A Tápiószecső lett a bajnok a Futball7vége női mezőnyében

2014. február. 17., 09:57   |    

A Tápiószecső lett a bajnok a Futball7vége női mezőnyében

Már csak a női bajnok kiléte volt kérdéses az idei Futball7vége sorozatban. Erre a választ február 16-án, a kókai Berki Krisztián Sportcsarnokban kaptuk meg.

Már csak a női bajnok kiléte volt kérdéses az idei Futball7vége sorozatban. Erre a választ február 16-án, a kókai Berki Krisztián Sportcsarnokban kaptuk meg.

A női labdarúgók számára az idén másod ízben (az első kiírásra 2011-ben került sor) rendezte meg igazgatóságunk a már hagyományos téli Futball7végé futsaltornát. Az idei kiírásra négy együttes adta le nevezési szándékát. Az első körben Gödön az volt hivatott eldönteni, hogyan alakul majd ki a finálé elődöntőinek párosítása. A döntőre Kókán került sor, ahol a Tápiószecső FC magabiztosan nyerte meg a trófeát a Dabas-Gyón együttese előtt. A bronzérem a Vác-Deákvár lányainak a nyakába került, míg a negyedik helyezett az Ócsa gárdája lett. A díjakat Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója adta át.

A mérkőzésekről készült képek megtekinthetők ide kattintva, és bátorítunk mindenkit, hogy jelölje be önmagát, vagy ismerősét azokon.

A 2. Pest megyei I. osztályú Női Futball7vége döntőjének hivatalos végeredménye:

1. Tápiószecső; 2. Dabas-Gyón; 3. Vác-Deákvár; 4. Ócsa.

Különdíjasok.
Gólkirály: Kajdácsi Györgyi (Dabas-Gyón) - 6 találattal.
A legjobb kapus: Horváth Dóra (Tápiószecső).
A legjobb mezőnyjátékos: Gomola Vivien (Dabas-Gyón).

Statisztikák, egyéb érdekességek a 2. Pest megyei Női Futball7végéről ide kattintva tekinthetők meg.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok