A Pest megyei II. osztály csoportjainak beosztása

2012. augusztus. 01., 08:45   |    

A Pest megyei II. osztály csoportjainak beosztása

A Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája elkészítette a Pest megyei másodosztály csoportbeosztását.

A Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája elkészítette a Pest megyei másodosztály csoportbeosztását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a 2012/2013-as bajnoki kiírástól a területi (megyei) pontvadászatok elnevezéseiből eltűnt az I/B-osztály elnevezés, így Pest megyében is (szűkebb pátriánkon kívül Baranya megyében és Budapesten zajlott még "egyperbés" bajnokság).

Az átszervezés következményeként a 2012/2013-as versenyévben már nem találkozhatunk az I/B-osztály, Északi és Déli csoportjával, az előző szezonban még az I/B-ben vitézkedő csapatok ugyanis a Pest megyei II. osztályba kaptak besorolást, ahol az eddigi három helyett immáron négy, 16-16 csapatos csoportban zajlanak majd a küzdelmek.

A területi elven felosztott csoportok az alábbiak szerint alakultak:

Pest megyei II. osztály, Északi csoport

Aszód, Bag, Csomád, Erdőkertes, Galgahévíz, Gödöllői EAC, Iklad, Kerepes, Kismaros, Kistarcsa, Nagymaros, Püspökhatvan, Vác-Deákvár, Vácduka, Vácrátót, Valkó.

Pest megyei II. osztály, Déli csoport

Bugyi, Dabas-Gyón, Dánszentmiklós, Délegyháza, Dömsöd, Dunaharaszti II., Dunavarsány, Gyál BKSE, Hernád, Kakucs, Pereg, Ráckeve, Táborfalva, Taksony, Újhartyán, Üllő II.

Pest megyei II. osztály, Keleti csoport

Abony, Albertirsa, Dány, Farmos, Isaszeg, Monorierdő, Nagykáta, Péteri, Sülysáp, Szentmártonkáta, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tóalmás, Vasad.

Pest megyei II. osztály, Nyugati csoport

Biatorbágy II., Budajenő, Dunabogdány, Dunakeszi Kinizsi, Göd, Leányfalu, Mogyoród, Nagykovácsi, Perbál, Piliscsaba, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pomáz-ICO, Szigetgyöngye, Üröm, Visegrád.

A bajnokságok sorsolástervezetei a héten készülnek el, a programegyeztetőkre pedig a jövő héten kerül sor.

- A Pest megyei II. osztály csoportbeosztása










További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok