A SZEAC és a Várda csapatai jutottak a legjobb négy közé

2017. május. 26., 15:14   |    

A SZEAC és a Várda csapatai jutottak a legjobb négy közé

Május 16-án, kedden a kartali Kovács László Sportcsarnokban került sor az U15-ös korosztály középdöntőire az országos futsalbajnokság Pest megyei csoportjában.

Pest megyei résztvevő nélkül rendezte meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság az Országos U15-ös futsalbajnokság egyik középdöntőjét Kartalon. Ebben a korosztályban a Dunakanyar-Szentendre képviselte megyénket, azonban a középdöntő-selejtezős csoportjában a Junior Sport SZEAC mögött a második helyen végzett. A középdöntő Pest megyei csoportjában a már említett szegedi Junior Sport SZEAC (Csongrád megye) mellett a debreceni DLA Utánpótlás Akadémia (Hajdú-Bihar megye), a kisvárdai Várda SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), valamint a legjobb csoportmásodikként továbbjutó Gyöngyösi AK (Heves megye) versengett az ország legjobb négy csapata közé kerülésért. A kartali Kovács László Sportcsarnokban megrendezett tornán a számos helyi diák biztatása mellett lejátszott találkozókon potyogtak a gólok – a hatból csupán egy mérkőzésen született nyolcnál kevesebb találat. A SZEAC és a Várda egyaránt megnyerte az első két mérkőzését, így az összecsapásuknak már csak az volt a tétje, hogy melyik ágra kerülnek a május 28-án, az Üllő Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő országos négyes döntőben. A párharcot a szegediek nyerték 5–3-ra így ők a másik középdöntőn másodikként záró Pénzügyőr (Budapest) ellen, míg a Várda a Győri ETO (Győr-Moson-Sopron megye) ellen vívhatja ki a végső fináléba kerülést. Előbbi találkozó 14 órakor, míg utóbbi 14:50-kor kezdődik. A középdöntőben résztvevő csapatok egy-egy serleggel és oklevéllel, valamint valamennyi játékos csokival lett gazdagabb. Az együttesek ajándékcsomagot is átvehettek, amely tartalmazta többek között az EDDA Művek „Piros-fehér-zöld – Futballinduló Pest megyéből” című CD-jét is. Különdíjak átadására is sor került az esemény zárásaként. Minden edző kiválaszthatta csapata aznapi legjobbját, valamint – ugyancsak a trénerek szavazatai alapján – megválasztották a torna legjobb kapusát is, továbbá átadásra került a torna gólkirályi címe is. A legjobban teljesítő gyerekek serleg-, oklevél- és ajándékdíjazásban is részesültek. Érdekesség, hogy a szegedi fiatalok megtartották remek formájukat, hiszen Vincze Zsombor az üllői középdöntő-selejtezőben is gólkirály lett, míg a hálóőr Zékány Botond is duplázott, hiszen ismét őt választották a torna legjobb kapusának. A díjak átadásában Kis János, korábbi ötszörös felnőtt magyar bajnok futsaledző segédkezett, aki a tornán a Várda SE edzőjeként volt jelen. Eredmények (a mérkőzések eseménytörténete megtalálható az adatbankban): Gyöngyösi AK – Junior Sport SZEAC 2–6 (2–2) DLA Utánpótlás Akadémia (Debrecen) – Várda SE 3–5 (1–2) Várda SE – Gyöngyösi AK 3–2 (1–2) Junior Sport SZEAC – DLA Utánpótlás Akadémia (Debrecen) 5–3 (2–2) Junior Sport SZEAC – Várda SE 5–3 (3–2) Gyöngyösi AK – DLA Utánpótlás Akadémia (Debrecen) 3–6 (1–2) Végeredmény: 1. Junior Sport SZEAC 9 pont (jelenlegi összesített helyezése: 1–2.) 2. Várda SE 6 pont (jelenlegi összesített helyezése: 3–4.) 3. DLA Utánpótlás Akadémia (Debrecen) 3 pont (jelenlegi összesített helyezése: 5–6.) 4. Gyöngyösi AK 0 pont (jelenlegi összesített helyezése: 7–8.) Különdíjasok: A torna legjobb kapusa: Zékány Botond (Junior Sport SZEAC) A torna gólkirálya: Vincze Zsombor (Junior Sport SZEAC) – 7 találattal. A Junior Sport SZEAC legjobb játékosa: Mészáros Gergő A Várda SE legjobb játékosa: Szántó László A DLA Utánpótlás Akadémia legjobb játékosa: Füzfői Márk A Gyöngyösi AK játékosa: Márkus Marcell Igazgatóságunk az U15-ös korosztály esetében is készített egy összeállítást, amelyen nyomon követhető a négyes döntőbe jutott csapatok ideáig vezető útja. A táblázat IDE kattintva érhető el. Az eseményen készült fényképfelvételek megtalálhatók a facebook.com/pmlsz oldalon, vagy közvetlenül IDE kattintva. A torna után a PMLSZ TV-stábjának nyilatkoztak a különdíjas játékosok, a résztvevő együttesek szakvezetői, valamint Kis János futsaledző is. Összegzésük megtekinthető az igazgatóság YouTube-csatornáján (https://www.youtube.com/MLSZPMI), vagy az alábbiakban:

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok