A sportszervezetek köszönetüket fejezték ki a szentendrei versenybizottság eddigi munkájáért

2010. április. 10., 17:40   |    

A sportszervezetek köszönetüket fejezték ki a szentendrei versenybizottság eddigi munkájáért

Csütörtökön este rendkívüli ligaértekezletre került sor Szentendrén, a Helyőrségi Klub első emeleti tanácskozótermében a Pest megyei III. osztályú felnőtt bajnokság VÉSNÖK Kft. (szentendrei) csoportjában szereplő sportegyesületek képviselőinek részvételével.

Csütörtökön este rendkívüli ligaértekezletre került sor Szentendrén, a Helyőrségi Klub első emeleti tanácskozótermében a Pest megyei III. osztályú felnőtt bajnokság VÉSNÖK Kft. (szentendrei) csoportjában szereplő sportegyesületek képviselőinek részvételével.

A mezőny tizenkét tagja közül mindössze hárman nem képviseltették magukat semmilyen formában (Pilisszentkereszt, Sóskút és Üröm), egy klub elnöke e-mail-ben előre jelezte távolmaradását, emellett délelőtt a PMLSZ Városház utcai székhelyén mindezt személyesen is közölte (Tinnye), a fennmaradó nyolc egyesület - a pilisvörösváriakat és a pilisszántóiakat ugyanazon személy képviselte - pedig legalább egy-egy vezetője révén (Pilisszentlászlóról és Dunakesziről két-két fő volt jelen) megjelent a fórumon.

A két-három késve érkező sportvezetőre való várakozási időt hasznosan eltöltve - mintegy felvezetésként - a jelenlévők kötetlen beszélgetése során szó esett arról, hogy az esetlegesen előforduló jogosulatlan szerepeltetések ellen csapatvezetőnek, játékvezetőnek, szövetségnek közös erővel kell fellépnie.

Ezt követően - a későkkel kiegészülve immár hivatalosan is megkezdve a ligaértekezletet - a résztvevők tájékoztatást kaptak a felnőtt bajnokság szervezésével kapcsolatos alapvető tudnivalókról:

- időpont- és helyszín-módosítási kérelmek a Versenyirodán keresztül a mezei.sandor@pmlsz.hu és a versenyiroda@pmlsz.hu e-mail címen, illetve a 06-1/331-33-05-ös faxszámon (lásd az erre a célra szolgáló nyomtatványt ITT) csak írásban érkezhetnek be (a korábban jellemző telefonos módosítási kezdeményezésekről a szövetség nem vesz tudomást!);

- fegyelmi ügyek tárgyalása a PMLSZ-ben minden szerdán 15 órától (csak indokolt esetekben kell személyesen részt venni);

- fegyelmi határozatok közzététele a www.pmlsz.hu portálon (PMLSZ-fegyelmi határozatok tára);

- játékvezető-küldést a PMLSZ JB-iroda készíti el;

- hivatalos információk, közlemények közzététele folyamatosan a www.pmlsz.hu portálon;

- az adatbankban az alapvető versenyinformációk - eredmények, tabella, színes lapok, gólszerzők, játékvezető-küldés - folyamatos közzététele.

A SZE-FI és a Pilisszentlászló jelenlévő képviselője - Fitos József, illetve Dombai József - ugyan más, a ligaértekezlet témájához szorosan nem kapcsolódó ügyekben többször is szót kért és kapott, az összejövetel végére abban valamennyi érdekelt megegyezett: sportszerű keretek között, a szabályokat, előírásokat betartva, korrekt módon kívánják csapataikat szerepeltetni a bajnokságokban.

A ligaértekezlet résztvevői Dombai József, a Pilisszentlászló SE elnökének kezdeményezésére egyhangúan elfogadtak három - úgymond - határozati javaslatot, és kérték, hogy a jelen megbeszélést összehívó főtitkár azt terjessze a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének soron következő, április 16-i ülése elé.
Ezek az alábbiak:

1., A szentendrei térség bajnokságaiban szereplő egyesületek vezetői köszönetüket fejezik ki a korábban a Szentendrei Körzeti Labdarúgó Szövetség, majd a Szentendrei Versenybizottság élén álló Varga Andrásnak és valamennyi munkatársának az általuk egy évtizeden keresztül végzett munkáért;

2., A szentendrei térség bajnokságaiban szereplő egyesületek vezetői kérik a PMLSZ elnökségét, hogy április 16-i ülésén a kialakult szentendrei helyzetnek - legalább úgy, mint ahogy az a versenybizottság március 31-i lemondása óta tapasztalható - kiemelt figyelmet szánva olyan döntést hozzon, amely megteremti annak a lehetőségét, hogy a most folyó 2009/2010-es szezonból még hátralévő fordulókat körültekintően, a szabályokat minden résztvevőre egyformán vonatkoztatva, a versenysemlegességet biztosítva bonyolítsa le;

3., A szentendrei térség bajnokságaiban szereplő egyesületek vezetői kérik a PMLSZ elnökségét, hogy az új, 2010/2011-es bajnoki szezont illetően a szentendrei bajnokságok lebonyolításával kapcsolatos szervezeti kérdések meghozatala előtt kérje ki az érintett csapatvezetők véleményét, és teremtse meg annak a lehetőségét, hogy a jövőben ne forduljanak elő a versenysemlegesség szempontjából aggályosnak tartott összefonódások, összeférhetetlenségek.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok