó váciak az utolsó utáni pillanatokban mentették döntetlenre a mérkőzést (3-3), ám a finálé büntetőpárbaját már a nógrádiak bírták jobban idegekkel, így az idei kupa és az aranyérem hozzájuk került.

A 10. Turóczi Béla Emléktorna (29. Nemzetközi U11-es Labdarúgótorna) végeredménye:
1. MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság Válogatottja; 2. Vác VLSE I.; 3. MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság Válogatottja; 4. MLSZ Budapesti Igazgatóság Válogatottja; 5. MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Válogatottja; 6. Järvenpään; 7. MLSZ Heves Megyei Igazgatóság Válogatottja; 8. Vác VLSE II.; 9. REAC; 10. Nagy Mózes.

A legsportszerűbb együttes az erdélyi Nagy Mózes lett.

Az eredményhirdetésnél segédkeztek a jelen lévő meghívott vendégek, amit azonban valószínűleg csak évek múlva tudnak majd igazán értékelni a kis labdarúgó-palánták. A csapatok mellett a legjobb játékosok is díjazásban részesültek, a kapusok között a budapesti Bánfalvi Dániel győzött, míg a torna legjobb mezőnyjátékosának a Nógrád megyei Balázs Simont választották. A gólkirály a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei igazgatóság csapatát erősítő Kotula Máté lett tizenegy találattal.

A tornáról bővebben - interjúkkal és egyéb érdekességekkel, fényképekkel színesítve - az augusztus 26-án, pénteken megjelenő Sportszeletben olvashatnak.

Az eseményen készült képgalériát az alábbi linkre kattintva érhetik el olvasóink.

[KEPGALERIA(62)(10. Turóczi Béla Emléktorna képgaléria)]

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok