Változás történt a Pest vármegyei II. – és ebből következően a III. és IV. – osztály összetételében is a 2023/2024-es versenyszezont illetően, lévén a napokban a Tápiógyörgye KSK visszalépett a II. osztály, Déli csoportjának küzdelmeitől, és csak a IV. osztály csatározásaiban vesz részt.
Az MLSZ hatályos Labdarúgás Versenyszabályzatának (LVSZ) 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adott bajnokság megkezdéséig a csoportok feltölthetőek. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy – a feltöltés szabályai szerint /LVSZ 19. § (1) bekezdés c) pont/ – a Tápiógyörgye KSK helyére a „feltöltési sorban” következő Péteri KSK együttesét kérte fel a Pest Vármegyei Igazgatóság, ám ők nem vállalták a II. osztályú szereplést. A sorrendben következő Ócsa VSE együttese viszont elfogadta az igazgatóság felkérését, így ők a II. osztályban kezdhetik meg a 2023/2024. évi versenyt. A megüresedő III. osztályú helyre – lévén az imént említett feltöltési sorban következő Kóspallagi MEDOSZ SE nem nevezett Bozsik-korosztályú csapatokat – a Nagykovácsi USE együttese kapott felkérést, akik elfogadták azt, így ők is osztályt válthattak.
Mivel Tápiógyörgye és Ócsa egyaránt a csoportkialakítás szempontjából nézve Pest vármegye déli részén található, ezért a II. osztály csoportbeosztását alapjaiban nem érintette a változás, viszont ugyanez már nem mondható el a III. és IV. osztályokról…
Az Ócsa VSE távozásával eggyel kevesebb csapat lett a Délnyugati csoportban, míg a Nagykovácsi USE érkezésével eggyel több az Északiban, ezért az LVSZ 18. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint – amely a csoportok kialakításának alapelveit taglalja – az Északi csoportból a Fót SE átkerült a Keletibe, míg a Keletiből a Gyáli BKSE a Délnyugatiba – azaz visszaállt minden az eredeti, a Tököl visszalépése előtti állapotba.
A fentebbi változások a IV. osztályt is érintették:
A területi II-IV. osztályú csoportbeosztások ábécérendben és térképre tűzve:
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-07 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-02 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24